Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ángyán József

Nagy Iván László Itthon

12 éve leplezik le a mutyikat és a rendszerszintű hibákat a magányos harcosok, de semmi nem változik

Most Törley Katalin és Palya Tamás nevét jegyeztük meg, korábban Pukli István volt a tanártüntetések hangadója, áttörés nélkül. A NER-t Hadházy Ákostól MTVA-s hírbemondókon át Ángyán Józsefig többen próbálták belülről is megrepeszteni, egyre csak egységesebb lett. 2010 óta látszik: a hatalom ellen a lelkiismeret semmit nem ér.

Szabó Yvette, Szlavkovits Rita hvg360

Önkényes szövetkezések: a nagyurak maguk között osztják fel az országot

Egy év alatt hétszázezer hektárra, hárommegyényi agrárterületre akarja rátenni a kezét Orbán Viktor barátja, Mészáros Lőrinc a gazdák együttműködésének, integrációjának erőltetésével. Ha nem megy szép szóval, a kormány majd úgy szabja meg a támogatások feltételeit, hogy menjen a dolog.

1 2 3 4 5 6 7 8
„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

„Nem szokásom bedobni a törülközőt” – Gyurcsány Ferenc a HVG-nek 2003-ban

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Gyurcsány Ferenc utolsó napját tölti országgyűlési képviselőként

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

Xabi Alonso bejelentette, hogy távozik a Bayer Leverkusentől

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Este megjelent a rendelet az újabb árréskorlátozásról

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Később debütál az első tisztán elektromos Ferrari

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Nem tartóztatják le a II. kerületben megölt nő férjét, akit a gyilkossággal gyanúsítanak

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

A címlapról ajánljuk