Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Vujity Tvrtko

Gergely Zsófia Itthon

Gigapert terveznek a gyerekerőszakolással hírbe hozott vízilabdázók

50 millió forint körüli kártérítésen gondolkodnak a 13 éves kislány zaklatásával hírbe hozott sportolók. Egyikük ügyvédje az ATV-n mondta be az összeget, amekkorát a magyar joggyakorlatban még soha nem ítéltek meg. Nem nevezte meg, melyik médiumot perelnék be, de arra utalt, hogy „mindannyian tudjuk”, miért lenne nehéz ellenük bíróságra menni. A két vízilabdázót először a kuruc.infó nevezte néven, utána a TV2 Tények című műsora is közölte a neveket, tőlük már többen át is vették az értesülést.

hvg.hu Itthon

Vásárhelyi újság: Márki-Zay kövesse meg a helyi túrós lepényt!

Vujity Tvrtkóval beszélgetett az ATV-n Márki-Zay Péter, aki elkövette azt a végzetes hibát, hogy kétszer is túrós rétest mondott, miközben bizonyára túrós lepényre, a helyi gasztronómiai hírességre gondolt. A helyi fideszes újság szerint ezzel porba tiportak egy szelet vásárhelyiséget, ezért elvárják, hogy a polgármester kövesse meg a vásárhelyi túrós lepényt.

hvg.hu Itthon

A Viszkis élő adásban csap újra össze Tvrtkóval

Vujity Tvrtko sajátos módon próbálja emlékezetessé tenni szerdai debütálását az Egyenes beszédben: meghívta vendégnek Ambrus Attilát, akivel egyszer már – számára nem éppen előnyös végeredménnyel – összeakaszkodtak az ATV képernyőjén.

hvg.hu Élet+Stílus

Ambrus Attila: A szememben Tvrtko egy hiteltelen senki

A Viszkis nagyon régen haragszik a műsorvezetőre, gondolkodott, hogy vágjon vissza. Eredetileg csak le akarta szedni a műsorvezető sapkáját, de kiderült, ez is büntetőjogi kategória. A tegnapi szóváltás után az egykori Viszkis rabló újra beszólt Tvrtkónak.

hvg.hu Kult

Eldurvult az élő adás: egymásnak esett Tvrtko és a Viszkis

Feszült verbális harc kerekedett az ATV keddi műsorában a Viszkis filmbemutatóról szóló interjúból. Vujity Tvrtko ugyanis az ilyenkor szokásos „és hogy jött az ötlet” típusú sablonkérdések helyett azzal szembesítette az egykori bankrablót, hogy mennyiben etikus érdemi teljesítmény nélkül, egy bűncselekménnyel celebbé válni. Ambrus Attila visszavágott, aminek személyeskedésig menő párbeszéd lett a vége.

hvg.hu Itthon

„Kiskorúak is voltak, fiúk, lányok” – élőben hangzott el az újabb vád Kerényi ellen

Újabb, a korábbiaknál is erősebb állítást fogalmazott meg Czapáry Veronika író, költő az ATV Start műsorában. Megnevezte Kerényi Miklós Gábort, akinek szerinte kiskorú áldozatai is voltak, és erőszak is volt. Ő hat áldozatról tud, valamennyien hasonlóan mesélték el a nyúlkálást, amit „pacsizásnak” és „mogyorózásnak” hívtak.

hvg.hu Itthon

„Ez a másik útirány” - élő adásban égett be a metrókáoszt jósoló MSZP-s

Fennakadásokról tudósított Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő élőben az ATV Reggeli Start című műsorában, mire felhívták a figyelmét arra, hogy mögötte jól láthatóan minden a legnagyobb rendben. Mint kiderült, az ellentétes menetirányban állva akart zűrzavarról beszámolni, ami csak nem jött össze.

1 2 3
Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A magyar USAID-kormánybiztos már nagyon szeretné levagdosni a "Magyarországra bejött korrupciós csápokat"

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

A KFC parkolóiban is megjelennek a villanyautótöltők

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

700 milliárd forint volt a 4iG bevétele 2024-ben

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Két BMW-s is sértődötten büntetőfékezgetett, mert felidegesítették őket – videó

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

A címlapról ajánljuk