Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Pótmagánváddal él az elhunyt roma fiú családja

Az elfogás közben az elmúlt év nyarán Kecskeméten elhunyt roma fiatalember családja pótmagánvádat terjesztett elő az intézkedő rendőr
Bírósághoz - mondta Gyury József ügyvéd. Hozzátette: ez a bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A
..., amit a múlt év decemberében elutasítottak. Az ügyvéd közölte: változatlanul elfogadhatatlannak tartják, hogy egy 19. életévét még be
... azt elmondta: a pótmagánvád Magyarországon 2003. július 1-én bevezetett, viszonylag új jogintézmény. "Ez esetben az ügyészség szerepét

MTI Világ

Morientes nem bukott meg az orvosi vizsgán

Fernando Morientes a sikeres orvosi vizsgálatok után aláírta három és fél évre szóló szerződését az angol labdarúgó Premier League-ben
éves támadóról. Morientes az előző idényt kölcsönben az AS Monacónál töltötte, s a hercegségi együttes többek között az ő nagyszerű

hvg.hu Karrier

Új munkahely: a hét leggyakoribb hiba, amit egy vezető elkövethet

Az új munkahely általában bizonyítási kényszert is jelent. Hiszen az új kollégák még nem tudják, mire vagyunk képesek, így
... eredményezhet – figyelmeztet a Fischer Gärtner német vállalati tanácsadó cég. Íme a 7 leggyakoribb hiba, amit egy lelkes új vezető
Nem szentelünk kellő figyelmet az új munkahely kulcsfiguráinak. Pedig ők azok, akik a közösséget mozgatják, akiknek az ellenére

MTI/hvg.hu Tech

Egy francia nő egyedül evez át a Csendes-óceánon

Chiléből a polinéziai szigetvilág felé indult szerdán hajójával egy 26 éves francia asszony, aki a világon elsőként egy evezős csónakkal
kontinensről érkezett hajósok népesítették be. Maud Fontenoy 117 nap alatt kíván eljutni Chiléből Polinéziába © maudfontenoy.fr A 26

MTI Gazdaság

Új főigazgatók a MÁV élén

A MÁV Rt.-nél új személyszállítási főigazgató és gépészeti főigazgató kezdi meg munkáját szombati hatállyal - derül ki a vasúttársaság

MTI Világ

Etnikai konfliktust okozhat a Trianon film?

roppant unalmas film iránt, amely ezáltal egy új etnikai konfliktus szikrája is lehet - írta csütörtöki számában a
hogy egy amúgy "unalmas" és "elavult", történelmileg még csak nem is túlságosan kemény film szikrája lehessen egy újabb etnikai

MTI Gazdaság

Draskovics: nem lesz hatása a leminősítésnek a pénzpolitikára

Nem lesz hatása a következő hónapok pénzpolitikájára annak, hogy a Fitch Ratings hitelminősítő lerontotta a forintban jegyzett hitelek minősítését
értékben, tíz éves fix kamatozású kötvény szervezésére adott megbízást a Morgan Stanley-nek és a Deutsche Banknak. A pénzügyminiszter
... százaléknál, messze meghaladja az eredeti, 3,8 százalékos célt. Mindemellett a tavalyi lesz a harmadik év egymás után, amelyben a
..., mert nem akarok újabb adókat bevezetni" - mondta Draskovics. Az adóhatóság most vizsgálja az uniós adószámmal rendelkező

MTI Gazdaság

Növekedési rekordot produkált tavaly a német gazdaság

Négy év óta a leggyorsabb ütemben bővült tavaly a német gazdaság az export erőteljes bővülésének köszönhetően
A statisztikai hivatal adatai szerint a GDP 1,7 százalékkal nőtt 2004-ben. Egy évvel korábban a gazdaság teljesítménye még 0,1

MTI Világ

Újabb magyar orvos csoport indul Indonéziába

Újabb, magyar orvosokból és ápolókból álló csapatot indít pénteken este Jakartába a Baptista Szeretetszolgálat és a KARISZ
a szeretetszolgálat szerdán az OTP Banknál új alszámlát nyitott, amelynek száma: 11736082-20055246. Az árván maradt gyerekek száma

MTI Kult

Háromszázmilliós színházfelújítás Fehérváron

keretbe már nem férő munkákra ad az önkormányzat. A teátrum tavaly májusban kezdődött, állami támogatással végzett felújítása az év
Idei és jövő évi költségvetése terhére az önkormányzat 300 millió forinttal egészíti ki a teátrum felújításának négymilliárd forintos
... támogatással végzett felújítása az év végére fejeződik be. A rekonstrukció nyomán minden részletében megújul a 130 éves
... teátrum, amely egy új, a kiszolgálóhelyiségeknek és egy kamarateremnek is helyet adó szárnnyal is bővül.     A kivitelezők már

hvg.hu Tech

A Microsoft az Oracle ügyfeleinek elszipkázására készül

A Microsoft bejelentette, hogy új migrációs programot indít azoknak a vállalatoknak, amelyek a PeopleSoft World (korábban J.D. Edwards
Enhancement program első éves díjából. A kedvezményekkel azok élhetnek, akik legkésőbb 2005. június 22-ig megrendelik valamelyik

MTI Fókusz

A nők szíve erősebb

A nők szíve erősebb, mint a férfiaké, s nem kizárt, ez az oka annak, hogy a "gyengébb nemhez" tartozók átlagosan öt évvel tovább élnek
Brit lapok beszámolója szerint David Goldspink professzor, a liverpooli John Moores egyetem professzora és csapata, két éven át
... év közötti korosztályban 250 egészségesnek tekinthető férfi és nő szívének teljesítményét. Megállapítátották, hogy a férfiak szíve 18

eurohirek.hu Karrier

Uniós munkabéradatok az internetről

Eredeti lehetőséget kínál a munkavállalóknak az az új internetes honlap, amelynek segítségével megtudhatjuk, munkánkért milyen bért

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Egy budafoki napelemcég lett Magyarország leggyorsabban növekvő vállalata

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

Az európai szélsőjobboldal Orbán kivételével nincs elragadtatva attól, ahogy Donald Trump Ukrajnával viselkedik

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota stabil

Vatikán: Ferenc pápa klinikai állapota stabil

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Reuters: Titokban tárgyal a Trump-kormányzat a Hamásszal amerikai túszok elengedéséről

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Kirúgott 20 embert a Meta, mert bizalmas információkat szivárogtattak ki a cégtől

Új vezetőkkel innovációra és régi erősségeire épít a HVG könyvkiadója

Új vezetőkkel innovációra és régi erősségeire épít a HVG könyvkiadója

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Ha Orbán fizetésemelésére van pénz, akkor a mienkre miért nincs? – tette fel a kérdést, majd sztrájkot hirdetett a közalkalmazottak szakszervezete

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

Trump egészségügyi minisztere vitamint és csukamájolajat ajánl a kanyaró ellen, miközben tombol a járvány

A címlapról ajánljuk