Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

A Carson Coma lekörözte Azahriah-t a Klipszemlén

A CC három díjat vitt haza a Magyar Klipszemléről, beleértve a fődíjat is. Azahriah egyik kategóriában sem nyerte meg az első díjat
adták át az Akvárium Klubban. Az idei Magyar Klipszemlén 92 klip versenyzett a díjakért. Több holtverseny is kialakult számos
... díjazták, ők a WM Music Distribution (WMMD) különdíját is megnyerték. A cég bejelentette, hogy tizenötmillió forintos alapot hoznak létre
... járó elismerést, amit Konkoi vihetett haza. A Magyar Klipszemlét 2015 óta rendezik meg. A zsűriben idén Nagy Marcell operatőr

hvg.hu Itthon

Egy MMA-n belüli kavarás állhat L. Simon László menesztése mögött?

ki a gyufát Csák János miniszternél, amiért állítólag megfúrt egy napirendi pontot a Magyar Művészeti Akadémia közgyűlésén – állítja a
azt mondta, L. Simon kirúgásának valós okát a Magyar Művészeti Akadémián (MMA) belül kell keresni. A szocialista politikus felidézte
... közgyűlést tartottak. A közgyűlés eredeti napirendjének egyik pontja az volt, hogy a leköszönő elnököt, egy neves magyar zenészt

hvg.hu Vállalkozás

A magyar állam kiszáll az Erstéből

Az eredeti megállapodásnak megfelelően az Erste-csoport visszavásárolja a magyar államtól a 2016-ban eladott, 15 százalékos részesedést
Az Erste Csoport visszavásárolja magyarországi leányvállalata, az Erste Bank Hungary Zrt. (EBH) 15 százalékos részvényhányadát a magyar
.... Mindemellett az EBH az említett időszakban mintegy 20 milliárd forintnyi osztalékot is fizetett a Corvinusnak. Vagyis a magyar állam
... forintot keresett azon, hogy a részesdés átment a kezén. Az ügylet nem a semmiből érkezett, a magyar állam, az Erste Csoport és az

hvg.hu Élet+Stílus

Dániában lett takarító Pukli István, a Tanítanék egykori arca

Az egykori gimnáziumi iskolaigazgató azt tanácsolja minden magyar pedagógusnak, hogy hagyja ott a pályát, a szülőknek pedig azt, hogy a
„Dániában élek egy Middelfart nevű településen, takarítok” – mondta a Magyar Hangnak a zuglói Teleki Blanka Gimnázium egykori
... a megoldás a magyar oktatás kérdésére, reménytelennek látja a helyzetet, és azt üzeni a még pályán lévő tanároknak, hogy hagyják ott a

MTI / hvg.hu Itthon

Ukrajna kész megállapodni Magyarországgal a magyar kisebbség jogairól az EU-s csatlakozás érdekében

Az ukrán miniszterelnök-helyettes szerint a magyar kisebbséget nem sújtja annyira a háború, mint például a görög
a Jevropejszka Pravda hírportál szerint arról beszélt, hogy az ukrajnai magyar kisebbség jogai biztosítottak. Visszautasította azokat
... is, amelyek szerint a magyarokat különösen érintette volna az Ukrajna elleni orosz agresszió A magyar kisebbség sokkal
... arra, hogy Ukrajna EU-csatlakozásának folyamatát önkényesen blokkolja. Sztefanyisina ennek ellenére nem hiszi, hogy az EU-bővítés folyamatában a

HVG360 hvg360

AP-tudósítás: Keresd a férfit, avagy miért Felcsúton játssza Izrael az Eb-selejtezőket

A két mérkőzés valószínűleg elmélyíti a jó kapcsolatokat a magyar és az izraeli kormány között, írja Justin Spike, a hírügynökség
Magyarországra, mert igen jó barátság fűzi egymáshoz Orbán Viktort és Benjamin Netanjahut. No, meg nem szabad megfeledkezni a magyar
..., amik miatt egyébiránt mostanság erős támadások érik Netanjahut odahaza. A magyar politikus az izraeli kapcsolatot arra használja, hogy
... Izrael igaz barátjának nevezte. A magyar hatóságok palesztinpárti tüntetéseket tiltottak be, miután az izraeli hadsereg Gázát

Bábel Vilmos hvg360

Megtaláltuk a titkosszolgálat által emlegetett afgán embercsempész-csoportokat a TikTokon

A Rogán Antal-felügyelte magyar titkosszolgálat szerint a tálibok irányítják azokat az afgán embercsempész-csoportokat, amelyek
... reklámozzák a szolgáltatásaikat a TikTokon. Jelenetek a magyar-szerb határról, embercsempész szemszögből, milliós
egyikük valamit magyaráz a kerítés túloldalán álló három magyar határvadásznak. Utóbbiak nincsenek zavarban, egyikük keresztbefont
...-csatornájára lett feltöltve, 4.4 millióan látták. A 313 a felhasználónévben egy afgán embercsempész csoportra utal, amely a
... határ mentén aktív. A 313 régóta ismert a hatóságok előtt, a térséggel foglalkozó lapok rendszeresen írnak róla, de a magyar közönség

EUrologus - Moravecz Kata EUrologus

Novák Katalin a NATO-ban: Ígéretek vannak, hogy aláírjuk Svédország csatlakozását, határidő nincs

Novák Katalin és Jens Stoltenberg közös sajtótájékoztatója, talán várhatóan, nem tartogatott politikai fordulatot. A magyar köztársasági
Novák Katalin köztársasági elnök Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral találkozott Brüsszelben. A magyar köztársasági elnök találkozóját
... érdeklődés övezte, hiszen hazánk továbbra sem ratifikálta Svédország NATO-csatlakozását . A magyar Országgyűlés az EU-ban utolsóként
... döntése a kérelem elfogadása: ez a magyar parlament tagjainak független döntése. Eltekintve attól, hogy a magyar

hvg.hu Gazdaság

Sok pénzből működik rosszul a magyar foci – olvasható ki az MLSZ friss jelentéséből

Professzionális futballkörkép címmel tett közzé több mint 100 oldalas jelentést az MLSZ. A szövetség elemzése pénzügyi, sportszakmai és szurkolói
 – itt főképp arra kell gondolni, hogy az állami vállalatok, mint a Szerencsejáték Zrt vagy az MVM öntik a pénzt a magyar focira –, egy
... átlagon felüli a magyar csapatok támogatásokból érkező bevétele – itthon erre a tao miatt van lehetőség –, míg a játékoseladásokból
... pedig 2772 fő. A kiadások terén ezzel szemben már kevésbé tűnik ki a régiós mintából a magyar bajnokság, amelynek csapatai így jóval

Sztojcsev Iván Gazdaság

Már nem kell belenyugodni, hogy szegényebbek leszünk, vagy még mindig ördögi körben a gazdaság?

Minden drágul, emiatt magasabb fizetéseket kell adni, ami viszont újabb dráguláshoz vezet – ebben a kínos helyzetben van a magyar
is kompenzálni kell még Pár mondat kell ezen a ponton az elméletről, mielőtt a mai magyar helyzetbe belemennénk. Ahogy azt Magda
... az elmúlt másfél évben felélte a megtakarításai nagy részét. A munkaerőhiány is bekavarhat A magyar gazdaság rossz időkön van
... magyar gazdaságnak, hogy még az előtt sikerül-e visszalökni a fogyasztást a válság előtti szintre, mielőtt vállalatok sora dőlne be

hvg.hu Itthon

Karsai Dániel állapota egyre romlik, elküldte Strasbourgba az észrevételeit a kormánnyal szembeni perében

Az ALS-betegségben szenvedő ügyvéd, Karsai Dániel egyre inkább magatehetetlenné válik, miközben a strasbourgi emberi jogi bíróságon küzd a
... állammal, hogy hagyják méltósággal meghalni. Karsai most beadványban reagált a magyar kormány perbéli
amikor már úgy érzi, hogy állapota már elfogadhatatlan számára. Az ennek érdekében a magyar kormány ellen indított per jelenleg
... mit visszautasítania”. A dokumentum szerint “mivel a magyar jogalkotó az asszisztált öngyilkosság semmilyen formáját sem szabályozta, a

hvg.hu Itthon

Engedély nélküli Orbán-interjúja is közrejátszhatott Tucker Carlson kirúgásában

ben több napra Budapestre költöztette a műsorát, és engedély nélkül készítette el Orbán Viktorral a magyar kormányfőt dicsőítő
Engedély nélkül megszervezett 2021-es magyarországi haknija és Orbán Viktor reklámozása is hozzájárulhatott a magyar jobboldalon
... országreklámja”. A könyv amúgy “barátságos cseverészésnek” minősítette Tucker Carlson interjúját a magyar miniszterelnökkel. A könyv
... szerint az interjúban “bevándorlóellenes, nacionalista hozzáállása miatt dicsőítette” a Fox News egykori riportere a magyar

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

Nem kapott vodkát, ezért életveszélyesen megvert egy fogyatékkal élő férfit egy többszörös visszaeső Egerben

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Megszüntette az egri városvezetés az agyhártyagyulladás elleni védőoltásprogramot

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Trump heteken belül ledobja az atombombát a vámháborúban

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Különleges, átlátszó androidos telefonok érkeztek

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Le Pennel is találkozott Orbán Párizsban

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

Ember helyett gépi hang: mesterséges intelligenciával szinkronizáltatja a filmeket és a sorozatokat az Amazon Prime Video

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A csalók rémálma lesz az Android új funkciója

A címlapról ajánljuk