Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Megfenyegették a Magyar Szót

Megfenyegették az újvidéki Magyar Szó című napilapot és a lapkiadó illetékesét; Szabadkán pedig a városi önkormányzat korrupciógyanús
Az újság arról számol be, hogy két nappal ezelőtt két fenyegető tartalmú levelet kapott a Magyar Szó hivatalos székhelyére címezve, de
... Szikora Csaba, a Magyar Szó Kft. ügyviteli titkára. A kézzel, szerb nyelven, nyomtatott betűkkel írt rövid levelek "fasiszta disznónak"
... Szikorát, és olyan mondat is szerepel bennük, hogy "úszni fogsz a Dunában, te és a családod is". A levél szerzője "fasiszta fészeknek" nevezi a

MTI Világ

Európai reakciók a holland népszavazásra

alkotmánytervezetét. Így nyilatkozott a német kancellár, Gerhard Schröder is: a ratifikációs folyamatnak folytatódnia kell, mondta
főszereplői között lesz" - jelentette ki az államfő a június 2-i nemzeti ünnep alkalmából az olasz néphez intézett beszédében
... 27-re tervezett) dániai népszavazás feltétele, hogy tudjuk, miről szavazunk" - tette hozzá a kormányfő, aki szerint "ezért a júniusi
... sem, és képes lesz kül- és biztonságpolitikai téren fellépni, nyitva hagyva a kapukat az új tagok előtt. A svéd kormány közölte: a

MTI Média

MÚOSZ: az ORTT panaszbizottsága sajtószabadságot sértett

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága szerint az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT
szerint politikai magazinműsorban sugárzott interjúban a kérdező riporter úgy építette fel műsorát, hogy megtudakolja, Kudlik Júlia
... arra volt kíváncsi, partnere miképpen viszonyul a Fidesz elnökéhez és magához az ellenzéki párthoz" - olvasható a panaszbizottság

MTI Világ

Michalczewski visszavonul

Dariusz Michalczewski befejezi pályafutását. A 37 éves lengyel-német profi ökölvívó Hamburgban jelentette be döntését

Itthon

Szili visszalép az elnökjelöltségtől?

Mindenképp titkos lesz a szavazás jövő hétfőn és kedden a köztársasági elnök megválasztásakor, bár a Fidesz néhány szabad demokrata
... szavazása esetén a látszatát is elkerülné, hogy képviselői nem teljes számban támogatták Sólyom Lászlót. Szili Katalin felvetette, hogy esetleg nem
"Dolgozz becsülettel" Göndör István szerint az MSZP-frakció teljes támogatásáról biztosította az államfőjelölt Szili Katalint
... fordulójára esetleg mégsem őt nevezi pártja - írja a Magyar Hírlap. "Az MSZP kongresszusának van lehetősége arra, hogy az
... lépjen". Arra, hogy ha az első fordulóban nem kap elég támogatást, vállalja-e a további megmérettetést, azt mondta: "Várjuk meg, mi

Panoráma Tech

Jön a férfi antibébi tabletta

Néhány éven belül már kaphatók lesznek a férfiak számára kifejlesztett antibébi tabletták. Mivel a nők pirulái már több mint ötven éve
való megtapadásának megakadályozásával értek el) könnyebb feladat volt. A német Schering holland vetélytársával, az Akzo Nobellel és
... éven belül kapható lesz mind Európában, mind az USA-ban. A gyógyszeripari cégek szerint a férfitabletta soha nem lesz

MTI Itthon

Botrány a szegedi Himnusz-esten

Botrányba fulladt Szegeden a Közéleti Kávéház kedd esti A Himnusz szent - Isten, váltsd meg a magyart című összejövetele: Székhelyi
A hallgatóság több alkalommal is megpróbálta félbeszakítani a magyar nemzethez és a Himnuszhoz való elkötelezettségét verseivel és

Vélemény

"A politikai osztály nem maffiaként működik"

Nem az a fő kérdés, rosszak-e a magyar politikai erkölcsök, hanem inkább az, hogy miért azok, illetve hogy
van, és leáll. Ez demoralizálja a közvéleményt, ami veszélyes a politikai osztályra, de a demokrácia egészére nézve is. Nem lehet tudni
... tételt a politika és erkölcs kapcsolatával foglalkozó könyvében. De hát miért kell a politikának okvetlenül piszkosabbnak lennie a
... vezéralakjává vált, s a legjelentősebb magyar szamizdat kiadvány, a Beszélő vezető szerkesztőjeként is tevékenykedett. A

Gazdaság

Kockázatra vetve

Immár magánszemélyek is a saját bőrükön érzik a hazainál alacsonyabb kamatok miatt eddig rendkívül vonzó devizahitelek kockázatát, mivel
... két és fél hónapja tartó gyengülése a törlesztőrészletek növekedésével jár. Az okokat tárja fel alábbi cikkében a Magyar Nemzeti Bank
hogy - mint az az S&P indoklásában olvasható - "kétséges, képes lesz-e a magyar kormány olyan mértékben csökkenteni a
... már rutinosnak számítanak a forintárfolyam megváltozása miatti kockázatok kezelésében, a magánszemélyek számára azonban ez teljesen új terep
... 53,5 százalékra - olvasható a Magyar Nemzeti Bank új műhelytanulmányában. Míg a hazai vállalatok GDP-arányos adóssága már közel van a

MTI Világ

Egygólos vereség a franciáktól

re legyőzte a szombati, izlandi világbajnoki selejtezőre készülő magyar együttest
A franciák sorozatban ötödik sikerüket aratták a magyarok felett, így a házigazdák már több mint 29 éve veretlenek aktuális
... szövetségi kapitány együttese pörgősen, magas tempóban kezdett, s egy nagy védelmi hiba után gyorsan vezetést szerzett. A magyar csapat
..., így a hazaiak biztos előnnyel vonulhattak a szünetre. A pihenő után egy öt helyen megváltoztatott magyar csapat folytatta a

MTI Gazdaság

BÉT: magas forgalom mellett is stagnálás

A részvénypiac forgalma magas, összesen 16,091 milliárd forint volt. A vezető részvények közül a Mol gyengült, a Richter, az OTP és a
a Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. üzletkötője. A dollár erősödése motiválta leginkább a Mol papírjainak értékvesztését, és
... be a kereskedést. Forgalma 1,83 milliárd forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,25 százalékkal 802 forintra

MTI Itthon

Mádl szerint alkotmányellenes az új felsőoktatási törvény

Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte az új felsőoktatási törvényt, mivel szerinte a
kérjen előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. A Magyar Rektori Konferencia (MRK) álláspontja, hogy az érettségi évétől
..., amennyiben hátrányosan érintené őket a felvételi pontok számítása a korábban maturálókkal szemben. Magyar Bálint korábban közölte, a

Egyéb

Orient Expressz a Vasúttörténeti Parkban

Ha mi magunk nem is utazhattunk a fénykorát élő Orient Expresszel, Agatha Christie tolla nyomán
Ha mi magunk nem is utazhattunk a fénykorát élő Orient Expresszel, Agatha Christie tolla nyomán könnyűszerrel odaképzelhetjük magunkat

Gazdaság

Megszűnhet a repülőjegy 2007-re

Két és fél év múlva már nem lesz papír alapú repülőjegy, s ezzel dollármilliárdokat takaríthatnak meg a légitársaságok – vetítette

MTI Gazdaság

Sokat hozott a konyhára a Magyar Telekom leánya

A Magyar Telekom Rt. macedón leányvállalata, a Maktel 5,8 milliárd macedón dénár, azaz mintegy 24 milliárd forint osztalékot fizet a
A Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában lévő Stonebridge Communications AD, amely 51 százalékkal részesedik a Maktelben mintegy 3

MTI Itthon

Kuncze érzi a feszültséget pártja és az MSZP között

Az SZDSZ elnöke nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy pártjának képviselői közül lesz, aki felmentést kér majd a hétfőn született
a pártelnök úgy válaszolt: "nem zárom ki a lehetőségét, hogy lesz olyan közöttük, aki kérni fogja". A politikus hangsúlyozta: "van

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Magyar kutatók segítségével fejtették meg, hogyan keletkezhettek a bolygók felszínén a repedések

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Jay-Z beperelte a nőt, aki azzal vádolta, hogy 13 éves korában megerőszakolta

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Ilyen is van: olcsóbb lett az új MacBook Air, amiben már az M4-es szuperchip dolgozik

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Késsel támadtak Pozsonyban egy 20 éves fiatalra, mert magyarul beszélt

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Új frontot nyit az USA az EU-val szemben, a háttérben pedig Elon Musk dörzsölheti a tenyerét

Új frontot nyit az USA az EU-val szemben, a háttérben pedig Elon Musk dörzsölheti a tenyerét

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Fél tonna kokaint találtak Luxemburgban étkezési keményítő közé rejtve

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

A címlapról ajánljuk