Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Level

Lengyel Miklós Gazdaság

Összecsattant a gázfronton Románia erős embere az államfővel

200 milliárd köbméter földgáz vár kitermelésre a Fekete-tenger mélyéről. Ebből 20 milliárd dolláros adóbevételt remél Liviu Dragnea, aki Románia erős embere, de nem miniszterelnöke, mert attól eltiltotta a bíróság. A kormányzó szociáldemokraták be is nyújtották a törvényt, a parlament el is fogadta, de az államfő visszadobta. Most futnak neki újból.

hvg.hu Itthon

Büntetlenül nem lehet ezt csinálni – írta Szél Bernadett búcsúzóul az LMP tagjainak

Három és fél oldalas, a jelenlegi pártstruktúrát és a párt gyakorlati döntéshozó fórumait is bíráló levélben mondott búcsút az LMP tagjainak – egyben tisztségeinek – Szél Bernadett, az LMP eddigi társelnöke. A hvg.hu birtokába jutott levélben a frakció vezetéséről is leköszönő politikus szervezeti megújulást ajánl az LMP-nek, ő maga azonban – mint írta – egyelőre a háttérben marad. A történtek felelőseit ugyanakkor pontosan körülírta.

1
6 7 8 9 10
22
Az isztambuli büntetőbíróság első fokon elutasította a város polgármesterének szabadon bocsátását kérő fellebbezést

Az isztambuli büntetőbíróság első fokon elutasította a város polgármesterének szabadon bocsátását kérő fellebbezést

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

Ha Androidja van, olyat kap, amit imádni fog: két mozdulattal szabadulhat meg az idegesítő üzenetektől

7 személyes régi dízel kombitól a milliárdos sirályszárnyas kupéig: a Mercedes Csillagtúrán versenyeztünk

7 személyes régi dízel kombitól a milliárdos sirályszárnyas kupéig: a Mercedes Csillagtúrán versenyeztünk

Bármilyen kamu adattal és bármennyiszer kitölthető a Fidesz Tisza-ellenes petíciója

Bármilyen kamu adattal és bármennyiszer kitölthető a Fidesz Tisza-ellenes petíciója

Trump nem bírja a kritikát, most a CBS-nek ment neki

Trump nem bírja a kritikát, most a CBS-nek ment neki

Fókuszban a fenntarthatóság, az innováció és az automatizáció

Fókuszban a fenntarthatóság, az innováció és az automatizáció

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot

Szabó Szabolcs negyedszer is legyőzné Németh Szilárdot

A parasportolókéhoz hasonló műlábat kapott egy sérült őz Hortobágyon

A parasportolókéhoz hasonló műlábat kapott egy sérült őz Hortobágyon

Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

Raskó: Több mint 22 milliárd forint kárt okozhatott már a száj- és körömfájásjárvány

A címlapról ajánljuk