Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#csicskáztatás

Csányi Nikolett - Szlavkovits Rita Gazdaság

"Amikor az ember nem eszik három-négy napot, akkor elgondolkozik" - Csicskák között Békésben (videó)

Nem lehet éles határvonalat húzni, hogy mikortól számít kizsákmányolásnak egy ember dolgoztatása. Ez, illetve az érintettek labilitása is nehezíti a csicskáztatás felderítését, pedig modernkori rabszolgák szép számmal lehetnek Magyarországon. Szarvason, az Ótemplomi Szeretetszolgálat otthonában jártunk, ahol már évtizedek óta próbálnak segítséget nyújtani a kiszolgáltatottaknak.

MTI Itthon

Rabszolgatartó családot tartóztattak le Zalában

Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is rabszolgaként tartottak és használtak ki Pakodon – erősítette meg a Zalai Hírlap információját csütörtökön a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.

MTI / hvg.hu Itthon

Nyolc évet kapott első fokon a gádorosi főcsicskáztató

Egy család kiszolgáltatott helyzetben lévő embereket robotoltatott és tartott fogva a Békés megyei Gádoroson. Áldozataikat megalázták, verték, megfélemlítették. Persze fizetést sem adtak nekik, sőt, a nyugdíjukat is elvették tőlük.

Mizsur András - Szlavkovits Rita Itthon

„A kakukktojások rosszul járnak” – Erőszak a börtönben

A beavatáson túl kell esni. Aki szexuális bűncselekmény miatt kerül be, az különösen kemény tortúra elé néz. Panaszkodni nem érdemes. Igaz, mióta sok mindennel próbálják lekötni a rabok figyelmét, az elítéltek is lehiggadtak – mondta a hvg.hu-nak egy egykori elítélt, aki több korszakot is végigélve 18 évet töltött el a szegedi Csillag börtönben. A büntetés-végrehajtási intézet egyik szakpszichológusa szerint a fiatalok között még kíméletlenebbül működnek a hatalmi viszonyok, mint az idősebbeknél.

HavariaPress Itthon

Romlott étellel etette rabszolgáit egy vállalkozó

A Csongrád megyei rendőrök csütörtökön elfogták azt a csanádpalotai vállalkozót, aki embertelen körülmények között tartott és dolgoztatott megélhetési gondokkal küzdő embereket tanyáján.

MTI Itthon

Előzetesben a csicskáztató intézetis fiúk

Szemérem elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt nyomoz a rendőrség egy 16 és egy 17 éves fiú ellen, aki a gyanú szerint az aszódi nevelőintézetben molesztálta társait. A két fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) pénteken.

hvg.hu Itthon

Rabszolgát tartott, brutális kamatot számolt fel egy ózdi uzsorás banda

Lezárta a nyomozást az Ózdi Rendőrkapitányság azokkal az uzsorásokkal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint bűnszövetségben elkövetett bűncselekményeik során többek között rabszolgasorba hajtottak egy idős férfit, egy másik sértett pedig öngyilkos lett a sanyargatás miatt.

1 2
Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Csak három készül ebből a 755 lóerős Ferrari-különlegességből

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

Különleges kísérlet eredménye a repülő villámhárító: mindig oda megy a város fölött, ahova éppen kell

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

„A Sziget nem egy drága fesztivál” – nem emelik sem a jegy-, sem a sörárakat az idei Szigeten

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

Hol a vége? Már a tudósok sem annyira értik, mi történik a hőmérséklettel

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

A Moszkvába utazó Fico ellen tüntetett Pozsonyban a szlovák ellenzék

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Ukránbarát globalisták állnak Gyurcsány lemondása mögött – ezt a narratívát tudta így hirtelen összerakni a kormányoldal

Lázár négyszemközt kérte a NER-oligarchákat: fogják vissza a luxizást a választásokig

Lázár négyszemközt kérte a NER-oligarchákat: fogják vissza a luxizást a választásokig

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

A címlapról ajánljuk