Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Távozik a Klik vezetője, Áder János húga veszi át a helyét

Pölöskei Gáborné, született Áder Annamária vezeti március 1-jétől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik) – közölte az Emberi
tehermentes működését, és készítsék elő a Köznevelési Kerekasztal véleményén alapuló, 2016. július 1-jétől bevezetendő új szervezeti

MTI Gazdaság

Öt év után derült ki a fukusimai cégvezetők végzetes hibája

fukusimai földrengés és szökőár után két hónapig nem tudta megállapítani azt, hogy a Fukusima-1 atomerőművének három reaktorában
a mentési munkálatok sem úgy zajlottak, ahogyan kellett volna. A 2011. március 11-ei nagy erejű földrengés és a szökőár nyomán a

MTI Világ

Hakan Sükürt négy évre lecsukhatják Erdogan megsértéséért

Nem tudni mivel, de nagyon megsérthette a török elnököt a világklasszis focista Twitter-üzeneteivel, mert az ügyészséget nem győzték meg az érvei
AKP) képviselője volt, február 15-én Twitter-fiókján tette közzé az ügyészség által sértőnek vélt üzeneteket. Az ügyészég 1 és 4 év

hvg.hu Időjárás

Érkezik a hidegfront, alapos lehűlés jön holnaptól – térkép

Ma is viharossá válhat a szél, de napközben akár még 18 fokot is mérhetünk. Holnap viszont hidegfront érkezik, jócskán le fog hűlni a
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között alakul. Szerdára virradóra

K.G. Gasztro

Kicsik és nagyok a sörpiacon

Ha Csehországot és Magyarországot összehasonlítjuk, látjuk, hogy előbbi ugyan kisebb hazánknál 15 ezer négyzetkilométerrel, viszont közel
növekedés eredményeképpen a sörgyár kiemelkedett a helyi ismertségből és országos márkává vált. Sörértékesítése először 1997-ben lépte át az

MTI Sport

Bernie Ecclestone nagyon lehúzta a Forma–1-et

A Forma-1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone szerint az autós gyorsasági világbajnokság soha nem volt annyira rossz, mint
azok az emberek a felelősek, akik csak a rövid távú sikert tartják szem előtt. "Én azt fogom tenni, ami a Forma–1-nek a legjobb"

hvg.hu Itthon

Napos napunk lesz, akár 18 fokkal

Akár 18 fokos meleg is lehet a februári hétfői napon - írja a
elsősorban az Észak-Alföldön és a Dél-Dunántúlon meg is erősödik. A hőmérséklet kora délután 13 és 18 fok között valószínű. Késő

hvg.hu Autó

Lehullt a lepel a McLaren idei Forma–1-es autójáról

A hétvége a Forma–1-es autók dömpingjéről szólt, amiből a McLaren sem akart
Hétfőn hivatalosan is kezdetét veszi a 2016-os Forma–1-es évad első téli tesztje, így nem csoda, hogy a barcelonai események előtt

MTI Itthon

Baleset miatt zárlat az M1-esen

Meghalt egy ember az M1-esen Lébénynél, Budapest felé lezárták a sztrádát. A forgalmat a 160-as kilométernél terelik az 1-es
emelik ki a személyautóból, a baleset sérültje is a gépkocsiban utazott. A rendőrség a police.hu oldalán közölte, hogy a forgalmat a 160-as

Demeter Péter Autó

Negyedik Prius: hibridek közt a pápa

hogy a 18 év alatt, amióta az utcákat koptatja, akadt belőle egymillió kilométert futott példány is. Pedig jellemzően a legtöbb
aláírták volna a mostanra elért számok felét is. 18 év alatt elment a Priusból 3,6 millió darab, miközben mára 30 féle modellből áll a

MTI / hvg.hu Autó

Az ifjú Schumacher olasz Forma–4-es csapat versenyzője lett

Mick Schumacher, a Forma-1 hétszeres világbajnokának, Michael Schumachernek a fia a Forma–4-es autós gyorsasági sorozatban szereplő
sorozatban is szerepel. Egyelőre nem dőlt el, hogy Schumacher melyik bajnokságban indul. A Prema szoros kapcsolatban van a Forma–1-es

hvg.hu Közlekedés

Csak félpályán halad a forgalom az 1-es úton

Két kocsi ütközött össze az 1-es főút Bicskei kihajtójánál, ezért félpályán halad a forgalom – közölte a police.hu-n a
Egy nő megsérült abban a balesetben, amely pénteken reggel 8 óra körüli időben az 1-es számú főút 30-as kilométerszelvényében, a Bicskei

1
225 226 227 228 229
866
Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Itt vannak a Samsung pénztárcabarát mobiljai: bemutatkozott az új Galaxy A26, A36 és A56

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

Holtan találtak egy 10 éves német fiút Berekfürdőn

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

„Az emberek rájöttek, hogy lehet nemet mondani a Fideszre” – a Mi Hazánk lett a mérleg nyelve Pápán

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Mintha csak szellemkezek dolgoznának a számítógépen – ezért nem érhető el Európából az OpenAI nagytudású Operatora

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

A címlapról ajánljuk