Van valami szürreális abban, ha visszatekintünk arra, hogy egy hónappal ezelőtt még mi volt fontos, mit csináltunk vagy akár mit nem csináltunk. Március elején már kezdtünk ugyan telítődni a koronavírusos hírekkel, de akkor ennek a feldolgozásához még igénybe vehettük az embertársaink közelségét.

Három héttel a távmunka és távoktatás bevezetése után viszont már rutinunk van a videobeszélgetésekben, és az ujjainkban érezzük, hogy az instant kommunikációra rendszeresített csetelés valahol nemcsak szellemi, hanem fizikai munka is. A bezárt világ valóságából nézve szinte fényévekre van a tapasztalás, hogy szemtől szemben készítünk el egy interjút. Március elején még ezt tettük Tátrai Tiborral abból az alkalomból, hogy átvette az Artisjus zenei életműdíját.

És aki akkor még arról beszélt, hogy 68 évesen mekkora pörgésben van, tele van koncertekkel, és egy csomó zenekarban játszik. Ő akkor kimondta az azóta újabb jelentésrétegeket kapó mondatot: „Ha a hatalom, vagy a pénz rátelepszik a kultúrára, azonnal megváltoztatja. Ez engem mindig megvisel.”

És ha már zenével kezdtük: a Kiscsillag hvg.hu-n debütáló új albumát is még személyesen tudtuk átbeszélni a szerző-frontember Lovasi Andrással és a lemez producerével, Lázár Domokossal. A cikket visszaolvasva igencsak megcsaphat a nosztalgia most, hogy bármi történik is a kultúrában, az csak online formában jut el hozzánk.

Március elején még színházba is jártunk, megnéztük például a Családi tűzfészek Pass Andrea-féle feldolgozását a Trafóban, és akkor még nem gondoltuk, hogy a darab (és eredetileg a Tarr Béla-film) fő motívuma hogyan fog rímelni arra, amiben ma élünk.

Hogy miként teszi tönkre a családot és a házasságot, ha kilenc embernek és több generációnak kell kevés négyzetméteren meglehetősen szerény körülmények között együtt élnie.

Ha volt a márciusnak a koronavíruson kívül forró témája, a Vígszínház biztosan az volt, ahol alapjáraton igazgatóválasztásra készültek, de végül igazgatólemondás lett belőle. A hatalommal való visszaélés egy eddig nem igazán kibeszélt szálával voltunk kénytelenek megismerkedni azok után, hogy az intézmény volt társulati tagjai sorra álltak elő a saját és a kollégáik történeteivel, amelyek új megvilágításba helyezték Eszenyi Enikő színházigazgatói munkásságát.

Azok után, hogy Fenyvesi Lili, a Vígszínház egyik volt rendezőasszisztense, illetve három, név nélkül nyilatkozó korábbi dolgozója egy interjúban arról beszélt, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat, az intézmény volt társulati tagjai már nyílt levélben állították ugyanezt.

• Hevér Gábor a hvg.hu-nak többek között arról beszélt, hogy a színházi szakszervezet jogos követeléseit sok esetben lesöpörték az asztalról.
• Molnár Áron azt mondta: „a mai napig mérhetetlen keserűség, fájdalom és fel nem dolgozott trauma van sokunkban”.
• Mészáros Máté pánikrohamról számolt be.
• Börcsök Enikő szerint szomorú, ha egy igazgató nem a művészetével és az emberségével próbál tekintélyt parancsolni, hanem a hatalmával. Később azt mondta, ha Eszenyi marad az igazgató, feláll.
• Halász Judit szerint „ha most elindítanak egy vizsgálatot, akkor az a normális és demokratikus, ha Eszenyit ugyanúgy felfüggesztik, mint annak idején Martont”.
• Telekes Péter szerint Eszenyi rendezőként feljogosítva érzi magát bármilyen lelki erőszakra.
• Lengyel Tamás szerint az, ami a színházon belül történik, ugyanúgy abúzus, mint a szexuális erőszak.

Eszenyi Enikő viszonylag hosszú ideig ragaszkodott ahhoz az álláspontjához, hogy a színház működését és az ő személyét érő támadások igaztalanok, és ő minden döntését a Vígszínház érdekében hozta. És egyébként is jól alszik, mert tiszta a lelkiismerete. De aztán március 19-én, három héttel az után, hogy megindult a színházi dolgozók megszólalásának a lavinája, bejelentette, hogy „maga és mások méltóságának megőrzése érdekében” befejezi munkáját az általa tizenegyedik éve vezetett Vígszínház élén. Eszenyit az igazgatói posztra szintén pályázó Rudolf Péter váltja az év végéig, de ő azt mondta, örülni majd csak akkor lesz oka, ha újra felmegy a függöny.

Ennek az időpontjáról még semmi bizonyosságunk nincs, mint ahogy a színházak sorsa is vett egy újabb drámai fordulatot a járvány miatt, és nagyon úgy néz ki, hogy az évad tulajdonképpen már véget is ért. Az általunk megkérdezett összes intézmény a tartalékokat éli fel jelenleg, jegybevételek és rendkívüli támogatások nélkül néhány hónapig tudják húzni. Többen attól is tartanak, hogy ha a járvány le is csillapodik nyárig, a hőségben nehéz lesz teljes kapacitáson működve pótolni az elmaradt előadásokat. Abban pedig egyáltalán nem lehetnek biztosak, hogy a gazdaságilag megreccsent társadalom tagjai majd azonnal kultúrára fogják költeni azt a kevéske pénzüket, ami a pénztárcájukban megmaradt.

Itt a hvg.hu-n mindenesetre igyekeztünk valamennyire rekonstruálni a színházi élményt, az Örkény Színház néhány előadását például a kanapéjáról is megnézheti.

Az viszont biztos, hogy az élő kultúrát nehezebb lesz beiktatni. Az elmúlt hetekben számos kulturális eseményt halasztottak el, vagy töröltek teljesen a vírus miatt: idén elmarad a Glastonbury, az Eurovíziós Dalfesztivál, a Budapesti Tavaszi Fesztivál, későbbre halasztották a 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, a Krakkói Filmfesztivált az interneten rendezik meg, a Cannes-i Filmfesztivált pedig talán egy későbbi időpontban.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a VOLT, a Sound és a Sziget fesztivált lefújják-e.

Március 15-én elmaradt a Pilvaker, új időpontra halasztották Santana, Harry Styles, James Blunt és a Nick Cave and The Bad Seeds koncertjét is. Az elmúlt néhány héten több filmpremiert is elhalasztottak, csúszott, csúszni fog az új James Bond-film, a Halálos Iramban 9., a Hang nélkül 2., a Fekete Özvegy és az élőszereplős Mulan is. Nemrég a Universal jelentette be, hogy a járvány miatt később érkezik két filmjük, a Wicked és az új Minyonok-film is.

Március második felét már a bezártság perspektívájából tudtuk csak értelmezni. Kerestük a helyünket, és kerestük, hogy ezt a helyet miként tudnánk élettel megtölteni, és közben nem kerülte el a figyelmünket az sem, hogy a négy fal között kisebb forradalom is lezajlott. A szobafogságból megpróbáltunk azért kitörni, és belevetettük magunkat a sorozatokba, hogy aztán kiderüljön, hogy a recept már több száz éve rendelkezésre áll: Boccaccio nem tévedett, amikor azt írta, a történetek segíthetnek abban, hogy ép ésszel átvészeljünk egy járványt.

Az egyik legfontosabb tanács pedig, amit az elmúlt hetekben olvastunk: ne görcsöljünk rá a karanténra, nem kell minden percét hasznosan eltölteni.