Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#adománygyűjtés

hvg.hu Élet+Stílus

Azurák Csaba: A válságok mindig tanítanak valamit

Gyenge kezdés után erős visszaesés – így jellemzi 2020-at a műsorvezető. Azurák Csaba szerint a válságoknak az a természetük, hogy időről időre jönnek, és adnak egy pofont nekünk, de mindig tanítanak is valamit. 2020 szerinte azt tanította, hogy soha nem volt ennyire fontos összefogni, figyelni a másikra és segíteni egymáson. Például egy szendviccsel.

hvg.hu Élet+Stílus

Mucsi Zoltánnak nehezen megy a szövegtanulás

Idén körülbelül 140-150 előadása maradt el, és mivel még most sem látszik, mikor állhat legközelebb színpadra, nehezen halad a következő darab példányával. Bármennyire is a félelem és a bizonytalanság határozta meg ezt az évet, a színész fontosnak tartja, hogy legalább egy szendviccsel megmentsük 2020-at.

hvg.hu Élet+Stílus

Puskás Peti: A kapcsolatokat is ugyanúgy ápolni kell, mint a karriert

Az énekes idén nagyon sok időt töltött otthon, és rájött, hogy leginkább viszonyulás kérdése az, hogy mit tekintünk hullámvölgynek. Puskás Peti azt mondja, ez az időszak ráébresztette arra, hogy az emberi kapcsolatokon legalább annyit kell dolgozni, mint karriercélokon. És ebben benne van az is, hogy adott esetben egy szendviccsel segítsen másokon.

hvg.hu Élet+Stílus

Szabó Simon: 2020-at meg kell menteni

A karantén időszaka azért is szélsőséges volt idén, mert volt, aki meghízott, és volt, akinek nélkülöznie kellett – mondja Szabó Simon. A színész a segítségnyújtásban látja az esélyét annak, hogy ebből az évből még valami jót kihozzunk.

hvg.hu Élet+Stílus

Steiner Kristóf: A kaja igenis összehozza az embereket

A járvány először kizárta az otthonából, majd bezárta az otthonába Steiner Kristófót, és bár a főzőkurzusai, kulináris túrái jó részét meghiúsította ez az év, továbbra is hisz abban, hogy az evés összeköt. Azokkal az emberekkel is, akik csak másokra számíthatnak, ha a mindennapi étkezéseikről van szó.

hvg.hu Élet+Stílus

Mészáros Béla: 2020 a végletek éve volt

Vagy megállás nélkül dolgozott, és nem volt ideje sem magára, sem a szeretteire, vagy egyik napról a másikra ez megszűnt, és temérdek ideje lett – foglalja össze az idei évet Mészáros Béla. És bár a színész ebben az időszakban sokat tudott magával foglalkozni, egy idő után rájött, hogy talán nem is kellene. Mert sokkal jobb, ha inkább másokkal foglalkozik, sokan vannak ugyanis, akiknek segítségre van szükségük. Vagy legalább egy szendvicsre.

hvg.hu Élet+Stílus

Németh Juci: Olyan lehetőségeket is adott ez az év, amelyek soha nem jöhettek volna

Az idei év félelmetes volt, mert a járvánnyal pokoli erők jöttek fel a felszín alól, és ez erős bizonytalanságot okozott mindenkiben – mondja Németh Juci 2020-ra visszatekintve. De az énekesnő azt is észrevette, hogy az emberek elkezdtek egy kicsit összetartani, hiszen a járvány problémája globális, mindenkit érint. Az összetartásra pedig az év végén is szükség van, és a segítség sokszor egy szendvicsben nyilvánulhat meg.

hvg.hu Élet+Stílus

Czutor Zoltán: Két-három napig abban sem voltam biztos, hogy megmaradok

Negyven fellépése maradt el idén, és amikor a tavaszi, viszonylag jól viselt karanténból kiszabadult a családjával, a horvátországi nyaraláson elkapta a koronavírust. Egy hétig kórházban volt, néhány napig abban sem volt biztos, hogy túléli. Czutor Zoltán zeneszerző ennek ellenére úgy gondolja, hogy „a Jóisten mindig a tenyerén hordozza”, ezért is igyekszik ebből visszaadni valamit. Például egy szendviccsel.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

Jogosítvány nélküli autóst kergettek Debrecenben a rendőrök – videó

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

EU-s versenyképességi tervet jelentettek be Brüsszelben

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Hatvankilencszer riasztották a rendőröket tavaly egy családi házhoz, amiben munkásszálló üzemel

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet

Találtak egy 55 méteres aszteroidát, 2032-ben eltalálhatja a Földet

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

Több tízmilliárd forintot csaltak el földgázzal, száznál is több cégre csapott le a NAV

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

„Debilizáló szorongást” kelthetett Deutsch Tamásban a dupla stresszhelyzet

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

A címlapról ajánljuk