Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Miniszterelnökség

hvg.hu Itthon

Újabb médiakampányra készülhetnek Orbánék

„Új igény felmerülése” – ezzel indokolták a Miniszterelnökség idei közbeszerzési tervének módosításában azt, hogy újabb médiatervezésre és vásárlásra készül a kormány 2012 utolsó negyedévében. A vállalkozási keretszerződés 2014. május 31-ig szólna, de egyelőre nem tudni, pontosan mire is vonatkozna. Legutóbb az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatban indítottak „sürgős” médiakampányt.

MTI Világ

Az USA vezetésének "színezetéről" beszél a Miniszterelnökség

Bár politikai iránya miatt a republikánus párt közelebb áll a magyar jobbközép kormányhoz, hiba lenne az amerikai pártokat teljes mértékben megfeleltetni az európaiaknak - reagált Barack Obama győzelmére Kumin Ferenc, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.

MTI / hvg.hu Itthon

Feljelentés Orbán ellen: Schiffer nem kapta meg a válaszlevelet

Nem kapta meg Schiffer András a Miniszterelnökségtől azt a levelet, amelyben az Orbán Viktorhoz intézett kérdésére válaszoltak - ezt az LMP-s politikus közölte. Schiffer András kedden jelentette be, pártja beperli a kormányfőt, miután a rendelkezésére álló 15 nap alatt nem adott választ a párt egyik hozzá intézett közérdekű adatkérésére. A miniszterelnök sajtófőnöke azt mondta, bizonyítani is tudja, hogy október 19-én elküldte a választ.

hvg.hu Itthon

Lázárék autója: a Miniszterelnökség vállalja a vizsgálatot

A Miniszterelnökség kész minden olyan vizsgálatnak alávetni magát, amelyet a kormányzati gépjárműhasználattal kapcsolatban rendel el a nemzeti fejlesztési miniszter vagy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság vezetője – közölték szombat reggel a Kormányszóvivői Irodától. A Magyar Narancs weboldalán saját értesülésre hivatkozva azt írták pénteken, hogy a szabályos ügymenettel ellentétesen, kérvény nélkül tartotta magánál a Miniszterelnökség azt a kisbuszt, amelynek utasaként halálos baleset részese volt szerdán Lázár János államtitkár.

hvg.hu Itthon

Szabálytalanul használta Lázár az összetört kisbuszt?

A szabályos ügymenettel ellentétesen, kérvény nélkül tartotta magánál a Lázár János vezette Miniszterelnökség azt a kisbuszt, amelynek utasaként az államtitkár szerdán halálos baleset részese volt - ezt írja saját értesüléseire hivatkozva a Magyar Narancs oldala. A Kormányszóvivői Irodától szombat reggel közleményben reagáltak: azt írták, hogy a Miniszterelnökség munkatársai olyan járműveket használnak, amelyeket a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság biztosít számukra, és a Miniszterelnökség kész alávetni magát minden olyan vizsgálatnak, amelyet a kormányzati gépjárműhasználattal kapcsolatban rendelnek el.

MTI/hvg.hu Itthon

Most háborodott fel Orbánék IMF-kampányán a Jobbik

A Miniszterelnökségnek az IMF/EU-tárgyalások apropóján indított médiakampányát bírálta a Jobbik csütörtökön sajtótájékoztatón. A Jobbik szerint felháborító és elfogadhatatlan, hogy a kormány 200 millió forintot költött az adófizetők pénzéből a saját pártpolitikai céljára az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos médiakampányra - jelentette ki Volner János.

MTI Gazdaság

Nicsak! Ők mentesülnek a megszorítások alól

A tárcáknak ma kell számot adniuk arról, hogyan gazdálkodják ki a megszorításokból rájuk eső 50 milliárd forintos részt. Az emberi erőforrás tárcának 17 milliárdot, a Miniszterelnökségnek 855 milliót kell megspórolnia.

hvg.hu Itthon

Itt a szerződés az IMF-tárgyalások sürgős médiakampányához

Az I.M.G. INTER MEDIA GROUP Kft.-vel kötött szerződést a Miniszterelnökség ahhoz a médiakampányhoz, amelyet hírek szerint az IMF-fel kötendő megállapodás előkészítéséhez indítanak. A megállapodást hétfőn tették közzé a kormányzati honlapon.

hvg.hu/MTI Itthon

"Rendkívüli sürgősséggel" indít médiakampányt a Miniszterelnökség

Újabb médiakampányt indít a Miniszterelnökség - derül ki a szervezet idei közbeszerzési tervének módosításából. A kampánynak - amely a dokumentum szerint rendkívüli sürgősséggel vált szükségessé - sem a témája, sem a költsége nem ismert egyelőre. A közbeszerzési tervért felelős illetékes helyettes államtitkár lapunknak későbbre ígért visszahívást.

hvg.hu Itthon

Újabb 200 milliót tolnak bele a Miniszterelnökség büdzséjébe

Jövőre további kétszázmillió forintos fizetésemelés várható a Miniszterelnökségnél – derül ki egy parlamenthez benyújtott fideszes módosító javaslatból. Összességében a Blikk szerint 63 százalékkal emelkedik a Miniszterelnökség bértömege jövőre, amit a kormányzati átalakításokkal magyaráznak.

hvg.hu Itthon

Index: Habonynak nincs szerződése Orbánékkal

Orbán tanácsadójának, Habony Árpádnak nincs szerződéses jogviszonya a Miniszterelnökséggel, így mindenféle jogi kötöttség nélkül vehet részt az ország legfontosabb ügyeinek alakításában - írja az Index.

1
28 29 30 31 32 33 34
Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

Matolcsynak hét évvel ezelőtt odaítéltek egy díjat, amit eddig nem adtak át neki

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Orbán Balázs „Ukrajna elnevezésű problémáról” értekezett a Facebookon

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Rácz András 12 pontban foglalta össze, mi jöhet a világban a botrányos Trump-Zelenszkij találkozó után

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

A címlapról ajánljuk