Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Fordulat az iráni atomdosszié ügyében

szerint bizonyos nukleáris fejlesztést a nagyhatalmak is elfogadhatónak tartanak Irán részéről
A nagyhatalmi álláspont módosulásának további eleme, hogy az uránátalakítás (a dúsítás előkészítése) felfüggesztését nem is várnák el Irántól, ha
... tartanak Irán részéről.  Ez valóban tetemes változás, ha helytállóak a diplomáciai értesülések. Azóta ugyanis, hogy a múlt év

MTI Gazdaság

Milliárdokat hagynak a szigetelők a Hajógyárin

Szervezőiroda megbízásából készített kalkulációt, amelyben 1000 magyar és 330 külföldi adatközlésére és a multikulturális rendezvényen
csaknem 4 milliárd forint a magyar vendégekhez kötődött a tavaly 13. alkalommal rendezett programon. A vendégek legtöbb pénzt
... részét, mintegy 60 százalékát a jegybevételek teszik ki, 600 millió forint reklámbevételekből, 100 millió forintot pedig a rendezvényen

MTI Itthon

Időjárás: csütörtökön kisüt a nap

A Kárpát-medence fölé a következő 24 órában kezdetben még nedves, majd csütörtökön már szárazabb levegő áramlik, ezért csütörtökön az ország nagy
Csütörtökön az ország nagy részén már több órára kisüt a nap, délen és keleten azonban még több lesz a felhő, és ott elszórtan záporeső
... az anticiklon peremén délkelet felé távolodó magassági hidegörvény hatására változékony az idő.  A szárazföld nagy részén a hőmérséklet

MTI Kult

Antal Nimród Amerikában rendezhet filmet

A Kontroll című filmmel ismertté vált, amerikai születésű magyar filmrendező, Antal Nimród a hírek szerint a Vacancy (Üres szoba) című
Antal Nimród ifjú magyar filmrendező amerikai film forgatásáról tárgyal: a Hollywood Reporter című lap weboldala szerint, a Kontroll
... helyeztek el, hogy titokban filmet forgassanak róluk. A magyar művész a Vacancy előkészületi munkáiból a tavasszal kivonuló Simon West

Vélemény

Miért fáj Pokorni néhány jobboldalinak?

Az alábbi cikk szerzője hozzászólását a Magyar Nemzetben akarta publikálni, de ott, arra hivatkozva, hogy a jobboldali vereség okait
A Fidesz önvizsgálatával az a legsúlyosabb gondom, hogy annak a Magyar Nemzetnek a hasábjain folyik, amelyet, mint a jobboldal
... szellemiségű napilapját, részben felelősnek tartok a választási kudarcért. Elképzelhető-e, hogy az az orvos vizsgálja egy kórházi
... tehettek, hanem az a „legfelső szinten” született döntés, hogy mindenáron egységes táborrá kell kovácsolni a magyar jobboldalt

MTI Média

Magyar Rádió: augusztusban munkába állhat az új elnök

Gellért Kis Gábor szerint nagyon jó esély van arra, hogy a mostani, sorrendben immár ötödik pályázati körben elnököt válasszanak a
korábban úgy foglalt állást, hogy vezető tisztségviselő hiányában a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke látja el a médium
..." - fogalmazott a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöke. A Magyar Rádió tíz hónapja, Kondor Katalin

MTI Gazdaság

BÉT: a Magyar Telekom kivételével estek a vezető részvények

százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma csaknem 24 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Magyar Telekom
ki. A Magyar Telekom ára 15 forinttal, 1,73 százalékkal 880 forintra emelkedett, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett. A BUMIX 27,60
... nemigen befolyásolták - mondta Farkas Róbert, a Magyar Takarékbank üzletkötője. A szakember szerint kritikus napok várnak a BÉT-re, ha
... süllyedhet. Farkas Róbert a Magyar Telekom defenzív jellegének tulajdonítja azt, hogy a papír árfolyama a keddi piaci trenddel szemben

MTI Gazdaság

Londoni elemzők: Veres az euróhalasztást készíti elő

Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint Veres János pénzügyminiszter a magyar eurócsatlakozás elhalasztását készítette elő azzal a
megerősíti azt a véleményét, hogy a magyar kormány végül be fogja jelenteni az eurócsatlakozási céldátum halasztását. Ez akár már az új

MTI Vállalkozás

Pénzügyi vállalkozásokra is panaszkodnak

korábban és 8,6 százalékkal több, mint a tavalyi utolsó negyedévben. A panaszok egy része pénzügyi vállalkozásokra és bankokra is
vagy az elszámolásokat, költségeket kifogásoló panaszok mögött is a nem megfelelő tájékoztatás húzódhat meg.      "Kétségtelen tény, hogy a
... a felügyelet.     Az ügyfelek nagy része nehezményezte a hitelek járulékos költségeit és a kapcsolódó szolgáltatások díjainak
... benyújtott panaszok száma.     Az elemzést igénylő panaszügyek egy része jogértelmezési, illetve a vonatkozó jogszabály valóban

MTI Karrier

Megalakult a Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége

Megalakult a Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége; a szervezet alapító okiratát tíz kamara képviselője írta alá kedden
érdekeit. A szövetség alapító tagjai: a Magyar Állatorvosi Kamara, a Magyar Építész Kamara, a Magyar
... Gyógyszerész Kamara, a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara, a Magyar Mérnöki
... és Növényorvosi Kamara, a Magyar Orvosi Kamara, valamint a Magyar Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara

Műértő

Műértő – 2006. június

Budapesten, Építészeti Wikipédia - Magyar Pavilon Velencében , portré Pákh Imréről, A testek és a liftek – Lakner Antal kiállítása New
idején UP66 – Ujházi Péter öt tárlata Budapesten Építészeti wikipédia – Magyar Pavilon Velencében Az őrült szerelem

MTI Itthon

Juhász szerint Gyurcsány lehet az MSZP elnöke is

Nyilvánvalónak és magától adódónak nevezte Juhász Ferenc, a Magyar Szocialista Párt alelnöke a Klubrádiónak adott keddi nyilatkozatában
hogy Gyurcsány Ferenc a napi ügyek intézésében nem venne olyan aktívan részt, mint Hiller István - tette hozzá. Nem cáfolta, hogy

Karrier

Kultúrsokkok

Ezt is megtapasztalhatták a HVG által meginterjúvolt, ázsiai, amerikai és nyugat-európai cégkultúra-tapasztalatokkal felvértezett
kereskedelmi és pénzügyes csapatának magyar származású vezetője leginkább az amerikai vállalati kultúrán edződött. Márpedig Amerikában
... véleménye, úgy látszik, mégis számított." Talán ennél is nehezebb a hollandokat döntésre bírni. "Egy magyar számára először
..., s ez - tapasztalatai szerint - különböző kultúrájú csapatoknál megkönnyíti a kommunikációt. "A Nyugaton sikeres menedzserkarriert befutott

MTI Itthon

Trianoni megemlékezések a fővárosban

a Magyarok Világszövetsége, majd a Hősök terén emlékeztek meg az 1920. június 4-én
A Magyarok Világszövetsége kora délután megkoszorúzta a Szabadság téren Bandholz tábornok szobrát, majd a Szabó Ervin könyvtár előtt a
... alkalmából tartott megemlékezés résztvevői közösen elénekelték a magyar, valamint a székely himnuszt, majd a Hősök teréről átvonultak a

MTI Itthon

Feljelentést tett az UTE-meccsen megvert fotós

Feljelentést tett a BRFK-nál a Magyar Nemzet fotósa, akit szombaton este bántalmaztak rendőrök az Újpest-Fehérvár meccset követő
A rendbontás során kilenc rendőr könnyebben megsérült, és tíz rendőrautóban esett kisebb-nagyobb kár. Tizenegy szurkolót őrizetbe vettek. A
... (MNO) ismertetése szerint a rohamrendőrök a Magyar Nemzet eseményt fotózó munkatársát gumibottal mellkason ütötték, majd kicsavarták a

MTI Gazdaság

Megállapodott a Malév és a British Airways

A Gönci János és Willie Walsh vezérigazgató által a oneworld nemzetközi sajtótájékoztatóján aláírt megállapodás november 1-jén lép életbe. A
a British Airways a Budapest-Heathrow járatán a magyar nemzeti légitársaság kódja szerepel, míg a Malév Gatwick-i járatain a brit
... vezető légitársasága, az American Airlines pedig egy hónapon belül aláírja a hasonló megállapodást a magyar nemzeti légitársasággal. A

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Egy egyszerű beállítással megnövelheti iPhone-ja üzemidejét

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Ez történt: Sikerült megcsinálni, 1500 helyett 12 000 töltést is bír az újfajta akkumulátor

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

Mégsem bérel újabb luxusterepjárót az Integritás Hatóság

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Az evangélikusok vették át Iványiék intézményeinek egy részét

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Autófosztogató bandát kaptak el Győrben, 17 és 18 éves is van köztük

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

Ha ön érzéketlen, önző nagyvállalat, akkor jól vigyázzon, mert beperli Gyurcsány

A címlapról ajánljuk