Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Szélenergiával működhetne New York városa

Elkészült az első világméretű tanulmány, amely azt vizsgálja: milyen hatékonyak lehetnének a több ezer méter magasságban telepített
magasságon négyzetmétereként 16 kilowattot lehetne generálni, míg a földre telepített generátorok még 1 kilowattnál is kevesebbet
... ugyanilyen területen. A kutatók szerint a magasba telepített szélfarmokkal gyakorlatilag százszorosan lehetne kielégíteni bolygónk

MTI Itthon

Oszkó: adózna a második és harmadik ingatlan is

Bár a vagyonadó szempontjából összevonni nem lehet az ingatlanokat, mégiscsak adózna az állampolgár második, harmadik, illetve sokadik
be, amely alapján a többi ingatlant is meg lehet adóztatni. Példaként említette, hogy míg az első 30 millió forintig a második például

techline.hu Tech

Csípi a Bing szemét a pornó

Persze minden szülő tudja: nincs az a kereső, amivel ne lehetne pornót találni, az
Persze minden szülő tudja: nincs az a kereső, amivel ne lehetne pornót találni, az internet már csak ilyen „pornós”. Míg azonban a

Itthon

Sólyom: "Nem egyeztetek, nem is fogok, ha egyáltalán jelölök"

Az Országgyűlés hétfői szavazásán Baka András, Sólyom László köztársasági elnök legfelsőbb bírósági elnökjelöltje nem kapta meg a
szocialista frakcióvezető. Hozzátette: a Házbizottság hétfő délelőtti ülésén fölvetették a nyílt szavazás lehetőségét, de a javaslat nem
... elnöke arra, hogy a Fidesznek érdeke lehetett Baka megfúrása. A miértre Lendvai azt mondta: „Lehet, hogy egy nekik
... sajtótájékoztatóján elhangzott: „Ez a szavazati arány menthetetlen. A köztársasági elnök úr kapott egy jelzést: vegye komolyan a magyar

Shake

Willis és új felesége futurisztikus szado-mazo fotóalbuma - fotóval

Bruce Willis a világ két megmentése között egy katalógusból kiválasztotta élete új társát, feleségül vette, most pedig félmeztelenül mutogatja egy
A fotókon hol az szokásosnál jobban kigyúrt Willis meztelen, hol újdonsült felesége melleit csodálhatjuk meg és minden

hvg.hu Autó

Land Rover teszt: pirospozsgás angol beteg

tekintélyes és makulátlan presztízsű kocsiba kell, sőt, még terepre is alkalmas, ami manapság igencsak meglepő lehet egy terepjárótól
a felszereltséggel 12 millió forint alatt nemigen lehet megúszni. Persze, lehet kapni 8-9 millió körül is, de
... majd a kocsiját. Nekik kifejezetten jó hír, hogy az óbudai útfelbontásoknál kirakott 30 kilométer/órás sebességkorlátozó táblát lelkiismeretfurdalás
... fényt biztosító két óriási tetőablak is. Igaz, ebből csak az elsőt lehet elhúzni, viszont ilyenkor automatikusan feljön egy apró kis

hvg.hu Sport

Zidane: „a Manchester United most erősebb lehet, mint bármikor”

Zinedine Zidane szerint ha a Manchester United és edzője, Sir Alex Ferguson jól gazdálkodik a Cristiano Ronaldóért kapott 80 millió
Ha azonban az érte kapott pénzt nézzük, azt kell mondjam, az angol csapat sosem látott lehetőséget kapott, hogy olyan
..., mint még soha. Ha jól költik el ezt az összeget – amiben egyébként biztos vagyok – erősebbek lehetnek, mint az idei szezonban.” Gary

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Táppénzcsalás: új adalék a Magyar Telekom elleni perben

Mitől érdekes egy alig félmillió forintos ügy? Egy 4,2 milliárdos perben is szerepe lehet, ahol az egyik alperes a Magyar
 munkaszerződések, tehát semmisek. És mivel az alkalmazottak csak érvényes munkaviszony alapján lehettek volna biztosítottak, jogalap
... sújtható. Az sem lehet tehát kizárni, hogy a nők egykori munkaadói feljelentik a Trenkwaldert, akik egyébként is perben állnak a
..., és bíróság előtt megtámadja-e a másodfokú határozatot, mindeddig nem kaptunk választ a cégtől.

hvg.hu Tech

Rejtve böngészhetünk, kikerülhetjük a szűrt oldalakat

köszönhetően nem lehet hagyományos módszerekkel megfigyelni, mit nézünk a hálón, valamint a munkahelyeken letiltott oldalakat is
kell feltöltenie másoknak is - minden új felhasználó 2 gigabyte kedvezményt kap, amivel mindezen rendszer kipróbálhatja. Ezen kívül a
... fájlt lehet 2 megabit/másodperces sebességgel tölteni. A program képes a webforgalomra felépített szűrőket is kikerülni, fókuszáljanak

Vétek György Gasztro

Borozó Budapest: hanyagolt kocsmák és asztaltársaságok

A bornak divatja van manapság, és divatja a borról való írásnak is. A könyvesboltokban lassacskán méterrel lehet mérni a boros témában
szőlőnek a leendő Magyarország területére, és nevet – méghozzá magyar nevet – is kell kapnia a növénynek, a bornak, és mindazon

MTI Plázs

Az emberek fele tudja csak, hol van a szíve

Az emberi test anatómiája a legtöbb ember számára továbbra is rejtély, egy kutatásban a megkérdezetteknek csak a fele tudta megmutatni
Annak ellenére, hogy az internet segítségével bármilyen információhoz sokkal könnyebb hozzáférni, az emberek nagy része nem tudja, főbb szervei
... tudta megmutatni, hol a tüdeje, és a 772 megkérdezettnek átlagosan csak a fele válaszolt helyesen a feltett kérdésekre. Ez

MTI Itthon

Derült idő várható, futó zápor előfordulhat

Szombaton délnyugaton és északkeleten időnként erősebben megnövekszik a felhőzet és ott egy-egy futó zápor is lehet - jelenti az
megerősödik.     A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11 fok között alakul, de északkeleten néhány fokkal hűvösebb is lehet. A

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

Mi történik az emberrel, ha minden nap eszik egy kis savanyúkáposztát?

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

55-szörösére növelheti az áramkörökben a hőelvezetést ez az ügyes megoldás

Akinek a képein átsugárzik a jókedv: David Hockney kiállításán jártunk

Akinek a képein átsugárzik a jókedv: David Hockney kiállításán jártunk

Villámárvizet okozott a Balatonnál egy szupercella – videó

Villámárvizet okozott a Balatonnál egy szupercella – videó

Beköszöntött a nyár, beköszöntöttek a szezonális, durva késések is a MÁV-nál

Beköszöntött a nyár, beköszöntöttek a szezonális, durva késések is a MÁV-nál

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Bolsonaro reméli, hogy már vasárnap elhagyhatja a kórházat

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Radnay Csilla: Amikor bajszos, hatvanas, pocakos gőg kezd el üvölteni körülöttem, arra nagyon érzékenyen reagálok

Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén – videó

Több mint kétmillióan voltak Lady Gaga ingyenes koncertjén – videó

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

Samsung? Google? Ugyan! Saját összehajtható telefont készített egy diák

A címlapról ajánljuk