Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Miskolcon visszalép a Momentum az MSZP javára

Fekete-Győr András pártjának jelöltje a borsodi 2-es számú választókerületben lépett vissza Varga László
indítja. A Momentum pedig Dudás Norbertet indította volna. De nem indítja végül, a megyei elnök – Szopkó Tibor – bejelentette

ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Friss hírek a brexitről: legszívesebben már a britek is visszalépnének?

2016 júniusában a britek úgy döntöttek, kilépnek az Európai Unióból. Ez a hír akkor sokkolta a világot, senki nem gondolta
...? Milyen hatással lesz a kilépés Európára és Magyarországra? Dr. Arató Krisztinával, az ELTE-ÁJK Politikatudományi Intézetének egyetemi
tanították, ugyanis már a 1973-as brit belépés előtt megvalósult a vámunió (1968), azaz a britek már ezzel a feltételrendszerrel váltak
... szabályait. Persze azt sem akarja, hogy más is kilépjen, ám őszintén, ennek nincs is realitása. Tehát nem feltétlenül büntetni akar
... ellenére persze az unió sem boldog. Már csak azért sem, mert a legnagyobb katonai erővel rendelkező tagállam fog kilépni.

hvg.hu Itthon

Juhász Péter mosószerreklámmal szállt bele Szél Bernadettbe

Bernivel nem kell kiteregetni a szennyest, mondja az LMP miniszterelnök-jelöltjére utalva a belvárosban a képviselőjelöltségtől
cikiző reklámban Juhász Péter, az Együtt politikusa, aki a maga részéről visszalépett a Belvárosban, hogy az ellenzéki esélyeket
... azt nehezményezi, hogy lépését nem követte LMP-s visszalépés. Pedig a választókerületben több mérés szerint is az MSZP-P által

hvg.hu Itthon

Visszalépett Pest megyében a Momentum egyik jelöltje

A párt szerint ebben a választókerületben ez a lépés szolgálta leginkább a kormányváltás
Galgóczi Péter visszalépett kedden a Pest megyei 11-es választókerületben „a legesélyesebb helyi ellenzéki jelölt javára” – olvasható
... döntött a visszalépés mellett – tették hozzá. A visszalépést a Momentum vezetősége is támogatja, és kiáll Galgóczi Péter döntése

Farkas Zoltán Vállalkozás

Farkas Zoltán: Ami volt Demján és ami nem lesz Mészáros

Ha Magyarországon Mészáros Lőrincek lépnek a Demján Sándorok helyébe, akkor régen rossz. Mert Demján autonóm, Mészáros viszont balga
léphet előre. Igaz, Demján visszavonulóban van, egyre-másra adogatja el érdekeltségeit, Mészáros pedig megvesz minden kurrens árut
.... Ha Magyarországon Mészáros Lőrincek lépnek a Demján Sándorok helyébe, akkor régen rossz. Mert Demján autonóm, Mészáros viszont balga

MTI Kult

Világsztárok jönnek a VeszprémFestre

Ziggy Marley, Joss Stone, Amy Macdonald és Aloe Blacc, az operaszíntér kiválóságai közül José Cura, Miklósa Erika, Ramón Vargas és Rost Andrea is
Immár negyedszer lesz hallható a VeszprémFesten Miklósa Erika, aki elmondta: Rost Andreával és Curával sem lépett még együtt
... Marley legidősebb fia, aki először fog magyarországi színpadra lépni. A nyolcszoros Grammy-díjas előadó tizenhat albummal a háta
... Life című albumával befutott Amy Macdonald lép a közönség elé, majd a panamai származású, az Egyesült Államokban élő folk-soul-pop

hvg.hu Kult

Jön a Pet Shop Boys

Augusztus 24-én, a Szegedi Ifjúsági Napok nagyszínpadán lép fel minden idők legsikeresebb brit szinti-pop
is. Már korábban bejelentették, hogy a SZIN-en fellép Jess Glynne, Wilkinson Live, és a Faithless Dj Set. A magyarok közül pedig

hvg.hu Itthon

Ha Szolnokon csak egy kihívó lenne, megszorongatható a Fidesz

visszalépjen a másik javára, szinte kizárt – ez a Fidesz centrális erőterének a
Szekeres Éva 26-ot. Az Együtt jelöltje, Nagy Attila végül nem indul az áprilisi választáson. Ha azonban senki nem lép vissza, akkor
... és mindenki tudná, hogy kire szavazna, ha az általa preferált jelölt visszalépne, akkor hogyan alakulnának a preferenciák. Ebben az

hvg.hu Itthon

Németh Szilárd kezdhet izgulni? A Momentum visszalép Csepelen az Együtt javára

Dukán András Ferenc lépésének bejelentésekor közölte, ahogyan a korábbi 3 visszalépés estében, most sem várnak cserébe
elnöke lépett vissza. A Momentum elnöke, Fekete-Győr András, aki ebben a kerületben jelölt, Juhász bejelentése után Csárdi Antalnak
.... választókerületben a Jobbik jelöltje Losonczy Pál, nem világos, hogy az esetleges megállapodásához csatlakozhat-e, korábban ugyanis a baloldali

MTI Itthon

Több mint 90 jelölt fújt már visszavonulót

A legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében táncoltak vissza, ahol a hat választókerületben eddig 14-en léptek
Sokan, eddig már 93-an visszaléptek az áprilisi országgyűlési választás jelöltjei közül. A legtöbben Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében
... választókerületben eddig 14-en léptek vissza. A legtöbb jelölt, nyolc a főváros 17-es egyéni választókerületében (Csepel-Soroksár
..., de így is maradt 23 induló, valamint a Baranya megyei 2-es választókerületben (Pécs), ahol így 13 maradt a szavazólapon. Hét jelölt

1
304 305 306 307 308
923
Nem szén-monoxid-mérgezés okozta Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halálát

Nem szén-monoxid-mérgezés okozta Gene Hackman és felesége, Betsy Arakawa halálát

Kösz, jól: A szépészeti beavatkozás olyan, mint az edzés

Kösz, jól: A szépészeti beavatkozás olyan, mint az edzés

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Amikor egy családban mindenki amiatt szorong, hogy baj lesz - Bibók Bea pszichológus visszatartó szülőkről, infantilizált felnőttekről

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Elérte a magyar zsugorinfláció a mosóporokat és az öblítőket is

Az azonos nemű pároknak ezzel könnyebb megküzdeniük a párkapcsolatban

Az azonos nemű pároknak ezzel könnyebb megküzdeniük a párkapcsolatban

A címlapról ajánljuk