Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Ismert ellenzéki vezetőt engedtek szabadon Kubában

Szabadon engedték Kubában helyi idő szerint vasárnap José Daniel Ferrer ismert ellenzékit, akit három nappal korábban vettek őrizetbe
A rendőrség anélkül engedte el a volt politikai foglyot, hogy bármilyen vádemelési javaslatot tett volna ellene - közölte Elizardo

Nagy Gergő Hazai gazdaság

Domokos: a jegybank kontroll nélkül gazdálkodott a tartalékkal

szerint mérhetetlen magasságba nőttek a jegybank devizatartalékai a 2008-as IMF-hitel lehívása következtében. Akkoriban a kormány pedig
emellett azt is megjegyezte, hogy akkoriban a kormány engedte, hogy az MNB-be menjenek a pénzek, és nem az adósság törlesztésére
... devizatartalékai", a monetáris szféra élvezi ennek előnyeit, és hogy a kormány engedte, hogy az adósságtörlesztés helyett az MNB

MTI Autó

Kitörhetnek a kamionosok a tilalmi időszakból

Augusztus 19-én vasárnap 22 órától augusztus 20-án hétfőn 6 óráig közlekedésbiztonsági okokból feloldják a 7,5 tonna megengedett
megszakításáról. Így augusztus 19-én vasárnap 22 órától augusztus 20-án hétfőn 6 óráig engedélyezett a 7,5 tonna megengedett

MTI Világ

Hétmillió dollárért elengednék Timosenkót

Az ukrán hatóságok "váltságdíj" fejében hajlandók lennének szabadon engedni Julija Timosenko volt kormányfőt, ellenzéki vezetőt – írta a
millió dollár elsikkasztásával vádolja a volt kormányfőt, és "fél áron" hajlandó szabadon engedni őt. "Erről nyíltan beszéltek a

MTI Világ

Elengedték politikus túszukat a kurdok

Szabadon engedték a legnagyobb török ellenzéki párt egyik parlamenti képviselőjét kedden elrablói, a betiltott Kurdisztáni Munkáspárt
miután a PKK közölte, néhány napon belül sértetlenül szabadon engedik a politikust. A képviselőt néhány nappal az után rabolták el

MTI Sport

Elvették Usain Bolt ugrókötelét

Usain Boltnak nem engedték meg, hogy az olimpiai stadionba bevigye az ugrókötelét, de a 100 méteres férfi síkfutás jamaicai győztese

MTI Kult

Meglepetéssel is készül Ákos a Szigetre

mérések eredménye szerint egyébként nem haladta meg a megengedett határértéket a Sziget fesztivál zajszintje
A főváros három kerületében nem sokkal éjfél előtt elvégzett mérések eredménye szerint egyébként nem haladta meg a megengedett
....-ban, a XIII.-ban és a IV.-ben mérték több helyszínen; a zaj sehol nem lépte túl a megengedett határértéket. Millei Lajos, a mérést
... szakértő elmondta, hogy a szabályok értelmében éjjel 55 decibel, nappal pedig 65 decibel a megengedett érték; a méréseket egy

Mélyi József Sport

Mélyi József: A csalás alakváltozása

csalások mind hasonlók egymáshoz (és minden magyarázat a maga módján az – ami): a meg nem engedett segédeszközök, a sógor-komaság, a

MTI Világ

Amnesztiát kaphatnak a szomáliai kalózok

A szomáliai kormány kész amnesztiában részesíteni a tengeri kalózokat, ha felhagynak eddigi tevékenységükkel, szabadon engedik a
A brit napilap szerint az ideiglenes államfő - akinek a jövő hónapban jár le a mandátuma - kijelentette: a büntetés elengedése mintegy
... ugyanakkor nem a büntetés teljes elengedését helyezte kilátásba. Úgy fogalmazott: a kalózok nem ússzák meg ugyan a gyilkos

hvg.hu Tech

Teljesen megújul a népszerű e-mail szolgáltató

Elengedi a 350-400 millió aktív fiókkal rendelkező Hotmailt a Microsoft, helyette jön az Office csomag levelezőszoftverének nevét öröklő
elengedi a Hotmailt, ami bár továbbra is elérhető lesz, nem várhatók ezután fejlesztések rajta. Az 1996-ban alapított, a Microsoft

1
204 205 206 207 208
290
Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Nem a rendőr, hanem a biztosító büntethet: így járhat, aki nyáron téligumit használ

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Régebbi az androidos telefonja? Akkor most gyorsan nézze meg a Beállítások menüt

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Irányt vált a BYD, nem csak villanyautókat gyártanának Magyarországon

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

Láttunk már ennél izgalmasabb csatát valaha a Bajnokok Ligájában? – Szavazzon!

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Összeül a Momentum elnöksége, Fekete-Győr „felszámolási javaslata” és Orosz Anna utódlása is a témák közt

Összeül a Momentum elnöksége, Fekete-Győr „felszámolási javaslata” és Orosz Anna utódlása is a témák közt

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Harminc évig itt élt a török férfi, a hatóságok kiutasították, most pert nyert a magyar állam ellen Strasbourgban

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Hollandiában kommandósok fogták el a magyar férfit, aki fejbe lőtte a volt barátnőjét Ausztriában

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

Nagy dobásra készül a Microsoft, jön az Xbox kézikonzol

A címlapról ajánljuk