Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Jól kerestek a japán sportolók

A Japán Olimpiai Bizottság összesen 1,43 millió dollárt osztott szét az athéni játékokon eredményesen szerepelt versenyzők között. A
aranyat, 9 ezüstöt és 12 bronzot - szereztek a görög fővárosban. Ez rekord, hiszen az eddigi legjobb eredményük az 1984-es Los

Világ

Végrehajtották Európa első bokaátültetését

Egy olasz sebész egy raliversenyzőn hajtotta végre Európa első bokaátültetését. A sportoló egy baleseti sérülés miatt nem tudta mozgatni
egy egész térdet átültetni. A beteg egy 48 éves trevisói raliversenyző, Silvano Bordon, akinek jobb lábfeje egy 1991-ben

hvg.hu non-base

Oscar-díjért indulhat a Kontroll

Az Oscar-díjra nevező bizottság csütörtökön úgy döntött, jövőre Magyarországot a „legjobb idegennyelvű film” kategóriában Antal Nimród
a legjobb operatőrnek – Pados Gyula – járó elismerést, valamint a Simó Sándor emlékére alapított elsőfilmes rendezői díjat nyerte el
... közleményében. 2004. augusztus 26-án az Oscar díjra nevező bizottság ülésén úgy döntött, hogy Magyarországot a 2005. évi
... a legjobb idegennyelvű filmnek járó szobrocskáért kelhetnek versenyre. A közlemény ismerteti: a jelöltek listáját 2005. január

Itthon

Egy szlovák lap szerint Orbán megtorlásra vágyik

hogy megtorlásra vágyik, népszerűségének növekedése pedig azt jelzi, hogy a legjobb úton halad a célja
". A cikkíró megjegyzi: Orbán nem is titkolja, hogy megtorlásra vágyik, népszerűségének növekedése pedig azt jelzi, hogy a legjobb úton

hvg.hu non-base

Annus Adriánt tegnap képtelenség volt legyőzni

Annus Adrián 83,19 méteres dobással, remek sorozattal olimpiai aranyérmet szerzett kalapácsvetésben. A második és harmadik helyre
és világbajnoki ezüstérmes Annus Adriánnal, valamint Pars Krisztiánnal. Az első sorozat után Annus vezetett, a szombathelyi dobó a

hvg.hu non-base

Mindhárom diszkoszvetőnk bejutott a döntőbe

Fazekas Róbert a legjobb, Máté Gábor a hatodik eredménnyel, Kővágó Zoltán pedig – némi szerencsével - a tizenkettedik helyen jutott be a
A hétfői 12-es fináléba a vb-ezüstérmes Fazekas esélyeshez méltóan a legjobb eredménnyel, 68,10 méterrel jutott be megelőzve a
... kívüli dobással kezdett, majd 61,91 méterrel javított. Harmadikra csak 60,77-ig jutott, így az utolsó dobóig erősen kérdéses volt, bekerül-e a

Gazdaság

Hol vásároljunk külföldi ingatlant?

Jobb időket is megélt már a magyar ingatlanpiac - vélik az ingatlanpiaci szakértők. Ám sokan külföldi ingatlan vásárlásában
óta egyre jobb befektetési terepnek számít a spanyol ingatlanpiac. Ami a hitelrendszert illeti itt lényegesebben jobb
... ingatlan áremelkedésről beszélhetünk. „Ma már nem a legjobb döntés befektetési céllal ingatlant vásárolni Spanyolországban, mivel az
... a kereslet, ami felfelé tolja majd az árakat is, állítja Endrédy, és még hozzáteszi: befektetés céljából jelenleg Törökország számít a

hvg.hu non-base

Gyurta Dani olimpiai ezüstérmes!

Koszuke Kitadzsima nyerte, 2:09.44 perces idővel. Gyurta kedden a jelenleginél 5 századmásodperccel jobb idővel jutott az olimpiai

hvg.hu non-base

Aida elődöntős, Varga kiesett

Mohamed Aida bejutott az elődöntőbe a női tőrözők egyéni olimpiai versenyében, Varga Gabriella viszont a legjobb nyolc között befejezte
kiesett vívók közül a második legjobb, azaz a hatodik, pontszerző helyen zárt. A magyar idő szerint 17:30 órakor kezdődő

hvg.hu non-base

Olimpia viselkedés: kiből mit hoz ki

képes előhozni a győzelem mámora vagy a vesztés fájdalma. Képünkön balról jobbra Phelps, Hoogenband hátulról (éppen örül a vetélytárs
az olimpiára, ad absurdum a nyolcvan éves vatikáni perjel is indulhat, ha Vatikánban ő volna a legjobb úszó. S persze nehezen felejtjük

hvg.hu non-base

Úszás: elődöntős a 15 éves Gyurta Dani

A férfi 200 méteres mellúszásban megmutatta magát a világnak Gyurta Dániel: a 15 éves tehetség a legjobb idővel - 2:11.29 perccel
hossznál húzott bele, fokozatosan ellépett futamtársaitól, s ha a rajtja picivel jobban sikerül, most már magyar csúcstartónak is

hvg.hu non-base

Rémálommal kezdődött a Dream Team szereplése

pontos vereséget szenvedett Puerto Ricótól. A másik csoportban a világbajnoki címvédő szerb-montenegrói válogatottat Argentína
Carlos Arroyo egyébként a mérkőzés legjobbja lett 24 ponttal. A 13 ezer néző előtt játszott B-csoportos mérkőzésen a Dream
... a második negyedben játszott mélyen a tudása alatt, ebben a szakaszban ugyanis mindössze hét pontot dobtak. Az Egyesült Államok
... akarnak maradni az aranyéremért. "Csalódott vagyok, de ez nem a világvége. Tanulunk a történtekből, és a következő meccsen sokkal

hvg.hu non-base

Vérre menő küzdelemben győztek pólósaink

A magyar férfi vízilabda-válogatott olimpiai debütáló mérkőzésén 6-4-re nyert Szerbia-Montenegró legjobbjai ellen. A sportág két fő
zárult. A vasárnapi volt a magyar férfi vízilabda-válogatott 144. mérkőzése Jugoszlávia, illetve Szerbia-Montenegró legjobbjai ellen

hvg.hu non-base

Cseh László a szombati bronz után magyar csúccsal elődöntős

vigasztalódott, ugyanis 100 méteres hátúszásban 54.80 másodperces magyar csúccsal, a harmadik legjobb idővel jutott be az esti
legjobb idővel jutott be az esti elődöntőbe 100 m háton. A szám korábbi magyar rekordját a májusi madridi Európa-bajnokságon e számban
... másodperces teljesítményre volt képes, ami csak a 34. helyre jogosította őt. Cseh Lászlónál egyébként a japán Morita Tomomi (54.41 mp) és az

hvg.hu non-base

Cseh László és Risztov Éva már a döntőben

Az férfi 400 m-es vegyesúszás Európa-bajnoka, Cseh László futamát megnyerve, az amerikai világcsúcstartó Phelps mögött a második
Cseh László 4:14.26 perccel, a második legjobb idővel – selejtező futamában gyakorlatilag végig vezetve - bejutott az athéni olimpia
... m vegyesúszás számának délutáni döntőjébe. A legjobb eredményt a világcsúcstartó amerikai MichaelPhelps érte el 4:13.29-cel.
..., Risztov Éva is 400 m vegyesen mutatkozott be, s 4:41.20 perces, futamgyőzelmet érő produkcióval az összesítésben a harmadik legjobb

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Marabu Féknyúz: Érik a helyzet

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

Már jobb a helyzet, de még rengeteget kell tanulnunk: így lehetünk felelős állattartók

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

„Az életnek nincsen értelme, az életnek gyönyörűsége van” – 90 éves lett Csányi Vilmos, akit a kíváncsiság tart fiatalon

A Magyar Nemzet csütörtöki címlapja kiváló időzítéssel száll bele a háborúpártiságba

A Magyar Nemzet csütörtöki címlapja kiváló időzítéssel száll bele a háborúpártiságba

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Az olaszoknál tényleg járműdömping van: 1000 lakosra 942 jut

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

A címlapról ajánljuk