MTI/Magyar Nemzet Itthon

Ritkábban jöhet a kukásautó

Csökkenhet a szemétszállítás és a lomtalanítások gyakorisága egyes településeken, egy iparágat belülről ismerő szakértő szerint több településen is erre kényszerülhetnek a hulladékszállítást végző cégek - írja a keddi Magyar Nemzet.

Tossenberger Adél Itthon

„Meg fognak halni a cigányok”: a lomisoknak se könnyű - galéria

Műfogak, parafa mentőmellény, visszapillantó tükrök, leselejtezett monitorok, szétesett ágykeretek, festmények – számtalan furcsa tárgyat kínál az utca lomtalanításkor. A szeméttel ellepett utca látképe jövőre megszűnhet, a tervek szerint ugyanis csak telefonos egyeztetés után szállnak majd ki a közterület-fenntartók, hogy elvigyék az összegyűlt lomokat. Bár a lakók többsége valószínűleg örül e változásnak, vannak, akiket komolyan érintenek az új szabályok. Lomisokkal beszélgettünk.

MTI Bűnügy

Sűrűbben cirkálnak majd a rendőrök lomtalanításkor

A jövőben sűrűbben ellenőrzik lomtalanításkor az adott fővárosi kerületeket a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-vel kötött, megújított megállapodásuk tartalmát ismertetve a rendőrség honlapján.

hvg.hu Itthon

"Szégyen, de szemétből élünk" - videó

A napokban Budapesten, a 9. kerületben végzi az éves lomtalanítást a Budapesti Közterület-fenntartó. Az utcákon a felhalmozott szemét mellett megjelentek a lomizásból élők is, akik szerint a válság a lomokban is megmutatkozik.

MTI Itthon

Budapesten megszűnne a lomtalanítási hadiállapot

Budapest nem lenne többé a lomizók paradicsoma, a Fővárosi Közterület-fenntartó tervei szerint nem kerületenként egyszerre, hanem a lakók alkalmi megrendelése alapján szállítanák el egy-egy társasházból a lomokat. Eddig semmilyen trükkel nem lehetett kivédeni, hogy a lomizók ne szálljanak meg teljes városrészeket.

MTI Gazdaság

Jön az állami hulladékügynökség, átalakul a lomtalanítás rendszere is

Szeptember elsején megkezdi működését az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) - jelentette be Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfőn az alapító okirat aláírásakor. Az új szervezet elindítása mellett a kormány növelné a termékdíjból származó bevételeket is, bevezetné a betétdíjas termékeket és átalakítaná a lomtalanítás rendszerét is.

hvg.hu Videók

Megmutatjuk, hogyan készül a kacatfogas

Nyilas Kálmán formatervező kacatfogasokat gyárt, újrahasznosítva a lomtalanításokon kidobott deszkákat és műanyag gyerekjátékokat. Muskotál Dénes a használt bicikliabroncsokból gyárt öveket és ékszereket. A videó két designert mutat be, akiknek az újrahasznosítás jelentős szerepet kap a munkáikban.

Stop Itthon

Stop.hu: az EU-elnökség miatt elmarad a lomtalanítás

A Stop.hu információi szerint a főváros belső kerületeiben megtiltották a tavaszi lomtalanítást, hogy az EU soros elnökségi eseményekre érkező diplomaták szeme elé ne a lomhegyek kerüljenek. A Főkefe besegít a kormánynak.

1 2 3
Lefoglalt irataikat követelik vissza a szcientológusok

Lefoglalt irataikat követelik vissza a szcientológusok

Rejtélyes riválisa van a Magyar Postának

Rejtélyes riválisa van a Magyar Postának

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

"Az elkövetkező 40 évben nem szabad politikával foglalkozni" – a Saller forgatásán jártunk

Még a kormány is kiborult: 160 éve ez a csokik Ferrarija, most bezáratja a török tulajdonos

Még a kormány is kiborult: 160 éve ez a csokik Ferrarija, most bezáratja a török tulajdonos

7100 forintba kerül ez a kis számítógép, amivel még programozni is megtanulhat

7100 forintba kerül ez a kis számítógép, amivel még programozni is megtanulhat

Kína "agresszív gazdasági terjeszkedését" bírálta az amerikai alelnök

Kína "agresszív gazdasági terjeszkedését" bírálta az amerikai alelnök

Gerlóczy Márton: Ezt akarták, fogyasszák hát egészséggel!

Gerlóczy Márton: Ezt akarták, fogyasszák hát egészséggel!

Így magyarázkodik Kovács Zoltán Gruevszkiről a világnak

Így magyarázkodik Kovács Zoltán Gruevszkiről a világnak

10 évig kutatott utána, végre videóra tudta venni a búvár a különleges tengeri állatot – videó

10 évig kutatott utána, végre videóra tudta venni a búvár a különleges tengeri állatot – videó

Nem Dzsudzsáknak szavazott bizalmat Rossi - itt az észtek elleni kezdőcsapat

Nem Dzsudzsáknak szavazott bizalmat Rossi - itt az észtek elleni kezdőcsapat

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia

Szuperpontos traffipaxokra állnak át az osztrákok, jön a zéro tolerancia

A címlapról ajánljuk