Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#német gazdaság

MTI Gazdaság

A magyar gazdaságot a német húzza

A német gazdasági növekedés nagy mértékben a kínai gazdasági növekedéstől függ, a magyar pedig a némettől - állapították meg a Citibank és más pénzügyi befektetési szolgáltatók szakértői egy kerekasztal- beszélgetésen csütörtökön, Budapesten.

MTI Gazdaság

1,5 százalékos a német gazdasági növekedés

Lendületesen kezdte az idei évet a német gazdaság: a statisztikai hivatal kedden megerősítette korábbi előrejelzését, amely szerint a hazai össztermék 1,5 százalékkal gyarapodott idén január-március között 2010 utolsó negyedévéhez képest.

MTI Gazdaság

Kissé pesszimistábbak a németek

Németországban romlott a gazdasági helyzet várható alakulását tükröző mutató, viszont javult a jelenlegi helyzet megítélése - derül ki a ZEW német gazdaságkutató intézet kedden publikált adataiból.

MTI Gazdaság

Felszökött a német infláció

Németországban 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a szerdán megjelent adatok szerint. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában februárban és márciusban egyaránt 2,1 százalék volt a 12 havi infláció, amely így már sorban a harmadik hónapja áll a 2 százalékos határ felett.

MTI Gazdaság

Minden rekordot megdöntött a német export

Soha nem látott szintre, 7,3 százalékos növekedéssel 98,3 milliárd euróra szökött Németország naptári- és szezonális hatásoktól tisztított kivitele márciusban - közölte hétfőn a szövetségi statisztikai hivatal.

MTI Gazdaság

Német termelői árak: a vártnál kisebb növekedés

Az elemzők által várt 0,8 százalék helyett 0,4 százalékkal nőttek Németországban a termelői árak márciusban - derül ki a német szövetségi statisztikai hivatal által szerdán nyilvánosságra hozott adatokból.

MTI Gazdaság

Németország: romló üzleti hangulat

A müncheni Ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti bizalmi mutatója márciusra 111,1 pontra csökkent a februári 111,2 pontról, de jobb maradt az elemzők által várt 110,5 pontnál. Kilenchavi emelkedés után először romlott a mutató, az Ifo pénteki közleménye szerint.

MTI Gazdaság

Romlott az üzleti hangulat Németországban

A várakozással ellentétben romlott az üzleti hangulat márciusban Németországban, részben a japán földrengés és szökőár okozta bizonytalanság, részben az Európai Központi Bank (EKB) várható kamatemelésének a hatására - derül ki a ZEW német gazdaságkutató intézet kedden publikált adataiból.

MTI Gazdaság

Rekordszámú magáncsőd tavaly Németországban

A gazdasági konjunktúra ellenére tavaly tovább nőtt a magáncsődök száma Németországban. A szövetségi statisztikai hivatal csütörtöki jelentése szerint a 108.798 csőd új rekord. 2009-hez képest 7,6 százalékos volt az emelkedés. Az eddigi csúcs 2007-ben 105 300 volt.

MTI Gazdaság

Exportrekordra készül Németország

A világ második legnagyobb exportőre, Németország az idén újabb exportrekord elé néz, de egyúttal komoly világkereskedelmi kockázatokra is fel kell készülnie.

1
11 12 13 14 15
18
Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Az ÁKK éléről frissít Varga Mihály jegybankja, de később derül ki, mi lesz az új alelnök feladata

Kocsis Máté szerint le akarják járatni pénzért vett ázsiai lájkokkal

Kocsis Máté szerint le akarják járatni pénzért vett ázsiai lájkokkal

„Tetszett az a gondolat, hogy kiműtik az emberből a bánatot”

„Tetszett az a gondolat, hogy kiműtik az emberből a bánatot”

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

Tudta, hogy a rossz alvás is okozhat stresszt?

Magyar Péterről posztolt Gyurcsány Ferenc: „Beszari"

Magyar Péterről posztolt Gyurcsány Ferenc: „Beszari"

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Ecuador jelenlegi elnöke nyerte meg a választást, ellenfele újraszámlálást követel

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Borúval indul, saras esővel riogat, majd akár 27 fokos melegben tetőzik a heti időjárás

Kedden és szerdán is tüntet Hadházy, az Erzsébet híd mellett a várban is

Kedden és szerdán is tüntet Hadházy, az Erzsébet híd mellett a várban is

Karácsony Gergely: Gyújtogatásra gyanakodnak az illetékesek a rákosrendezői tűznél

Karácsony Gergely: Gyújtogatásra gyanakodnak az illetékesek a rákosrendezői tűznél

A címlapról ajánljuk