Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#dohanyzás

MTI Itthon

Tízezres büntetést kaphat, aki rágyújt a játszótereken

Akár több tízezer forintos büntetésre számíthat az, aki rágyújt a fővárosi játszótereken és sporttereken. Naponta száz közterület-felügyelő ellenőrzi ezeket a tereket a Fővárosi Közterület-felügyelet Cigaretta-csikk elnevezésű kampányának részeként - hangzott el a szervezetnek a Szent István park játszóterén tartott sajtótájékoztatón.

MTI Plázs

Angol cigarettastop: 10 százalékkal kevesebb szívroham

Minden előzetes várakozást felülmúló egészségügyi sikert eredményezett az angol cigarettastop: az első átfogó felmérés szerint a nyilvános dohányzás betiltása óta tíz százalékkal csökkent a szívinfarktusok száma Angliában.

MTI Plázs

Hatmillió áldozata lehet a dohányzásnak 2010-ben

Elkészült a világ új dohányzási térképe: a World Lung Foundation és az Amerikai Ráktársaság becslése szerint a dohányzással összefüggő betegségek 6 millió áldozatot követelnek majd 2010-ben, a világ gazdasága pedig 500 milliárd dolláros veszteséggel számolhat.

MTI Plázs

Vége a dohányzásnak? Kevesebb a gyulladás

Már néhány héttel a dohányzás abbahagyása után jobb eredményt mutatnak a szívbetegséggel kapcsolatba hozható gyulladásmarkerek - állapították meg egy most megjelent tanulmány szerzői.

hvg.hu Tech

Egységesített dobozba kerülhetnek a különböző cigaretták

Egy kanadai kutatás szerint a vásárlók előnyben részesítik a világosabb csomagolású dobozokat, amelyeken a cigaretták könnyedségét sugalló kifejezések szerepelnek. A megoldást az egységes csomag jelenthetné a felmérést végző szakemberek szerint.

Medipress Plázs

Négy dolog, amely szívbajt okozhat

A négy fő rizikófaktor: a túlsúly, a dohányzás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség elkerülése segít megelőzni az egyik fő halálozási okot, a szívelégtelenséget - állítja egy új tanulmány. Egy, szintén a Circulation folyóirat honlapján közzétett cikk alapján harminc évre előre megjósolható a szívelégtelenség kockázata.

hvg.hu Plázs

Legális méreg: a mázlisták, és akik belehalnak

Ha a világ népességét – 6,4 milliárd – és az egy év alatt előállított cigarettamennyiséget – 3,7 billió szál – vesszük alapul, akkor egy egyszerű számítással kiderül: 580 füstölgő rúd jut minden esztendőben egy emberre. Ha csak az itthoni állapotot nézzük, jóval ijesztőbb a helyzet: közel 2 ezer cigaretta hazánk lakóinak évi fejadagja.

MTI Plázs

Cigitilalom éttermekben, vonatokon, buszmegállókban

Várhatóan zöld utat kap az országgyűlés egészségügyi bizottsága szerdai ülésén az a bizottsági önálló indítvány, amely szigorítaná a nemdohányzók védelméről szóló törvényt, vagyis bővülne azon helyek és létesítmények köre, ahol nem lehet majd rágyújtani - erről Kökény Mihály, a bizottság elnöke beszélt az Egészségbarát Program sajtótájékoztatóján kedden Budapesten.

hvg.hu Plázs

Meghökkentő képsorok: megváltozunk a hatásukra?

Nincs időm arra, hogy sportoljak; csak bánatomban eszem, ha rendeződik az életem, lefogyok; csak a bulikon gyújtok rá. Ismerős kifogások? Kényelmesek vagyunk, fáradtak; az egész napi stressz után jól esik a bor, a sör, megnyugvást jelent egy kiadós vacsora. Talán érthető, de nem elfogadható érvek. Ráadásul az egészségünk bánja, s ez betegségekben és években is mérhető. Országos kampány, amely felráz?

hvg.hu Plázs

Nem csökkenti a stresszt a dohányzás

A Pew Research kutatási adatai szerint erősen vitatható az elképzelés, miszerint a dohányzás nyugtató hatású. Az általuk közzétett elemzés szerint ugyanis a dohányosokra nem jellemző, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott életet élnek, sőt nagyobb arányban panaszkodnak arra, hogy stresszes az életük, mint nem dohányzó társaik.

MTI Karrier

Jönnek a nemdohányzó munkahelyek?

Magyarországon már szinte elképzelhetetlen, hogy egy megbeszélésen az egyik munkatárs a többi kolléga orra alá füstöljön. Pedig régen teljesen természetes volt dohányozni a repülőgépeken, mozikban, irodákban, áruházakban. Elképzelhető, hogy teljesen kitiltják a dohányosokat a munkaerőpiacról és jönnek a nemdohányzó munkahelyek?

hvg.hu Plázs

Az is baj, ha tovább élünk?

A korai elhalálozás gazdaságos a társadalombiztosítás, és nem utolsó sorban a magánnyugdíjpénztárak számára is. Kutatások azt vizsgálták, mekkora költséget jelent a társadalomnak, ha az emberek tovább élnek.

Karrier

A jövő állásinterjúja: mi lesz a dohányosokkal?

Oroszországban fizetésemeléssel és kedvezménnyel motiválják az embert a füstmentes életre, míg az Egyesült Államokban fizetéslevonásra és elbocsátásra számíthat, aki a dohányzás mellett dönt. Hozzánk is elérhet mindez? Kérdések és válaszok.

1
34 35 36 37 38 39 40
Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Drágábbak lettek a használt autók, mégis többen keresik őket

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

A finn hatóságok lefoglalták a kábeltépésben érintett tartályhajót

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Marabu Féknyúz: Rogános színjáték

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Az ősi élet nyomait rejthetik a marsi minták, így hozná vissza őket a NASA a Földre

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Az első kínai autógyártó, mely átlépte a 30 milliós mennyiséget

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

Összeáll a VW és az XPeng: 20 ezer töltőállomást nyitnak Kínában

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.