Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Médiatanács

Fürjes Judit Vélemény

A Klubrádió jogi lépéseket tesz, ha elveszik frekvenciáját. Interjú Arató Andrással

Élve gyakorlatilag korlátlan hatalmával, most kiderül, a Médiatanács elhallgattatja, vagy életben tartja-e a Klubrádiót, mindenesetre a frekvenciára kiírt pályázat feltételei, illetve a tanács szóvivőjének a nyilatkozata nem sok jóval kecsegtet – derül ki Arató Andrással, a Klubrádió elnök-vezérigazgatójával készült alábbi interjúból.

Népszabadság Itthon

Mérnököt nevezett ki Szalai az MTVA felügyelőbizottsága élére

Egy zalaegerszegi mérnök-tanárt nevezett ki a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) felügyelőbizottságának (fb) élére a Médiatanács elnöke. Szerinte az fb-tagságnak nincs speciális képzettséghez kötődő feltétele - írja a Népszabadság.

MTI Itthon

Médiatanács: megújulhat a rádiós piac

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa szerint a testület által elfogadott díjszámítási rendszer és az új jogi szabályozás következtében megújulhat a rádiós piac a következő két évben. Az új díjszámítási rendszer következtében igazságosak, arányosak lesznek a szolgáltatói díjak, s ez a tényleges gazdasági verseny alapjaira helyezi a kereskedelmi műsorszolgáltatók üzleti tevékenységét - közölte a médiatanács szóvivői irodája vasárnap az MTI-vel.

Itthon

Lekomolytalanozta a Klubrádió javaslatait a Médiatanács

A Klubrádió jelentősen módosíttatná az általa használt frekvencia pályázati kiírását: a rádió vezetése a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának csütörtöki közmeghallgatására 22 pontos javaslatsorral érkezett. A Médiatanács szóvivője komolytalannak nevezte a Klubrádió több felvetését is.

MTI Itthon

Budapesti rádiós frekvenciákat pályáztat a médiatanács

Kevesebb kötöttség, több zene mottóval három budapesti kereskedelmi rádiós frekvencia pályáztatását kezdte meg a műsorszolgáltatási engedélyek lejártával a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - mondta a tanács szóvivője csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten.

MTI Itthon

Június végéig véglegesíthetik a Közszolgálati Kódexet

A Médiatanács tagjai kedden a közszolgálati médiában érdekképviseleti tevékenységgel foglalkozó szervezetek képviselőivel tárgyaltak a Közszolgálati Kódexről - közölte a Médiatanács szóvivői irodája. A dokumentumot még az év első felében elfogadhatják.

MTI Itthon

88 millióval megfejelik az RTL Klub bírságát

Összesen 88 millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa az RTL Klub Való Világ 4. szériája januári adásainak szabálysértései miatt - mondta a médiatanács szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Médiatanács: a Rádió Café egy sor feltételt megszegett

A Médiatanács több alkalommal adott fizetési könnyítést a Radiocafe Kft.-nak, de a szolgáltató az ezekben vállalt feltételeket is sorra megszegte - nyilatkozta az MTI-nek a testület szóvivője azzal kapcsolatban, hogy kedden befejezte műsorszolgáltatását a 98.6-es frekvencián sugárzó rádió, miután a Médiatanács felmondta a műsorszolgáltatási szerződését.

MTI Itthon

144 milliós büntetés az RTL Klubnak a VV4 miatt

A médiatanácshoz 127 írásos panasz érkezett az RTL Klub Való Világ 4. című valóságshow-jával kapcsolatban, ezért atestület 144 millió forint büntetést szabott ki a tévécsatornára.

hvg.hu Napi merítés

Mégis jól végzi munkáját a Médiatanács?

Figyelmeztette a Magyar Televíziót a Médiatanács Az Este című műsora miatt. A médiafelügyelet szerint az MTV nem teljesítette az átfogó és elfogulatlan tájékoztatás törvényi követelményét. A hatóság vizsgálata megállapította, hogy Az Este 2010. június 14-20. közötti adásaiban nem jelentek meg a kormány álláspontjától eltérő vélemények - olvasható a Mandiner blogon.

hvg.hu Itthon

Százmilliós pályázatot ír ki a Médiatanács

Százmillió forintos keretösszegű pályázatot ír ki Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa májusban elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására - közölte a szervezet szóvivői irodája pénteken.

MTI Itthon

Műsorszórási engedélyekről és egy adó megszüntetéséről döntött a médiatanács

Négy ideiglenes, további hatvan napra szóló rádiós médiaszolgáltatási jogosultságról, illetve a Rádió Infórum műsorszórási jogosultságának felmondásáról döntött csütörtöki ülésén a médiatanács - mondta Kiricsi Karola, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője. A tévés termékmegjelenítésről - az érintett szolgáltatók bevonásával - nyár elejére fogalmaz meg ajánlást a hatóság.

1
22 23 24 25 26 27 28
Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Falusi ATM-ek: Meghatározták, mi lesz az önkormányzatok dolga

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Karácsonytól megoldási javaslatot, Szentkirályitól érdemi munkát vár a fővárosi TISZA frakció a tízmilliárdos inkasszó nyomában

Iványi a kormánypárti képviselőknek üzent: „Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják”

Iványi a kormánypárti képviselőknek üzent: „Önök Istent játszanak, ha a szólásszabadságot betiltani próbálják”

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

Ezek az élőlények segíthetnek megérteni a klímaváltozást – magyar kutatók már vizsgálják őket

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

„Rettenetesnek éltük meg a tehetetlenséget” – személyes élményből indult a magyar-francia fejlesztés, amely demenciával élők százezrein segíthet

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Néhol már többet ér egy garázs, mint egy autó – durván megugrottak az árak

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Zászló, zászló, ököl: mikor csap át valódi erőszakba a végsőkig pörgetett szájkarate?

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

Életem Morzsival – ennyire egyszerű a konyhai zöld- és élelmiszer-hulladék szelektív gyűjtése

A címlapról ajánljuk