Lecsuktak három férfit, mert évekig kutyákkal, lovakkal és kecskékkel közösültek
A Pennsylvaniában történt esetről a bíró elmondta: ez az egyik leggusztustalanabb állatkínzási ügy, amivel a munkája során találkozott.
A Pennsylvaniában történt esetről a bíró elmondta: ez az egyik leggusztustalanabb állatkínzási ügy, amivel a munkája során találkozott.
Egy idős férfi megtalálta az elveszett táskát, de a gazdája helyett egy másik személy elkérte tőle. De lebukott.
Felfüggesztett börtön járt az ütlegelésig fajuló vitáért.
600 extasy tablettát és 200 gramm amfetaminport vett, hogy azt eladja, és abból meggazdagodjon egy 45 éves nő. Elkapták, most akár 20 évre is rács mögé kerülhet.
Lefoglalták az egyik gyanúsított luxusautóját is, ötféle drogot zsákmányolt a rendőrség.
Iszik és vezet.
100 milliós drogfogás Siófokon, a két nyugdíjaskorú gyanúsított épp a speckó kisbuszt buherálta.
A Blikk arról ír, a rendőrség vendégmunkásokat elszállásoló vagy foglalkoztató emberek után kérdez a faluban, ahol egy zsákban találtak rá gyerekek az emberi maradványokra.
Hiába kérte, hogy ne adja ki Magyarország, még pénteken bíróság elé áll Lisszabonban a hacker, aki feltárta a focivilág korrupciós ügyeit.
Helyben hagyta az amerikai Illinois állam annak a rendőrnek a börtönbüntetését, aki még 2014-ben ölt meg egy 17 éves fekete tinédzsert összesen 16 lővéssel. A fiatalnál kés volt, de nem fenyegetőzött vele. Az álamügyész súlyosbítást kezdeményezett, ezt az állam elutasította.
Miután nem akarta odaadni a kívánt értékeit, a támadó ököllel ütötte áldozatát a buszmegállóban.
Pénzt követelt egy férfi volt zárkatársa anyjától úgy, hogy majdnem félholtra verte. 15 évet is kaphat.
A család szerint a kislány unokatestvére volt a tettes, a rendőrség ezt egyelőre nem erősítette meg.
A váci rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Vác, Váchartyán és Őrbottyán területén követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
Két láncfűrészt és egy fűkaszát is elvitt magával Pötyi, a közben megtalált kiscsikó két elrablója.
Elmeszakértői vizsgálatot kért a bíró a férfira, aki felgyújtotta a kiszombori templomkaput.
Bealtatózott pezsgő, agyafúrt és "agyafúrt" rendőrök, egy "húsos teremtmény" - a rendőrség oldalán egy minden ízében Tarantino-filmbe illő történet bontakozott ki.
Az ügyész súlyosítást, a védő felmentést, illetve enyhítést kért a Teréz körúti, két rendőrt életveszélyesen megsebesítő robbantás másodfokú eljárásában a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.
Válogatás nélkül lopott kerékpárokat, ételt-italt, vendégségben a házigazda pénzét – mindezt Sarkadon másfél hónapon át.
Az utóbbi hónapokban a szinte kizárólag csak védekező ukrán haderő újra támadásba lendült az Oroszországhoz tartozó kurszki térségben.
Bár a NER prominensei egyértelműen Trump mellett tették le a garast, a WSJ szerint több vitás pont volt a két ország közt, amelyek aligha oldódtak meg mára.
Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a repülőrajtot, és Indiába utazik.
Az eredetileg tervezettnél kisebb mértékben és csak később emelkednek az energiamegtakarítási kvóták.
A távozó nagykövet szerint az egyre terebélyesedő kleptokrácia a demokráciára is fenyegetést jelent.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.