Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pápaválasztás

Fülöp Máté (szerkesztő) Nagyítás

Megválasztották az új pápát - Nagyítás-fotógaléria

A kedd esti és szerda délelőtti fekete füst után a fehér is felszállt a Sixtus-kápolna kéményéből. A bíborosok így tudatták a világgal: sikerült pápát választaniuk. Az új pápa az argentin Jorge Mario Bergoglio lett, aki Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját - jelentették be a Szent Péter-bazilika erkélyén. Bergoglio a történelem első jezsuita pápája. Képes összefoglalónk az elmúlt két nap eseményeiről.

hvg.hu/MTI Világ

Fratelli e sorelle, buona sera - olaszul köszöntötte híveit az új pápa

A Szent Péter-bazilika erkélyéről köszöntötte a Szent Péter téren ünneplő híveket szerda este a frissen pápának választott Jorge Mario Bergoglio argentin bíboros. Az új egyházfő olaszul szólt a tömeghez és elődjéért is imádkozott, illetve azt mondta, úgy tűnik, a "világ végéről" választottak pápát.

MTI Itthon

Megkondították a budapesti harangokat az új pápának

Zúgtak a harangok az új pápa megválasztása alkalmából szerda este Budapesten. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóosztálya közölte, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében elrendelték, hogy a pápa megválasztásakor konduljanak meg a templomok harangjai.

MTI Világ

Így választ nevet az új pápa

Miután a Vatikánban felszáll a fehér füst, az új pápának megválasztott bíboros egyik első dolga, hogy megmondja, milyen néven kíván uralkodni.

hvg.hu Nagyítás

Fotó: fehér füst szállt fel, megvan az új pápa

Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolnára szerelt kéményből - ez azt jelenti, hogy a római katolikus egyház nyolcvan év alatti bíborosai megválasztották az egyház éléről február 28-án távozott XVI. Benedek utódját.

hvg.hu Világ

Argentin pápát választottak a Vatikánban

Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolnára szerelt kéményből - ez azt jelenti, hogy a római katolikus egyház nyolcvan év alatti bíborosai megválasztották az egyház éléről február 28-án távozott XVI. Benedek utódját. Az új pápa az argentin Jorge Mario Bergoglio lett, aki I. Ferenc néven foglalja el Szent Péter trónját - jelentették be a Szent Péter-bazilika erkélyén.

hvg.hu Világ

Twitteren hódít a pápaválasztó sirály

Több millióan figyelhették kedd délután azt a sirályt, amely hosszú ideig pihent az új pápa megválasztását jelző vatikáni kémény tetején. A madárnak több Twitter-oldalt is nyitottak.

MTI Világ

Obama amerikai pápáért kampányol

Egy amerikai pápa ugyanolyan hatékony lenne, mint bármi más állampolgárságú és nem lenne köteles engedelmeskedni az amerikai elnöknek - hangsúlyozta szerdán az amerikai ABC televíziónak nyilatkozva Barack Obama elnök.

hvg.hu Világ

Feszült várakozás a Vatikánban

Fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből szerda délelőtt a második és harmadik szavazás után, vagyis a 115 bíborosnak ismét nem sikerült megválasztani az új pápát. A főpapok délután ismét bevonultak a Sixtus-kápolnába.

MTI/hvg.hu Világ

Lesz ma új pápa? Íme a menetrend!

Folytatódik szerda kora délelőtt a konklávé, a pápaválasztó bíborosok legfeljebb négyszer szavaznak ezen a napon, kétszer délelőtt, kétszer pedig délután.

hvg.hu Világ

"Nagyon kreatív ember" - Erdő vatikáni esélyeit latolgatják

Erdő Péter esztergom-budapesti érsek pápaválasztási esélyeit latolgatta a Washington Post, amelynek jezsuita kommentátora szerint a magyar bíborost a vatikáni csoportok többsége jól ismeri, több nyelven beszél, ráadásul "nagyon kreatív ember".

hvg.hu Nagyítás

Fotó: fekete füst szállt fel, nincs még új pápa

Fekete füst szállt fel kedd este a Sixtus-kápolna tetején lévő kéményből, azaz a pápaválasztó konklávé ülésén ma egyetlen bíboros sem kapta meg a pápai poszt elfoglalásához szükséges kétharmados többséget.

MTI / hvg.hu Világ

Bakizott az esélyes pápajelölt, Erdőt megdicsérték

Bakizott a Sixtus-kápolnában elmondott eskü latin szövegének elmondásakor az egyik esélyes pápajelöltnek tartott Angelo Scola milánói érsek és Timothy Dolan New York-i érsek is – közölte az olasz média. Erdő Péter latin szövegmondását viszont megdicsérték.

hvg.hu/MTI Világ

Fekete füst szállt fel, nincs még új pápa

Fekete füst szállt fel kedd este a Sixtus-kápolna tetején lévő kéményből, azaz a pápaválasztó konklávé ülésén ma egyetlen bíboros sem kapta meg a pápai poszt elfoglalásához szükséges kétharmados többséget.

hvg.hu Világ

Erdő is esküt tett a Sixtus-kápolnában - fotó

Erdő Péter bíboros, a magyar katolikus egyház prímása, Esztergom-Budapest egyházmegye érseke is titoktartási fogadalmat tett a kedd délután elkezdődött pápaválasztási konklávén.

hvg.hu Nagyítás

Fotó: megkezdődött a pápaválasztó konklávé

115 bíboros vonult be a Sixtus-kápolnába, de csak 114 jön ki onnan. A főpapok kedden egyszer szavaznak, ha ekkor senki sem kapja meg a szavazazatok kétharmadát, szerdán folytatják a választási eljárást.

1 2 3 4 5
Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Megszűnik az al-Kaida szíriai ága

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Riadót fújt a Meta: négy csapattal próbálja megfejteni a DeepSeek titkát

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Közelében sincs az Auchan béremelése a dolgozók elvárásának, a szakszervezet szerint sokan távozhatnak

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

Nagy jövőt jósolnak a zöldacélnak, évente megduplázódhat a termelés a világban

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

A magyar állam készül a háborúra, de azt nem hajlandó elárulni, nekünk hogyan kellene

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

„Hi-he-tet-len!”: így lett nélkülözhetetlen Szoboszlai a Liverpoolban – külön cikkben értékeli a focistát a New York Times sportlapja

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Nekünk sem jó hír: borúsabb képet festett a német gazdaságról a kormány

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

A címlapról ajánljuk