Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Agyi különbségek jelzik a depresszió kockázatát

Azoknak az embereknek, akiknél nagy a depresszió kifejlődésének családi kockázata, kevesebb az agyi kéregállománya a jobb oldalon, azon a részen, ahol az Alzheimer-kórnál is hiány mutatkozik - közölték amerikai kutatók hétfőn.

hvg.hu Tech

Túl jól sikerült a humorista vicce, az űrben végezheti

Pénteken zárta le a NASA azt az online szavazást, amelyben az érdeklődők az ISS Nemzetközi Űrállomásra felszerelendő új űrmodul nevéről dönthettek. Míg az ügynökség megjelölt négy nevet, a szavazás szabályai szerint új neveket is be lehetett küldeni. Stephen Colbert amerikai humorista ezt használta ki, vicce pedig túl jól sikerült.

hvg.hu Tech

Vonuló vihar és tomboló erdőtűz – a tíz legszebb gyorsított videó

A világ tele van olyan szép vagy érdekes folyamatokkal, amelyeket képtelenség szabad szemmel végigkövetni. A technikának köszönhetően azonban pár másodperc alatt megnézhetjük, hogyan lesz a lárvából pillangó, hogyan zajlik le egy teljes holdfogyatkozás, és megfigyelhetjük, hogy még egy rothadó alma is lehet szép.

hvg.hu Plázs

Embriókból állítanának elő művért

Nagy Britanniában a kutatók egy olyan kutatást terveznek, amelyben mesterséges vér előállításán kísérleteznek. A vért embrionális őssejtekből szeretnék előállítani.

MTI Plázs

Tíz gén okolható a hirtelen szívhalálért

Tíz génváltozatról állapították meg tudósok, hogy esendővé teszik hordozójukat a hirtelen szívhalál bekövetkeztére - közölték a Nature Genetics című szakfolyóirat vasárnap megjelent számában.

hvg.hu Tech

Életet rejthetnek a Vénusz gázfelhői

Amerikai kutatók szerint a Földdel szomszédos bolygó felszínén ugyan elképzelhetetlen az élet, azonban a légkörben gomolygó gázfelhőkben megmaradhattak bizonyos organizmusok.

MTI Tech

Nagy mennyiségű idegmérget találtak a Csendes-óceánban

Nagy mennyiségben találtak a tenger mélyén is a felszíni algák által termelt idegméregből Kalifornia partjainál. Ez a korábban feltételezettnél nagyobb veszélyt jelent a mélytengeri élőlényekre - közölték amerikai kutatók a Nature Geoscience című szaklap vasárnap megjelent számában.

MTI Tech

Ismét űrszemét fenyegeti a Nemzetközi Űrállomást

Egy űrtörmelék közeledése miatt a houstoni földi irányítás vasárnap utasította a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) és a hozzá csatlakozott Discovery amerikai űrrepülőgépen tartózkodó asztronautákat, hogy hajtsanak végre pályamódosítást.

MTI Plázs

Megszüntethető a földimogyoró-allergia

Fellélegezhetnek a mogyoróallergiások - legalábbis egy részük: az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói azt tapasztalták, hogy fokozatos hozzászoktatással megszüntethető a mogyoróval szembeni túlérzékenység.

MTI Plázs

Gerincvelői stimulátorral a Parkinson-kór ellen

Az eddigi, agyba ültetett eszközöknél veszélytelenebb gerincvelői stimulátort fejlesztettek ki emlőskísérletekben amerikai kutatók - írja a Science tudományos magazin pénteki számában.

MTI Plázs

Gyógyszert termeltetnek dohánynövénnyel

Génmódosított dohánynövénnyel termeltetnek szert 1-es típusú diabétesz gyógyítására - jelentették be olasz kutatók a BioMed Central Biotechnology című online tudományos portálon csütörtökön.

MTI Plázs

Parazita válthatja ki a skizofréniát

A toxoplazmózist okozó egysejtű élősködőt már korábban összefüggésbe hozták a skizofréniával, brit kutatók most felfedezték a lehetséges okot is: a parazita olyan enzimet termel, amely növeli a dopamin termelődését az agyban.

hvg.hu Tech

Ébren maradunk, cserébe függők leszünk

Tizenegy éve legális Amerikában a modafinil - a gyógyszerrel eredetileg narkolepsziát és alvásproblémákat kezeltek, később depressziót és Parkinson-kórt, az amerikai katonák ébrenmaradásra használják bevetéseknél, a civilek pedig agyuk képességeit akarják vele fokozni. A gyógyszervisszaélésekkel foglalkozó NIDA kormányszervezet úgy véli, a szer függőséget okozhat - írja a Wired.

1
156 157 158 159 160
220
„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

„Nem szólhat minden videó az orális nyalókendőről” – interjú a Nődokikkal, a TikTok orvos sztárjaival

Nemzetközi lapszemle: Trump csodálja Putyint, Putyin inkább hasznos idiótának tartja az új amerikai elnököt

Nemzetközi lapszemle: Trump csodálja Putyint, Putyin inkább hasznos idiótának tartja az új amerikai elnököt

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

Zelenszkij azt állítja, elfogtak két sebesült észak-koreai katonát Oroszországban

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Tolonganak a kaliforniai tűzvész elől menekülő celebek a luxusszállodákban

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Levették az egyik kisgyereket a műtüdőről a Heim Pál Kórházban

Levették az egyik kisgyereket a műtüdőről a Heim Pál Kórházban

A címlapról ajánljuk