Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Nagy Iván László Sport

„A válogatott az egyetlen dolog, amelyből a NER nem tudott megosztó kérdést csinálni”

2016-ban hatalmas társadalmi összeborulást hozott az Eb-menetelés, öt évvel később pedig úgy tűnik, nagyobb szükség lenne egymásra
természetesen van egyfajta Aranycsapat-nosztalgia is, de ebben sem vagyunk „egyediek”: a kis országok, ahogy a történelmi-társadalmi
... energiákat és lenyűgöz az ellenkezője A 2016-os Eb-sikerekben Magyarországnak kétféle frusztrációját is sikerült
... gondolatmenetet, Síklaki István szerint nagyon kellett már a magyar szurkolói tábornak egy közös siker, a több mint negyven

Sztojcsev Iván Gazdaság

A félretervezéstől a korrupcióig – épülhet stadion az Eb-re drágábban, mint a mienk?

Egy szempontból egész biztosan kiemelkedik Budapest a foci-Eb 11 helyszíne közül: amióta 2014-ben az UEFA kiosztotta a rendezési jogot
... sem költöttek annyit a stadionra, mint nálunk. A korábbi kiadásokat is beleszámítva Eb legdrágább stadionja így sem a mienk, de szinte
..., és ebből kettő áll valahogy, a spanyolok az után cseréltek helyszínt, hogy a bilbaói pályára ráköltöttek még néhány millió euró
forint, amiről eredetileg szó volt, de annak a 90–100 milliárdnak is a kétszerese körül van, amit 2014-ben hallhattunk, amikor elnyertük négy
..., Baki Az Eb legdrágább újonnan épített stadionja címre bárki más esélytelen, ha Azerbajdzsánnal is versenyezni kell. A 710 millió
... az Eb két olyan helyszíne közül az egyik, ahol csak külföldi csapatoknak lehet most szurkolni, mert a hazai nem jutott ki. Ahol

MTI Sport

Kettős győzelemmel bajnok a Szeged férfi kézilabdacsapata

A MOL-Pick Szeged nyerte a férfi kézilabda NB I-et, miután a döntő szombati visszavágóján 37-36-ra győzött a Telekom Veszprém
de fordítani nem tudott, mert ellenfele továbbra is taktikusan kézilabdázott, létszámfölényes támadójátékot alkalmazott és kézben

Fekő Ádám Sport

A magyar futball érdeke, hogy ne hallgassunk Orbán Viktorra

A magyar miniszterelnök bevallottan nem elégedett azzal, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány nem hívta be az Eb-keretbe Szoboszlai
a tulajdonosi körben fideszes politikusok váltják egymást fideszes strómanokkal, ebben a közegben pedig nem is meglepő, kinek a
..., akik később az európai mezőnyben is megállják a helyüket. Ebben én biztos vagyok. És van még néhány akadémia ebben az
..., hogy rosszabbul dolgoznának, mint mi. Ebből lesz a magyar futball: világszínvonalú magyar futball lesz újra” –  mondta 2013-as

Bank360.hu Gazdaság

Foci-Eb előtt: erre figyeljen a nulla százalékos hiteleknél, nehogy bedőljön a boltosok nagy trükkjének

Hamarosan kezdődik a 2021-es, tavalyról elhalasztott foci-Eb. Ez a korábbi évek tapasztalatai szerint azt is jelenti, hogy rengetegen
Hamarosan, június 11-én kezdődik a labdarúgó Európa-bajnokság (Eb). A magyar válogatott június 15-én a címvédő Portugália ellen
... be, a meccset ráadásul itthon rendezik. Nagyobb sportversenyeket megelőzően, és kifejezetten labdarúgó Eb vagy világbajnokság előtt

hvg.hu Sport

Orbán nagyon csalódott, hogy nem láthatja Szoboszlait éles meccsen

Morózus a miniszterelnök, amiért a magyar futballválogatott szövetségi kapitánya kihagyta az Eb-keretből Szoboszlai Dominikot
szerepeljen az Eb-n, ő pedig mihamarabb teljesen felépüljön, és szeptemberben már biztosan számíthasson rá a szövetségi kapitány.
... megtettünk annak érdekében, hogy az Eb-n számíthasson rá a szakmai stáb, de a meccsterhelés töredékének megfelelő feladatok is

Windisch Judit - Lengyel Tibor Itthon

Amikor a Jobbik egy DK-s jelöltet támogat, már Volner trollkodására is csak legyintenek

egy-egy erős induló győzelme. Ebbe még az sem igazán tudott bezavarni, hogy a Fidesszel együtt mozgó pártfüggetlen Volner János
" a párt választási térképén. Ahogy haladunk előre, látjuk, másoknak kik a jelöltjeik, milyen kampányt csinálnak. Ebben a körzetben úgy
...." Ebben a körzetben valódi verseny várható így az ellenzéken belül, hiszen a Facebook-posztja alapján nyilvánvalóvá vált, hogy újra
..., a momentumos Berg Dániel és az MSZP–Párbeszédes Tordai Bence indul az előválasztáson. Ebben a választókerületben teljes sorcserét

1
98 99 100 101 102
500
Az utolsó feladat sokaknak jelenthet problémát, értékes pontokat veszíthetnek – így látták a szaktanárok a matekérettségi első részét

Az utolsó feladat sokaknak jelenthet problémát, értékes pontokat veszíthetnek – így látták a szaktanárok a matekérettségi első részét

Százmilliárd eurónyi termékre lengetett be vámot az EU Trumpnak, ha nem sikerül megállapodniuk

Százmilliárd eurónyi termékre lengetett be vámot az EU Trumpnak, ha nem sikerül megállapodniuk

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

Egyedi Mercedes-AMG készült Brad Pitt F1-es filmje miatt

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Elég vasat eszünk meg naponta? A válasz nem egyértelmű!

Arénakoncertet ad Budapesten a Roxette

Arénakoncertet ad Budapesten a Roxette

Drágul az Xbox, a játékok is érintettek

Drágul az Xbox, a játékok is érintettek

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Három év börtönt kapott a férfi, aki egy 12 éves kislányt molesztált Hajdúszoboszlón

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Szaktanár a magyarérettségi első részéről: „Nem érhette meglepetés a diákokat”

Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

Vámkerülő manőver: most a hibridekkel nyomulnak a kínaiak Európában

A címlapról ajánljuk