Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Fukusimai atomerőmű: elhárítható a legfőbb veszély

A fukusimai atomerőműben történt robbanás az áramellátás kimaradására és azt követően a tartalék áramforrások belépésének az
"Az üzemanyag-rudak burkolata magas hőmérsékleten kölcsönhatásba léphet a vízzel, ami gyakorlatilag gyorsított rozsdásodást jelent. A

MTI Világ

Egyre több tinédzser áll bűnözőnek Oroszországban

mondta el egy politikai rendezvényen pénteken Denyisz Kornyikov, a belügyminisztérium szélsőségek ellen fellépő osztályának helyettes
az egészséges életmód mellett lépnek fel, ami egyfelől megfelel a neonáci körökben terjedő irányzatnak, másfelől komoly témának tűnik

MTI Kult

Újabb Volt-fellépők: My Chemical Romance, Sum 41

A már korábban bejelentett nevek mellett a My Chemical Romance, a Sum 41, a The Ting Tings, a Monster Magnet, valamint Dub FX is fellép
és fellép a The Ting Tings brit gitárpop-duó, amely 2009-ben a Sziget fesztivál nagyszínpadán már játszott. Szintén a Sziget színpadán
.... A szervezők már korábban bejelentették, hogy az idei Volton fellép a 30 Seconds to Mars, Moby, a Pendulum, a Primus, Paul Kalkbrenner

MTI Gazdaság

Jön a horvát Tesco

Valószínűleg felvásárlással hamarosan piacra lép Horvátországban is a Tesco kiskereskedelmi lánc, amely praktikusan Magyarországról
európai uniós csatlakozásához igazodik, mert a belépés a vámok eltörlésével jár, és ez leginkább az élelmiszerek árát befolyásolja.

MTI Gazdaság

Concorde: a válságkezelés fordulóponthoz érkezett

egy tartósan magas árdinamika időszakát hozza-e el. A kormányok és a jegybankok döntési helyzet előtt állnak, és ha nem lépnek, az
és a jegybankok döntésein, és azon, hogy időben lépnek-e, ellenkező esetben ugyanis az infláció elszabadulhat. A helyzet kezelése

Hírszerző/FH Itthon

Délután tárgyal a Fidesz-KDNP az új alkotmány tervezetéről

A parlamenti vita után leghamarabb április 18-án dönthet az Országgyűlés az alkotmányról, amelyet április 25-én a köztársasági elnök alá is írhat. Az
azt mondta, hogy a parlamenti vita után leghamarabb április 18-án dönthet az Országgyűlés az alkotmányról, amelyet április 25-én a köztársasági

MTI Sport

Meglepetést okozott a doppingoló magyar cselgáncsozó

Tiszeker Ágnest, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetőjét is meglepte a cselgáncsozó Ungvári Attila esete, miután sem vele, sem a
ezért is meglepő, hogy egy 22 éves tehetséges sportoló ilyen helyzetbe került, de egyelőre nem doppingvétségről beszélünk, csak egy

MTI Sport

Szávay és Arn a főtáblán Indian Wellsben

Szávay Ágnes várhatóan csütörtökön kezd egyesben a hazai közönség előtt szereplő Jill Craybas ellen a 4,5 millió dollár összdíjazású Indian Wells-i
is pályára lép. A legutóbb Acapulcóban és Monterreyben is negyeddöntős Arnra (53. a világranglistán) az az olasz Sara Errani (40.) vár

HavariaPress Itthon

Pirosnál gázoltak el egy idős nőt Szegeden

A HavariaPress értesülései szerint súlyosan megsérült az a gyalogos, akit egy személyautó gázolt el kedden reggel Szegeden. Az elgázolt nő a
lépett az úttestre, ahol elütötte egy arra tartó autó. Az elgázolt gyalogos súlyos sérüléseket szenvedett, a mentők kórházba

1
732 733 734 735 736
922
Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Párbajnak indult, össztűz lehet belőle: érik a nagy csata a Fidesz és a Tisza között

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Rendezvényközpontot akarnak építeni a védetté nyilvánítás előtt álló Őrmezei rétekre

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

Feje tetejére állhat a vásárlás: a Visa szerint most jön az, hogy a keresés, a vásárlás és a fizetés is automatikusan történik majd

Nem tett jót a polgári légi közlekedésnek az indiai–pakisztáni konfliktus

Nem tett jót a polgári légi közlekedésnek az indiai–pakisztáni konfliktus

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Trump vámjai miatt választhatnak a szlovákok, tömeges kirúgások jöjjenek-e az autógyárakban vagy rövidített munkaidő

Oroszország hisz a konfliktus békés megoldásában – már ha két barátjáról van szó

Oroszország hisz a konfliktus békés megoldásában – már ha két barátjáról van szó

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

A címlapról ajánljuk