Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Gazdaság

Csütörtöki tőzsdei várakozások

A régiós trendet követheti a magyar részvénypiac csütörtökön, a Mol és az OTP kereskedése továbbra is hangsúlyos lehet – mondta Sarkadi
"menetelhet", és árfolyama áttörheti a 8 ezer forintos szintet. Megjegyezte, hogy a bankpapír alulértékeltnek számít mind a magyar blue
..., ami 20 forintos, 0,06 százalékos erősödés. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal 0,53 százalékkal 953 forintra emelkedett.

MTI Gazdaság

A kínai gazdaság továbbzakatol

Kína hazai összterméke az első negyedévben 10,2 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi első
százalékos, az elsőben szintén 9,9 százalékos volt a növekedés az egy évvel azelőttihez képest. A statisztikai hivatal csütörtöki
... szerint az idei első negyedévi növekedést főleg a beruházás és az ipari termelés táplálta, de szoros harmadik a lakossági fogyasztás is
... végéig lassult a növekedés. A kínai városi lakosok egy főre jutó átlagos elkölthető jövedelme 3293 jüan volt az első negyedévben, 10,8

MTI Választás 2006

Dávid Ibolya: nincs baloldali pénz az MDF-kampányban

Nem került a Magyar Demokrata Fórum kampányába baloldali eredetű pénz - mondta Dávid Ibolya, a párt elnöke szerdán az Inforádióban arra
első tizenöt helyéből ötre a TT által delegált jelelöltek kerültek. A jelöltek szakmai életrajzát ismerik, de nincs tudomásuk arról
... szerint az MDF első fordulós választási szerepléséhez "nem kevés köze volt Leisztinger Tamás szocialista-közeli milliárdos üzleti
..., hogy nincsen egy ilyen dolognak, ez egy ajánlás. Az más kérdés, hogy az ősz folyamán a Magyar Demokrata Fórum egy lendületes

MTI Választás 2006

Magyar Bálint: MSZP-többség esetén az SZDSZ nem kormányoz

a kormánynak - mondta Magyar Bálint az SZDSZ ügyvivője szerdán, kecskeméti
szerepet vállalt. Van véleménye? Mondja el  a hvg.hu fórumán! Magyar Bálint emlékeztetett arra, hogy a párton belül
... kormányozni. "Ez nem kérdés a demokrácia szabályából adódóan" - fűzte hozzá. Az MTI kérdésére válaszolva Magyar Bálint elmondta, hogy
... szaladni ezekkel a kijelentésekkel - utalt Gyurcsány Ferenc kijelentésére Magyar Bálint. Véleménye szerint átfogó, mély reformok ott

hvg.hu Kult

Célkeresztben a parlament

egy kultúszművé vált képregény-sorozat filmes változatát, illetve Bozsik Yvette társulatának újabb koreográfiáját. Lesz még
Film Képregény-sorozat adaptáció V mint vérbosszú A bosszúálló - képregényből vett figura A parlamentet szemelte ki ©
... A film Alan Moore és David Loyd V for Vendetta című képregény-sorozata alapján készült, amely 1982-től jelent meg a Warrior című
... szembeszállni vele. Egy kis ízelítő a filmből: Angliában járunk, valamikor a közeli jövőben. Az országban diktatúra van, a tévéből

MTI/hvg.hu Választás 2006

Kampánycsendsértés-e a hétvégi választásra buzdítás?

A sajtó előtt zárt kampánygyűlést tartott Orbán Viktor a Csongrád megyei Ásotthalmon, ahová csakis a Magyar Nemzet tudósítóját engedték
megyei napilap. Egyedüli kivételként a Magyar Nemzet szegedi tudósítója kapott meghívást, a Délmagyarország újságíróját, aki meghívó
..., a Magyar Nemzet szegedi tudósítója az MTI-nek elmondta: a kampányrendezvényre újságíróként nem kapott meghívót, mint magánember vett

hvg.hu Választás 2006

Az MDF dalra fakad - videó

A Magyar Demokrata Fórum négyévnyi viszontagságos kormányzás után futott neki az 1994-es választásoknak. A Fekete Doboz Alapítvány
felvételeiből kiderül, elszervezték magukat, és az MDF vezető politikusai szerény fél házzal búcsúztak a hatalomtól. A filmen látható
... még egy pillanatra összekapaszkodnak a pártbeli riválisok is, hogy aztán a választások után kettészakadjon az MDF, és a kivonulók megalakítsák a

hvg.hu Autó

Eladási rekordot döntött a Saab

2006 első negyedévében világszerte növelte eladásait a GM svéd vállalata a Saab
© Saab Az év első három hónapjában a nemzetközi szinten 34 ezer 192 autót értékesítettek, ami az előző év megfelelő

MTI Plázs

A Posta szűrőkamiont indít

A kistelepülésen élő lányokra és asszonyokra is gondol a Magyar Posta, amikor április 20-án Bakonybélen útnak indítja mobil méhnyak-rák
dolgozók vehetnek részt az orvosi vizsgálatokon, hanem mindenki, aki a településen él. A Magyar Posta, az "Adunk a gyógyulásra!"

MTI Választás 2006

Csapody: újabb kísérlet az MDF megosztására

A megosztás újabb kísérletének nevezte Csapody Miklós, az MDF országgyűlési képviselője a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában
"nekünk az az érdekünk, hogy a Fidesz és a Magyar Demokrata Fórum ismét egymásra találjon, és hogy kibéküljenek", a kibékülést pedig

hvg.hu Gazdaság

Jobban nőtt a közalkalmazottak bére

A bruttó keresetek 7,2 százalékkal, a nettó keresetek 8,3 százalékkal voltak magasabbak az év első két hónapjában az egy évvel
volt 2006. első két hónapjában, 0,8 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban - tette közzé honlapján a Központi Statisztikai
...-­februári reálkereset (az infláció 2,6 százalékos növekedése mellett) 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az év
.... A költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 241 800 forint volt. Az év első két hónapjában a

MTI/hvg.hu Világ

Két erdélyi magyar áldozata van a tel-avivi merényletnek

A legújabb értesülések szerint két magyar áldozata is van a hétfői telaviv-i merényletnek: Boda Piroska és Bessenyei Rozália. Az izraeli
A 16 éves merénylő Korábban jelentettük, hogy Boda Piroska személyében erdélyi magyar áldozata volt a tel-avivi gyilkos

MTI Gazdaság

Járai: veszélyben a forint

és a szükséges reformok nem látszanak - írja a Dow Jones hírügynökség a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, Járai Zsigmond nyilatkozatát
a csökkenő nemzetközi kockázatvállalási étvágyat a világpiacon, a magyar költségvetési helyzet átláthatóságának hiányát, az EU

MTI Választás 2006

Kóka szerint fideszes rémhír az OTP csődjéről szóló sms

Nyilvánvalóvá vált, az OTP csődjéről szóló hamis sms-ek mögött fideszes aktivisták rémhírterjesztési akciója áll, akik a választások
ezen a héten", valamint milyen szerepet szánnak Mikola Istvánnak. Az sms íróját a választások első fordulójának eredménye keserítette
... – sajtóhíreken alapuló - állításaival ellentétben a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség egyetlen aktivistája, segítője sem terjesztett
..., az ő kampány-tevékenységükért a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség vállalja a felelősséget.   "Sz. Péter sarródi lakos” nincs a Fidesz

hvg.hu Világ

Magyar áldozata is van a tel-avivi merényletnek

Erdélyi magyar áldozata is van a tel-avivi merényletnek, Boda Piroska személyében, aki vendégmunkásként dolgozott Izraelben – értesült a
be, egy gyorsbüfé közelében. A buszállomás közelében nagy tömeg nyüzsgött; a zsidó húsvét ünnepén a környék zsúfolva volt utazókkal. Ez volt az

MTI Kult

További kötetek jöhetnek vissza Nyizsnij Novgorodból

A sárospataki református kollégium még Oroszországban lévő néhány kötete is hazakerülhet, miután egy magyar-orosz munkacsoport a múlt
Az 1990-es évek végén az orosz-magyar restitúciós bizottság könyvtári albizottsága 146 kötetet azonosított Nyizsnyij Novgorod-ban. Idén
..., és mindegyiknek sikerült megerősíteni a sárospataki eredetét. Ezek zöme csak töredék, jobbára XVII. századi magyar és latin nyelvű
.... Ez meglehetősen sérült példány, de kézírásos lapokat kötöttek bele, és részletes leírást ad róla egy 1922-es sárospataki évkönyv is, amelyet a

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Kiderült, hol követhetjük a Oscar-gálát

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

Ez az egyik legidegesítőbb hang a világon

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

„Az egyik fő problémát a túlfogyasztásban látom” – ifj. Chikán Attila a fenntarthatóságról

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Felturbózza a mobiljait a Honor, beépíti a DeepSeek mesterséges intelligenciáját

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Hazaengedték az Oroszországban fogva tartott amerikai tanárt

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Először kapott Michelin-csillagot vegán étterem Nagy-Britanniában

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

Megtervezett, de sosem adott ki egy érdekes billentyűzetet a Microsoft, hamarosan mégis bárki megveheti

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Megállapodtak a bérekről, nem lesz sztrájk az Audi győri beszállítójánál

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

Rugdosta, fojtogatta a buszsofőr a gyalázkodó részeg férfit Szolnokon

A címlapról ajánljuk