Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#népszavazás

MTI Itthon

Megtámadták az NVB nolimpiás határozatát

Az Alapjogokért Központ szerint jogellenes a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) "nolimpiás" népszavazási kezdeményezést érvényesítő határozata, ezért fellebbezést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz.

Mizsur András Itthon

Tarlóséknak lesz még két kínos köre a Momentum népszavazásával

Miután múlt héten Orbánék a budapesti olimpiai pályázat visszavonásáról döntöttek, majd szerdán a Fővárosi Közgyűlés is szentesítette az "álomgyilkosságot", még mindig nem tisztázott, mi lesz a Momentum Mozgalom által összegyűjtött 266 ezer aláírás sorsa, illetve lesz-e népszavazás a megfúrt pályázatról. Elmagyarázzuk, milyen jogi útvesztőből kell kitalálniuk a szereplőknek.

Windisch Judit Itthon

Az LMP addig bombázza kérdésekkel a paksi bővítést, míg el nem süllyesztik

Elutasítják a népszavazási kérdésüket? Lesz másik – ígéri az LMP. A párt múlt héten jelentette be, hogy egyik legfontosabb témáját, az atomenergia elleni fellépést igyekszik népszavazással megoldani, az első kérdéseket csütörtökön adták le. Azt Orbán Viktor már bizonyította, nincs az az olimpiai álom vagy vasárnapi kényszerpihenő nap, amelyet ne engedne el, ha referendum jön vele szemben. Az igazi akadály a törvényes kérdés megfogalmazása. A nekünk nyilatkozó jogászok alapján az LMP-nek szüksége is lesz újabb nekifutásra.

Windisch Judit Itthon

Népszavazás Paksról? A Momentum passzolja a kérdést

Nem gondolkodik saját kérdésről a paksi bővítés kapcsán a Momentum Mozgalom. Kérdésünkre a párttá alakuló szervezet sajtósa elmondta: kivárják, hogyan dönt az LMP kérdéseiről a választási bizottság, és ők nem atomenergia-ellenesek, bár az orosz befolyásszerzést visszautasítják.

Mizsur András Itthon

NOlimpia: így áll jelenleg a 266 ezer aláírás ellenőrzése

Attól függetlenül, hogy Orbánék múlt héten visszavonták a budapesti olimpiai pályázatot, a Fővárosi Választási Irodának le kell számolnia a Momentum Mozgalom által leadott 266 ezer aláírást. A korábbi népszavazási kezdeményezésekhez képest eddig sokkal alacsonyabb az érvénytelen aláírások aránya.

1
24 25 26 27 28
76
Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Meloni és Orbán: tényleg olyan csodálatos dolog Donald Trump barátjának lenni?

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a USAID-támogatások befagyasztását

Döntött az amerikai Legfelsőbb Bíróság, fel kell oldani a USAID-támogatások befagyasztását

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Európa számára az igazság pillanata nem csupán Ukrajnáról szól – a Newsweek elemzése

Lengyel állampolgár lett Jesse Eisenberg

Lengyel állampolgár lett Jesse Eisenberg

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Fidesz ráhajtott a harmincas-negyvenes nőkre, de mit ajánl nekik a szülésen kívül, és mit kínál Magyar Péter?

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

A Real Madrid már tudja, mennyit kell fizetni Kerkez Milosért

Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Harmincan mondtak fel, de ez nem felmondási hullám a Kolibri Színház új igazgatója szerint

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

A címlapról ajánljuk