Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Richard Branson

MTI Shake

A gyerekeit is viszi az űrbe Richard Branson milliárdos

Igazi családi kalandnak ígérkezik a Richard Branson tulajdonában lévő Virgin Galactic cég utasszállító űrrepülőgépének első útja: a brit milliárdos két felnőtt gyerekével a fedélzeten készül felavatni a tervek szerint 2013-tól rendszeresen induló utasszállító űrjáratot.

MTI Tech

Mélytengeri expedícióra készül egy brit milliárdos is

Sir Richard Branson brit milliárdos is a tengerek mélyének felfedezésére készül: bár James Cameron megelőzte őt a Föld legmélyebb pontjának meghódításával, azt állítja, hogy az ő tervezett atlanti-óceáni merülése izgalmasabb eredménnyel járhat, mint a filmrendezőé.

hvg.hu Tech

Űrturizmus, 2012

A Virgin Galactic, Richard Branson cégbirodalmának űrutazással foglalkozó ága bejelentette, hogy a tesztrepüléseket már az idén megkezdik. A világűrbe az első fizető utasokat jövőre vagy legfeljebb 2014-ben viszik el.

hvg.hu/MTI Karrier

Átcsábították a Virgin Galactichez a NASA egyik vezetőjét

A NASA egyik korábbi vezetője, George T. Whitesides irányítja majd vezérigazgatóként Richard Branson brit milliárdos űrturisztikára szakosodott vállalatát, a Virgin Galacticet – jelentette be a cég hétfőn. A társaságnál eddig 335 turista váltott jegyet űrutazásra – részben elővételben - összesen 65 millió dollár értékben.

1 2 3
Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Soproni Tamás nekiment a Párbeszédnek, felháborodott a „vallásgyalázó” plakátokon

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

Aki tudja, menekíti a pénzét Romániából, de mekkora lehet valójában a baj?

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

A Mol-vezér odaszúrt a kormánynak: hagyjuk a piacot szabadon működni!

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

700 kilométeres hatótávú vadonatúj Hyundai villanyautó érkezett

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Kormányinfó: Harminc drogéria-termékcsoportra terjesztik ki az árrésstopot

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Heil Hitler a címe Kanye West új számának

Heil Hitler a címe Kanye West új számának

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

Trump fenyegetései ellenére nem változtat az alapkamaton az amerikai jegybank

A címlapról ajánljuk