Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#végelszámolás

hvg.hu Vállalkozás

Idén már több cég dőlt be, mint 2008-ban összesen

Idén augusztus végéig több cég ment tönkre Magyarországon, mint 2008-ban egész évben. Akkor december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató közleményéből. 2009 első nyolc hónapjához viszonyítva a növekedés 19 százalékos.

MTI Gazdaság

Két év alatt húszezer cég kért végelszámolást

A válság kezdete, 2008 közepe óta 20.741 cég végelszámolására került sor, míg korábban évente négy-ötezer cég szűnt meg ilyen módon, az idén pedig már az első félévben több mint hétezer, és a prognózisok szerint év végére ez a szám akár tizenötezerre is nőhet – közölte a feketelista.hu.

hvg.hu Hírek

Fizetésképtelen cégek, türelmetlen hitelezők – mit hoz 2010?

Az elmúlt egy évben a magyarországi cégek fizetésképtelenségi mutatója radikálisan nőtt, vélhetően azért, mert türelmetlenebbé váltak a hitelezők – írja sajtóközleményében a a nemzetközi hitelbiztosító, a Coface Hungary. A 2009-es év, vagyis a válság éve nem múlt el nyomtalanul, 2010-ben is érezhető volt a hatása, hiszen számos kifizetetlen követelés húzódott át erre az évre. Az is látszik, hogy az idei év újabb mélypontot hoz.

hvg.hu Vállalkozás

Megállítanák a notórius cégbedöntőket

Jelentősen lassult a bedöntött cégek számának növekedése az építőiparban, az ágazat azonban még mindig igencsak zilált képet mutat – derül ki az Opten adataiból. Az építőipar fertőzöttsége nem enyhült, továbbra is sokkal több a felszámolás alá vont cég, mint a nemzetgazdaság egészében. A cégalapítás rég látott lendületet vett, ami az adósságszédelgők növekvő aktivitására is utalhat.

hvg.hu Vállalkozás

Kevesebb cégnek kellett lehúznia a rolót

Csökkent a cégfelszámolások száma januárban, de a tönkrement cégek száma, így is messze meghaladja a fellendülés éveiben tapasztalt mértéket - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb jelentéséből.

MTI Vállalkozás

Rohamosan fogyatkozik az építőipari cégek száma

Több mint ezer építőipari cég került végelszámolás alá 2009 első félévében, ami több mint ötven százalékos növekedés az előző év hasonló időszakához viszonyítva - közölte saját adatai alapján az Opten Kft. céginformációs szolgáltató.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Komoly tervekkel érkezik az akkugyári hulladékot feldolgozó cég Vésztőre, a CATL, a BYD és az EVE akkumaradékára utazik

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

Leragasztott szájjal vonulnak át a tüntetők a Szabadság hídon

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

„Nem kellett volna annyi színdarabot csinálni a Viktorról!”

„Nem kellett volna annyi színdarabot csinálni a Viktorról!”

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A korrupció szociológiája: Így működik a foglyul ejtett magyar állam

A címlapról ajánljuk