Sosem látott Vajda Lajos-kép került elő egy festmény háta mögül
Több mint kétévnyi szakmai előkészítés után nyílik meg a Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás, előkerült egy meglepetésrajz is.
Több mint kétévnyi szakmai előkészítés után nyílik meg a Vajda Lajos élete és művészete című nagyszabású kiállítás, előkerült egy meglepetésrajz is.
Nyereményjátékra hivatkozva próbálnak adatokat szerezni a gyanútlan emberektől.
Baltával ütötte a nagymamája fejét, majd a szemetesben próbálta elrejteni a holttestét. Az egy évvel ezelőtti sarkadkeresztúri brutális gyilkosság iratait a napokban adta át a rendőrség az ügyészségnek.
Jó bulinak tűnik, pedig tragikus következményei lehetnek, ha valaki a villamos ütközőjén utazik.
Miközben a hazai lakástakarékokat két nap alatt kivégezték.
A közelgő ünnepek miatt hatalmas tömeg várható a temetőknél, ez az időszak pedig mágnesként vonzza a tolvajokat.
A férfi az RTL-nek nyilatkozott, mint mondta, elképzelhetetlennek tartja, hogy bárki is hozzá nyúlt volna a kislányhoz.
Radnai ügyvédje szerint ügyfele azért döntött így, mert úgy ítélte meg, hogy az állam megszegte a vele kötött tanúvédelmi szerződését.
A környéken nagyon nehéz parkolót találni, a KKM szerint azért van szükség a plusz parkolókra, hogy ha vendég érkezik, a lehető legrövidebb úton juthasson be az épületbe.
Már 7 éve szennyezi a környezetet egy kiskunhalasi udvaron a veszélyes hulladék, melyet egy csődbe ment cég hagyott ott. A katasztrófavédelem és az Innovációs és Technológiai Minisztérium is elmondta, miért nem avatkoznak be.
Ismert művészek, sportolók mutatták meg, milyen nehéz az otthonápolás.
Azzal védekeztek, hogy társuk már halott volt a bántalmazáskor, meg kell vizsgálni, hogy tényleg így volt-e, mielőtt őrizetbe veszik őket.
Ha Kósa Lajos a hivatalos iratok alapján elhitte, hogy létezik a pénz, védence hogy ne hitte volna el – teszi fel a kérdést a csengeri örökösnő ügyvédje.
Nem lett különösebb ügy abból, hogy Garancsi István luxusrepülőjével repült Orbán Viktor a Vidi bulgáriai meccsére, amikor viszont Magyar Bálint repült egy amerikai cég magángépével az USA-ba, nagyon kiakadtak a párt politikusai.
A szakszervezeti vezető alacsony fizetésekre panaszkodik, a katasztrófavédelem szóvivője szerint nincsen veszélyben a mindennapi szolgálat.
Igencsak rosszul állnak a magyarok idegennyelv-tudással, a kormány új ötletekkel állt elő, hogy ezen javítson.
Elárverezték a lakásukat, így hamarosan menniük kell. A kerület polgármestere szerint jelenleg nincsen szabad lakás, amit kiutalhatnának nekik.
Lassan másfél éve nem hajt végre egy jogerős bírósági ítéletet a MÁV.
Az Agrárgazdasági Kamara szerint jelentős drágulás jöhet a sertéshúsnál is.
Az anyának és autista, rákos fiának október 3-ig kell elhagyniuk otthonukat.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világkörüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne.
Az akkugyártó nagyvállalatot azzal gyanúsította meg az USA védelmi minisztériuma, hogy együttműködik a kínai hadsereggel.
Több millió forintos szállásdíjak és tízmillió forint fölötti magánrepülő-költségek szerepelnek Nagy Márton külföldi útjainak díjai között.
A rendőrök megtalálták a vasárnap esti baleset okozójának hotelszobáját.
A „Kijevi Anna” nevű dandár 2300 katonáját képezték ki Franciaországban, ötvenen szökhettek meg közülük.
Kést szorított a rabló egy fiatal nő torkához, a túszdráma három órán át tartott.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.