Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

A Fidesz szerint a kormányprogram csupa lózung

Az ellenzéki párt szerint a kormányprogramból nem derül ki, mit akar tenni a kormány az
A Fidesz nem érti, miért volt nagy titkolódzás a készülő kormányprogram körül, hiszen az csupa "lózung", tulajdonképpen egy bevezető
... okozott, mert például egyáltalán nem derül ki belőle, hogy a kormány mit akar tenni az emberekért, a családokért. "Nem sok jót

Gazdaság

Csak Demjánt érdekli a Malév

Egyetlen érdeklődő vásárolta meg eddig a Malév privatizációs pályázatát, amely a Demján Sándor nevéhez köthető Euroinvest Rt. lehet
A kiírás megvásárlása ellenére nem biztos, hogy a cég valóban indulni kíván az állami tulajdonú légitársaságért. Ajánlatot október 2-ig

hvg.hu non-base

Zalatnay csokit kaphat csomagban, sonkát nem

A magyar börtönök között is léteznek minőségbeli különbségek. Bár az ott töltött napok minden percét szabályok határozzák meg, a szigorúság eltérő
be - ugyanakkor telefonkártya lehet nála, éppen a védővel való kapcsolattartás miatt. Élelmiszert bevihet és a szükséges gyógyszereit

Meixner Zoltán (hvg.hu) Karrier

Így kérhetsz eredményesen fizetésemelést

mint amennyivel pillanatnyilag kénytelenek beérni. De nincs bátorságuk emelést kérni, mert nem tudják, hogy miként is tehetnének
határozzák meg a költségszintet is. Mivel pedig a versenyszférában ma gyakorlatilag nincs alkalmazotti érdekvédelem, a munkahelyi
..., hogy miként lehet szerinte a jelenlegi helyzet és a kívánságaid közötti rést bezárni. • Húzd meg a vonalat, ameddig
..., s talán mindenek előtt a megbízhatóság. Ezért az ugrálóknak tudniuk kell, hogy saját piacukon mikor érkeztek el ahhoz a határhoz

Közel-Kelet

Saron: "Arafat azt kapja, amit megérdemel"

"A Hamász vezetőivel és másokkal szemben úgy léptünk fel, ahogyan azt a legmegfelelőbbnek tartottuk és akkor, amikor mi jónak láttuk
lesz, eldöntjük, hogy mit csinálunk vele. Ugyanígy vártunk a megfelelő alkalomra a Hamász vezetőinek esetében is."

Világ

Viszályt szülhet a kettős állampolgárságról szóló népszavazás

Magyar-magyar viszályt vetít előre a kettős állampolgárságról szóló népszavazás ügye, mivel a Magyarok Világszövetsége minden
Azt kellene megvizsgálni, mit tud a határon túli magyarokról, a kettős állampolgárság bevezetésének gazdasági, szociális és
... a szociális jogok nagy részével, akik befizetők, szavazni pedig csak állandó lakhely birtokában lehet - írja Stanik. A szerző

Itthon

Kettős állampolgárság: népszavazás kérdőjelekkel

miként az sem, milyen konkrét tartalmat kap a kettős állampolgárság, jár-e szavazati joggal, feljogosít-e szociális szolgáltatások
A határon túli magyarság sorsa iránt senki sem lehet közömbös. Ezért a pártok óvatosan fogalmaztak, amikor megindokolták álláspontjukat
...? Kedvezményezettjei lehetnek-e a magyar szociális, egészségügyi, oktatási rendszereknek? A jelenlegi törvények ugyanis mindezt nem

Kult

Mi a zene 2005-ben?

Nyilvános vitaestet rendez a ParaRadio Mi a zene 2005-ben
Nyilvános vitaestet rendez a ParaRadio Mi a zene 2005-ben? címmel. A vitaesten zenészek, rádiósok, fesztiválszervezők
... a választ arra, hogy milyen a mai modern zene és a média kapcsolata, milyen az állami finanszírozás, illetve, hogy mi is a

Karrier

A svédek azt hiszik, hogy nekik bármire jár a betegszabadság

Felvilágosító kampányt terveznek a svéd hatóságok, hogy tudatosítsák az emberekben mikor mehetnek betegállományba, és mikor
abban a hiszemben él, hogy a betegállományba vonuláshoz elegendő ok az, ha kimerültnek érzik magukat. „Az lehet a baj, hogy

Itthon

A nyilas tüntetésig nem módosul a gyülekezési törvény

A négy parlamenti frakció csütörtöki találkozóján megállapodott arról, hogy október 15., a tervezett hungarista demonstráció napjáig nem születik
amellyel ez megakadályozható" – közölte a szocialista Juhász Gábor. "Mi nem zárkóztunk el az elől, hogy a jövőre nézve, a

Kult

Hellboy

A zseniális Mike Mignola (képregényíró-rajzoló sensei) alkotása után nem túl szabadon: mikor a legrandább
A zseniális Mike Mignola (képregényíró-rajzoló sensei) alkotása után nem túl szabadon: mikor a legrandább külalaki és

Kult

Puskás Tivadar a kommunikációs- és menedzsergéniusz

a Bell Research, Edisonét a General Electric. Pedig kis szerencsével lehetne ilyen vállalat. Puskás ugyanis sokkal inkább a
újságíró-fültanú ezt írta: „a zene és az ének olyan tisztán kivehető volt, mintha a Színház csarnokában álltam volna." 1889-ben

Gazdaság

Terrorizmus: több mint egymilliárd forint a védekezésre

Elérte a milliárdos nagyságrendet a terrorizmus elleni védekezés kapcsán elrendelt intézkedések költsége. A KEHI vizsgálni fogja, mire
hogyan valósultak meg az elrendelt intézkedések, a rendvédelmi szervezetek hogyan használták fel az erre fordított pénzt. A KEHI vizsgálni fogja

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Össznépi cinkossággal húzta le milliárdokkal az ügyfeleket a Schadl-időkben a végrehajtói szakma

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Vasszigor Ausztriában: 164 gyorshajtó autóját kobozták el tavaly

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Mégis maradhatnak a Fülöp-szigeteki vendégmunkások Magyarországon

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Kezdeményezi az örmény kormány az ország EU-csatlakozását

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Nincs 1 kg, és 32 órát is kibír egy töltéssel az Asus új laptopja

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Újabb két izraeli túsz holttestét találták meg a Gázai övezetben

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiengedték a börtönből az Iránban letartóztatott olasz újságírót

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.