Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Vállalat + Vezető

Mindent maguknak akarnak az óriásvállalatok

A ’90-es évek menedzsment gurui még a bukás zálogának vélték, ha egy cég bizonyos méreten túlnőtt. A McKinsey kutatásai azonban már mást mutatnak: a világ legnagyobb vállalatainak 10 százaléka termeli az összes profit 80 százalékát.

Varga Szabolcs Vállalat + Vezető

A szegedi cég öregedést lassító módszere a rák ellen is megoldás lehet

Miközben a sejtfiatalodásért elsődlegesen felelős folyamat azonosításáért néhány hete orvosi Nobel-díjat kapott egy japán kutató, addig egy szegedi laboratóriumban egészen elképesztő eredményekre jutottak. Sikeres kísérlettel bizonyították: nemcsak, hogy képesek indukálni és meghosszabbítani a sejtek fiatalodási képességét, de ezzel több tucat olyan öregkori betegség megelőzésére és kezelésére is képesek, mint a rák egyes fajtájai, az Alzheimer-kór vagy az izomsorvadás.

hvg.hu Vállalat + Vezető

A kockázatkerülésbe bukhat bele Európa

A túlságosan óvatos és elővigyázatos európai szabályozási politika kiölheti az innovációra való törekvést a nagyvállalatokból, miközben ez lenne a kontinens egyetlen esélye globális versenyképességének megőrzésére – állapították meg egy budapesti vállalkozó fórumon az egybegyűlt multinacionális cégek vezetői.

hvg.hu Vállalat + Vezető

"Úgy éreztük, bármit meg tudunk oldani"

Az ország első GPS-es flottakövető rendszerét megalkotó családi cég hamar növekedési pályára állt, ami nem várt probléma elé állította a tulajdonosokat. Fel kellett ismerniük, hogy hiába szeretnének minden folyamatot maguk ellenőrizni, ezt el kell engedniük, ha nem akarnak a további fejlődés gátjává válni.

hvg.hu Vállalat + Vezető

A boldog alkalmazott viszi hátán a céget

Számos tanulmány szerint a munkatársak elégedettsége összefüggésben áll teljesítményükkel - egy lehangolt munkahelyi környezet lehetetlenné teszi a sikeres együttműködést. A demotivált alkalmazottak kimerülté válnak, mely negatív hatással bír teljesítőképességükre, elköteleződésükre. Íme, hat tipp, hogyan tegye boldoggá alkalmazottait.

CEU Business School

Ez az egyik legnehezebb dolog a családi cégek generációváltásában

A magyar családi vállalkozások és családi vállalatok többsége nagyon izgalmas és kihívásokkal teli időszakot él meg: a közel 20-25 éve megalapított cégek az utódlás problémájával szembesülnek. A kérdés a nem családi cégek esetében sem egyszerű, a családi cégek számára pedig egyenesen az egyik legnagyobb feladat. Főleg akkor, ha első ízben esnek át a generációváltáson, mint jelenleg a legtöbb magyar családi cég.

Microsoft BrandChannel

Túl sok céges adat landol privát fiókokban

A digitalizáció gyökeresen átalakítja a munkaidő fogalmát, hiszen a mobil eszközök térnyerése révén az alkalmazottak egyre nagyobb részének adott a távoli, rugalmas munkavégzés lehetősége. A digitális korszak ugyanakkor új követelményeket támaszt az adatbiztonság területén is. Ezeknek a követelményeknek pedig – legyen szó nagyvállalatokról vagy kisvállalkozásokról – a felhővel lehet megfelelni.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Öt tipp a hiányzó munkaerő levadászására

Egy-egy pozícióra nem, vagy csak nagyon nehezen találnak megfelelő szakembert a cégek. IT-szakemberek, targoncások, operátorok, összeszerelők, villanyszerelők, bolti eladók, pénztárosok, postai dolgozók, a lista sokáig folytatható. Egy munkaerő-kölcsönző cég vezetője szerint azonban nem teljesen reménytelen a helyzet.

hvg.hu Vállalat + Vezető

Négymilliárdot tolnak be az ipari digitalizmusba

Négymilliárd forintos beruházást jelentett be az SAP üzleti szoftvercég, melynek köszönhetően közel kétszázötven új munkahely létesült, illetve jön majd létre a magas hozzáadott értéket jelentő, hazai informatikai szektorban. A beruházás keretében egy új irodaépületet is felépítenek a budapesti Graphisoft parkban.

1
16 17 18 19 20
70
Elbukta Scholz a bizalmi szavazást, jöhetnek az előrehozott választások Németországban

Elbukta Scholz a bizalmi szavazást, jöhetnek az előrehozott választások Németországban

Nem világos, miért bírálja felül magát a Till-gyilkosság miatti Btk.-módosítás ügyében a Fidesz

Nem világos, miért bírálja felül magát a Till-gyilkosság miatti Btk.-módosítás ügyében a Fidesz

Hogyan vadásszuk le a legjobb árakat? - Kasszakulcs #39

Hogyan vadásszuk le a legjobb árakat? - Kasszakulcs #39

Elkezdett magában beszélni egy Delle nevű delfin, mert mindennél jobban vágyik társakra

Elkezdett magában beszélni egy Delle nevű delfin, mert mindennél jobban vágyik társakra

Hogyan vadásszuk le a legjobb árakat? - Kasszakulcs #39

Hogyan vadásszuk le a legjobb árakat? - Kasszakulcs #39

Farkasok tévedtek egy sípályára a svájci-olasz határnál, de igazából ez normális

Farkasok tévedtek egy sípályára a svájci-olasz határnál, de igazából ez normális

Mészöly Miklós volt Polcz Alaine élete szerelme, de volt egy másik költő, aki belé volt fülig szerelmes

Mészöly Miklós volt Polcz Alaine élete szerelme, de volt egy másik költő, aki belé volt fülig szerelmes

Kocsis Máté a Till-gyilkosság miatti módosítás támogatását kérte a parlamenttől, Cseh Katalin átvette mandátumát

Kocsis Máté a Till-gyilkosság miatti módosítás támogatását kérte a parlamenttől, Cseh Katalin átvette mandátumát

Duplájára emelték a fideszes megyei közgyűlési elnök fizetését, erre ő sorosügynöközve ment neki az ezt szóvá tevő momentumosnak

Duplájára emelték a fideszes megyei közgyűlési elnök fizetését, erre ő sorosügynöközve ment neki az ezt szóvá tevő momentumosnak

A címlapról ajánljuk