Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gazdaság

Tiltakozás a nyomtatók után fizetendő díj ellen

Magyarországon a sokszorosítási díjfizetési kötelezettség bevezetése miatt átlagosan 15 százalékkal emelkedhet a nyomtatók ára - mondta
összegéből kifolyólag egy kisebb értékű nyomtatónál az árváltozás több mint 60 százalék is lehet. A fórum számításai szerint éves

Gazdaság

Kétéves csúcson az infláció

A januári év/éves infláció 6,6 százalék lett, utoljára 2002 januárjában volt ilyen magas az év/éves mutató. Elemzők szerint ráadásul az
százalékkal nőttek 2003 januárjához és 2,1 százalékkal decemberhez képest. Az elemzők januárra 6,3 százalékos

Gazdaság

Stagnáló informatikai piacon növekedne a KFKI

Visszafogott állami megrendelésekre és a hazai informatikai piac a GDP emelkedésével megegyező mértékű növekedésére számít idén a
valamint kiszervezéssel foglalkozó vállalata eddig is jelentősen tudta növelni árbevételét és idén további növekedésre számíthat. A 85
... százalékkal 569 főre csökkentette dolgozói létszámát, a működési költségeket pedig 1,3 milliárd forinttal faragta le. A legnagyobb
... előtti profitra számít 2004-ben, 2008-ra pedig 8,5 százalékra növelné a jelenlegi 6,7 százalékos piaci részesedését.

Gazdaság

Több juthat az EU kohéziós alapjaiból a csatlakozóknak

Az Európai Bizottság döntése szerint 30 százalékkal emelkednek az EU kohéziós alapjaiból elnyerhető támogatási összegek – jelentette a
Szerdán tervezi bejelenteni a bizottság azt a döntését, amelynek alapján az EU 30 százalékkal 336 milliárd euróra emelné az unió
... százaléka az új tagállamokba áramlik majd. A kohéziós alapok ugyanis azokat a régiókat támogatják, ahol az egy főre jutó GDP nem
... 75 százalékát. A csatlakozó államok polgárainak több mint 90 százaléka pedig ilyen területeken él. A Le Monde

Gazdaság

Lebukott internetes öndicsérő írók

Saját maguk írtak "olvasói kritikát" műveikről egyes írók az Amazon.com internetes könyvesbolt honlapján - írja a New York Times című
tartalmazó levelet pedig "egy chicagói olvasó" aláírással küldte be. Az internetes könyvesbolt kereken tízmillió olvasói kritikát

Gazdaság

Ipari termelés: 6,4 százalékos volt tavaly a növekedés

Az ipari export 10,9 százalékkal, a belföldi értékesítés pedig 1,1 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai
Az elmúlt év decemberében az ipari termelés 2002 azonos időszakához viszonyítva 12 százalékkal emelkedett. Az előző hónaphoz, 2003
... képest a szezonálisan és munkanap-tényezővel is kiigazított ipari termelési index decemberben 0,8 százalékkal csökkent. Az előzetes
... szerint a mérséklődés 0,9 százalék volt. Az ipari termelés 2003-ban folyó áron 14 436 milliárd forint volt, szemben az egy

Gazdaság

Mol: százmilliárdos nyereség

A vártnál is jobb eredménnyel zárta a tavalyi évet a cégbirodalom: 54 százalékkal több nettó nyeresegét könyvelhet el, mint egy egy
százalékkal 1.524 milliárd forintra emelkedett 2003-ban, az üzleti tevékenység eredménye 49 százalékkal 85 milliárd
... költség 30 százalékkal nőtt, 1.439 milliárd forint volt 2003-ban. A működési költségeken belül az anyagköltség 60
... emelkedett, míg az eladott áruk beszerzési értéke 11 százalékkal 515 milliárd forintra nőtt. A beruházások és befektetések

Gazdaság

M5-ös: az állam kisebbségi tulajdonos lesz

Az Állami Autópálya Kezelő Rt. (ÁAK) 80 millió euróért (21 milliárd forint) 40 százalékos tulajdont vásárol az M5-ös autópályát
teremt a dél-alföldi régióban. A Fidesz a teljes kivásárlást támogatná A Fidesz szerint a kormánynak 100
... a rendelkezési jog, ki dönt a matrica bevezetéséről, milyen díjat kell fizetni a 60 százalék használatáért, ki és mennyiért fogja

Gazdaság

A Pick és a Bábolna együttműködik az anyagbeszerzésben

A két vállalat 100 millió forint jegyzett tőkével 50-50 százalékos tulajdoni arányban közös beszerzési társaságot alapított Bábolna
közös beszerzésére alapította. A beszerzési árban 5-10 százalékos diszkont elérése és a fizetési futamidő meghosszabbítása a cél

Gazdaság

Kevesebb időt töltenek Magyarországon a turisták

A kereskedelmi szálláshelyek két százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak tavaly, a vendégek száma pedig 2002-ben és tavaly is
A szállodák átlagosan 44 százalékos szobakihasználtsággal működtek tavaly, ami 1 százalékponttal alacsonyabb a 2002. évinél. A
... január-novemberben a vendégek száma 1, a vendégéjszakáké 2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Tavalyelőtt

Gazdaság

Erősen csökkent a Matáv eredménye tavaly

A Matáv Rt. tavalyi nettó profitja 57,475 milliárd forint volt, amely 15,6 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 68,128 milliárd
készült eredménykimutatás szerint a társaság árbevétele tavaly 607,252 milliárd forint volt, ami 2,8 százalékkal nagyobb a 2002. évi
... gyengülésével. A Matáv 2003-ban 69,34 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el, ami 15,2 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi
... forintnál. Az eredménykimutatás szerint a mobil szegmensből származó bevételek tavaly 254,14 milliárd forintot tettek ki, ami 9,3

Gazdaság

Megemelkedne az uniós költségvetés éves kerete

százalékára, 150 milliárd euróra emelkedjen a közösségi költségvetés éves keretének felső
A javaslat szerint az uniós költségvetés felső határa 2007-től kezdve fokozatosan emelkedne a GNI 1,17 százalékáról 1,22-re. A jelenlegi
... közötti) költségvetés-tervezési időszakban érvényes felső határ 1,24 százalék, ezt azonban az éves költségvetések tényleges összegei
... meg sem közelítették, az idei költségvetés például az összesített uniós GNI 1 százalékát sem éri el - tudósít az MTI. Hat

Gazdaság

A Richter kibírta a gyenge dollárt

A vártnál jobb gyorsjelentését - a négy legnagyobb, tőzsdén szereplő magyar cég közül elsőként - közzétévő Richter részvénye a jó hírre meglepő módon
a régióban - főleg Cseh- és Lengyelországban - 39 százalékkal, az egykori Oroszország tagállamiban 15 százalékkal több
... százalékra csökkent. Arra viszont bizton bátran számíthat a társaság, hogy a tavalyi év után az idén is elszáll a gyógyszerkassza
... szerint a magyarországi gyógyszerkassza 2004-re tervezett, a tavalyival megegyező 239 milliárd forintos összege az idén sem lesz

Gazdaság

PM-prognózis: növekvő infláció, lassuló növekedés

A magyar gazdaság idén 3,3-3,5 százalékkal nő majd, a fogyasztói árszínvonal pedig várhatóan 6-6,5 százalékkal haladja meg
A pénzügyi kormányzat korábbi prognózisa, amelyet az idei költségvetési törvény tervezetének mellékleteként tettek közzé, a GDP 3,5
... bővülése mellett 5,5-6 százalékos fogyasztói áremelkedést jelzett előre. A tárca most a lakossági fogyasztás 1-2
... 1,5-2 százalék helyett. Változatlanul 6-8 százalékra várják a bruttó állóeszköz-felhalmozás bővülését. A pénzügyi

Gazdaság

Nem emelte alapkamatát az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa hétfői ülésén változatlanul hagyta az alapkamat 12,5 százalékos szintjét - közölte az

Gazdaság

Egyre nagyobb a világ olajkészlete

A világon minden eddiginél több az ismert olajkészlet, mely az elmúlt évben 4 százalékkal 172 milliárd tonnára nőtt - közölte a német
A mostani kedvező adatokhoz főként Irán olajkészletének újraértékelése vezetett, ami 40 százalékkal nagyobb, 17,2 milliárd tonnás
... a készletek. A világ kőolajtermelése 4 százalékkal 3,4 milliárd tonnára nőtt. Termelésének jelentős - 23
... tonnával Szaúd-Arábia áll az élen, megelőzve Oroszországot, amely termelését 11 százalékkal 411 millió tonnára növelte. Az európai

Gazdaság

Virágzik a magyarországi "fogturizmus"

Egyre több brit utazik Magyarországra fogkezelés céljából a lassan megfizethetetlen, eseteként több tízezer fontba kerülő hazai ellátási
a segélyből élők fogkezelési költségeit fedezi az állami egészségügyi szolgálat (NHS). Aki egyik kategóriába sem tartozik, az még az NHS-en belül

Gazdaság

Tovább nőtt a tavalyi hiány

A tavalyi hiány legföljebb a GDP 5,8 százaléka volt eredményszemléletben. Ez magasabb szám, mint az eddig ismert 5,6
A folyómérleg idei hiánya "láthatóan kisebb" lesz a tavalyinál, amelyet az elemzők GDP több mint 6 százalékára becsülnek. A már ismertté
... kiadáscsökkenési terv nem lesz elegendő ahhoz, hogy elérjék a költségvetési célkitűzést, mindazonáltal a 4,6 százalékos GDP-arányos cél
... két év 25 százalékos növekedésével – legfeljebb egy százalékkal nőhetnek. A hazai fogyasztás még mindig gyorsan bővül és a

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

A négy műtüdőn tartott gyerek közül kettőt hamarosan levehetnek a gépről a Heim Pál Kórházban

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Újabb banknál igényelhető a munkáshitel

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Gázos grafikon előtt magyarázza Nagy Márton az infláció alatti nyugdíjemelést 

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

Váratlan rossz dolog derült ki az extraszűz olívaolaj egészségügyi hatásairól

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Till Tamás feltételezett gyilkosa állítja: kényszer hatására tett beismerő vallomást

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

Kihúzták a lottószámokat, többen milliomosok lettek

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

Megvan, ki viszi tovább Ray Stevenson szerepét a Star Wars-univerzumban

A címlapról ajánljuk