Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#kiszervezés

BrandLab BrandChannel

Jó ötlet kiszervezni a bérszámfejtést? Most megtudhatja

Mindenkinek érdemes megvizsgálnia, hogy kiszervezze-e a bérszámfejtését, de különösen azoknak a cégeknek, ahol egy fő végzi ezt a munkát – véli Maár Éva, a naponta 15 ezer embert foglalkoztató Prohuman HR-szolgáltató vállalat Outsource&Consulting üzletágának igazgatója.

hvg.hu Itthon

Fülke: "Ezekkel a törvényekkel megpuccsolta az államot a parlamenti többség"

Több mint 1000 milliárd forint állami vagyont szervezett ki a kétharmados parlamenti többség alapítványokba. Ezek részben az egyetemek fenntartói lesznek, de létrejött öt közalapítvány is. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint ez még a NER-ben megszokott vagyonmozgáshoz képest is nagyságrendi ugrás, a rendszert pedig az örökkévalóságnak tervezték. Ez a Fülke, a hvg.hu közéleti podcastja.

Invitech

Amerikából jöttünk, egy magyar cég segített

2018-ban eldőlt, hogy a GE-ből való kiválás után, önálló cégcsoportként folytatódhat a több mint 120 éves Tungsram sikertörténete. Persze a nagy, amerikai székhelyű multitól való elválás nagyon komoly feladatot jelentett több területen is, ezek közé tartozott a vállalat informatikai rendszerének leválasztása, új alapokra helyezése is, méghozzá oly módon, hogy a megszerzett tudásból, értékből és persze az adatokból ne vesszen el semmi.

Balla Györgyi Vállalkozás

Néma csendben vették tudomásul, hogy kirúgják őket – így zajlott a leépítés az Electroluxnál

Hónapokon belül nyolcszáz ember veszíti el az állását Jászberényben. A város egyik legnagyobb foglalkoztatója, a svéd Electrolux a napokban jelentette be az átszervezést, és azt, hogy Nyíregyházán 100 millió eurót költ fejlesztésre. A városban találgatják, hogy Nyíregyházán miért éri meg beruházni, és Jászberényben miért nem. A dolgozókat sokkolta a bejelentés.

MTI / hvg.hu Itthon

Nemzetiségi műsorok: a szószólók a kiszervezést kritizálták

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója szerint jó ötlet volt kiszervezni a köztévé nemzetiségi műsorainak gyártását. Szabó László Zsolt az Országgyűlés Magyarországi nemzetiségek bizottságának keddi ülésén úgy vélte: a műsorkészítés sokkal gördülékenyebb lett, a műsorkészítők helyzete, munkakörülményei előnyösebbé váltak, a gyártás minősége pedig jelentős mértékben nőtt.

MTI Itthon

Tarlós: Budapest akár le is állíthatja a HÉV-eket

A főpolgármester szerint a régi önkormányzati törvényben is volt arra lehetőség, hogy a HÉV-szerelvényeket a BKV Budapest határáig közlekedtesse. Ha az ezzel kapcsolatos egyeztetéseken bárki "le akarja söpörni" a fővárost, akkor Budapest kezében erős "ütőkártya" van, mert szabályosan leállíthatja a HÉV-eket - mondta Tarlós a Kossuth Rádióban.

1 2 3
Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

Rendkívül hasznos funkció érkezik a Chrome böngészőbe, már ön is kipróbálhatja

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Kell-e aggódnunk, ha halljuk a saját szívdobogásunkat?

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

Újfajta interneten dolgozik a NATO, ha bekapcsolják, az nagy bajt jelent

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Döntetlen lett a Liverpool - Manchester United rangadó, óriási ziccert hibázott az utolsó pillanatban Maguire – videó

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

Ezekkel a számokkal lehetett tarolni a hatos lottón

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A címlapról ajánljuk