Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#szeretettel külföldről

Nagy Iván László hvg360

Szeretettel Nagy-Britanniából: Miért érdekelne a Brexit, amíg van műanyag szívószál?

A magyar fiatalok talán többet foglalkoznak a Brexittel, mint a britek, legalábbis ez a tapasztalatom egy év kint tartózkodás után. Viszont számtalanszor kaptam például azért, mert vörös húst eszem, még az egyetemi nyomtató is cseszeget, hogy mennyi szén-dioxidot termelek. A brit fiatalokat utolérte Greta Thunberg és a klímakatasztrófa.

Nagy Iván László hvg360

Szeretettel Nagy-Britanniából: Haza lehet jönni a külföldi tanulás után?

Mennyi igaz a „kimentem tanulni, most láttatok utoljára” című tündérmeséből? Bár a csapból is a fiatalok kivándorlása folyik, a kormánymédián kívül alig hallani arról, és ott is csak ritkán, hogy vannak, akik visszatérnek. Pedig többségüknek megfordult a fejében a hazaköltözés. Kudarc ez, vagy inkább hazahozzuk a tudást? Az álmok feladása vagy újratervezés?

Lovász Attila / Pozsony hvg360

Szeretettel Pozsonyból: A jó oldal keresése

Sorozatunkban környező országokban és Európa nagyvárosaiban élő kollégáink mesélnek arról, amiről Kolozsváron, Pozsonyban, Bécsben, Berlinben vagy Brüsszelben beszélgetnek a helyiek, ha éppen leülnek kávézni. Ezúttal Lovász Attila pozsonyi újságíró fejti ki, hogy szerinte a szlovákiai magyarok pártjai a rendszerváltás óta először a "rossz oldalon" állnak.

1
8 9 10 11 12 13 14
A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Pamela Anderson most máshogy meztelen

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Kubatov Gábor kifakadt az MLSZ döntése miatt: A legnagyobb ostobaság, amit az elmúlt 14 évben láttam

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Tihanyból üzente Orbán a szélsőjobbos román elnökjelöltnek, hogy megvédheti az EU-ban

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Szijjártó Péter kiutasított két, általa kémnek nevezett ukrán diplomatát

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Összerakta 1000+ leselejtezett laptop használt akkumulátorát, most erről megy az egész háza

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Robert Fico elutasítja az EU és Oroszország között kialakulófélben lévő vasfüggönyt

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

Meglepő, de igaz: akár teljesen ingyenes lehetne a készpénzfelvétel

A címlapról ajánljuk