Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Költségvetési Tanács

MTI Gazdaság

KT: a tervezettnél kedvezőbben alakul az idei hiány

Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke szerint a bizonytalanságot jelentő tényezők - az Európai Unió pénzeinek megérkezése, a vitatott tételek - a költségvetés egyensúlyát nem érintik, ezeket a pénzeket úgy kell tekinteni, mintha az ország rendelkezésére állnának.

MTI Gazdaság

"Nem várt, kiváló teljesítményről" beszél a Költségvetési Tanács elnöke

A Költségvetési Tanács elnöke szerint az államháztartás GDP-arányos hiánycélja 2014-ben várhatóan a korábban jelzett 2,9 százaléknál kedvezőbben alakult, ami bizonyos lehetőséget teremtett a korábban jövő évre tervezett kifizetések előrehozására. 2014-ben a magyar gazdaság növekedési pályára állt, a gazdaság bővülése meghaladta még a korábbi, derűlátónak tartott várakozásokat is – összegzett Kovács Árpád.

MTI Gazdaság

Kovács Árpád: nem folytatható a végtelenségig a rezsicsökkentés

A Költségvetési Tanács nem aggódik az idei folyamatok miatt, mert a gazdasági helyzet összehasonlíthatatlanul jobb, mint például két éve volt, ugyanakkor év közben elképzelhető a büdzsében egy kiigazítás. Erről Kovács Árpád, a tanács elnöke beszélt a Magyar Hírlapnak adott, csütörtökön közölt interjúban.

MTI Gazdaság

KT-elnök: kifeszített a büdzsé, de tartható a hiány

A kedvező világgazdasági környezet és a folyamatosan javuló gazdasági teljesítmény ellenére kifeszített lesz a 2014-es költségvetés, ugyanakkor az uniós kritériumszint alatti államháztartási deficit tarthatónak tűnik – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke.

MTI Gazdaság

KT: vannak még bizonytalan költségvetési bevételek

A jövő évi költségvetés módosításokat is tartalmazó, egységes javaslata alapján a Költségvetési Tanács (KT) megállapította, hogy a büdzsé bevételi oldalán korábban azonosított kockázatok továbbra is fennállnak, de mértékük csökkent.

MTI Gazdaság

Költségvetési Tanács: "feszített" a jövő évi büdzsé terve

A Költségvetési Tanács (KT) szerint a növekedés felső határán mozgó teljesítményekre építő, 2014. évi költségvetési javaslat feszített, gazdasági fordulatra épített, erősen kitett a nemzetközi gazdaságban bekövetkező, nem várt eseményeknek – ismertette a KT álláspontját Kovács Árpád, a tanács elnöke csütörtökön a parlamentben a javaslat általános vitájában.

1 2 3 4 5 6 7
10
Trump kereskedelmi minisztere tisztázta: mégsem maradnak vámok nélkül a telefonok és a számítógépek

Trump kereskedelmi minisztere tisztázta: mégsem maradnak vámok nélkül a telefonok és a számítógépek

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

Átlátszó: Egy utat sem újítottak fel úgy, mint a Lázár János kastélyához vezető szakaszt

A klasszikus, a tökéletes alternatíva és a meglepő választás: húsvéti sonkákat teszteltünk

A klasszikus, a tökéletes alternatíva és a meglepő választás: húsvéti sonkákat teszteltünk

Csillag István: Orbánnak is jóvá kellett hagynia az MNB-alapítványokat, de nem erre a célra szánták őket

Csillag István: Orbánnak is jóvá kellett hagynia az MNB-alapítványokat, de nem erre a célra szánták őket

A Miniszterelnökség az ukrajnai menekültek szállásának megszűnéséről: az önálló lábra állás fontos állomásának is tekinthető

A Miniszterelnökség az ukrajnai menekültek szállásának megszűnéséről: az önálló lábra állás fontos állomásának is tekinthető

Aláírásgyűjtéstől várja Kocsis Máté, hogy a tiszások eltűnjenek a közéletből

Aláírásgyűjtéstől várja Kocsis Máté, hogy a tiszások eltűnjenek a közéletből

Hogyan süllyed el valaki a tévhittölcsérben? Van-e kiút belőle?

Hogyan süllyed el valaki a tévhittölcsérben? Van-e kiút belőle?

Megafonos segédlelkészt vittek el a rendőrök a Tisza Párt szentendrei rendezvényéről

Megafonos segédlelkészt vittek el a rendőrök a Tisza Párt szentendrei rendezvényéről

Libération-tudósítás: Az Orbán-ellenes erők saját csapdájába ejtik a szélsőjobbot

Libération-tudósítás: Az Orbán-ellenes erők saját csapdájába ejtik a szélsőjobbot

A címlapról ajánljuk