Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Gerlóczy Márton Nyüzsi

Gerlóczy: Valaki köpött

Hírünk a világban: szerzőnk írása arról, ami nemrég az egyik barátjával esett meg.

Ceglédi Zoltán Nyüzsi

De jó csúzlid van, Józsi!

Volt itt valami régen, kamaszkoromban, ami minden körülmény ellenére is működni tudott. Félek, hogy a ki tudja, milyen PR-célokból létrehozott TEK esetleg már nem tudja ugyanezt a feladatot ellátni.

Tokfalvi Elek Nyüzsi

Error és elhárítás

A TEK a magyar CIA, FBI, Delta Force és Chuck Norris egyben. De főleg Leslie Nielsen.

Papp László Tamás Nyüzsi

Baltás pajtás, itt vagyunk

Megvan a honi diplomácia új sikerágazata: casus belli, villámgyorsan leszállítva, garanciával.

Huszka Imre Nyüzsi

Hoffmann rémmeséi

Mások nyilván másként látják, de minekünk Hoffmann Rózsáról nem az „eredetiség” fogalma ugrik be először. Valójában többedszerre sem, sőt azt is megkockáztatjuk, hogy aki szereti őt, az sem az önálló gondolatai okán van így ővele, hanem feltétlenül meglévő egyéb jó tulajdonságai miatt. Mert például azt, hogy „állam”, meg azt, hogy „miniszterelnök úr”, senki nem tudja olyan szép áhítatosan kimondani, mint ő.

-W- Nyüzsi

Kurucok és stricik

Ritkán pillanthatunk be a pártsajtó színfalai mögé, a nagyközönség általában csak a késztermékkel szembesül, aztán ízlésétől függően hány tőle, vagy jóízűen bekanalazza. Ma a Magyar Nemzet nyitva felejtette a műhelyablakot. Hogyan egyengetik a pártvonalat az agyhengerműben?

Papp László Tamás Nyüzsi

Az kiabál, akinek a háza ég

Nézzük már meg – a közelmúltbeli eseteket katalógusba gyűjtve – milyen hely is valójában ez a becsületére oly kényes MTI-MTVA hírkomplexum.

1
96 97 98 99 100
128
Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Felfüggesztette Trump vámjainak nagy részét a bíróság

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Egy 53 éves liverpooli férfit vádolnak a tömeges gázolással

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Támadás indult az Asus wifi routerei ellen, Magyarországon népszerű típusok is érintettek

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

A bevétel és a profit is három és félszeresére nőtt az Orbán Ráhel vezette Tiborcz-cégnél

A bevétel és a profit is három és félszeresére nőtt az Orbán Ráhel vezette Tiborcz-cégnél

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

Uniós pénzek felhasználásában segít Montenegróban a Valton-tulaj és a volt fejlesztési miniszter fia

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a  cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

A címlapról ajánljuk