Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Svéd Tamás

Windisch Judit hvg360

Immár azzal vállal nagyobb politikai kockázatot a kormány, ha nem nyúl az egészségügyhöz

Mondvacsinált indokokkal is leplezik a kórházak a szakemberhiányt ahelyett, hogy vállalnák a valóságot. A rendszer nagyon széttöredezett, nincs elég orvos és ápoló ennyi helyhez, Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint legfeljebb 50 kórházra volna szükség a mostani 89 helyett. A Belügyminisztérium elkezdett az egészségügy átalakításáról beszélni, de kérdés, mit lép végül a kormány. A Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás szerint már annyi a publikus probléma, hogy a be nem avatkozás politikai kockázata nagyobb.

Serdült Viktória Itthon

MOK-titkár: "Úgy érezzük, a közvélemény és a döntéshozók jelentős része mintha nem fogná fel a baj mértékét"

A nyitásról szóló üzenetet sokan érthetik úgy, hogy valójában nincs olyan nagy baj, pedig most az lenne a megfelelő üzenet, hogy a következő néhány hetet még szánjuk rá a bezárkózásra – indokolta Svéd Tamás, a Magyar Orvosi Kamara titkára, miért volt szükség javaslataikra a súlyosbodó járványhelyzet kezeléséhez. Az intenzív terápiás szakorvos szerint ha nem tartjuk be a szabályokat, eljuthatunk oda, hogy Európában már nem Bergamo, hanem valamelyik magyar nagyváros lesz az elrettentő példa.

Serdült Viktória Itthon

„Hiába van gépem, oxigénem, személyzet nélkül nincs intenzív ágy”

Katasztrófahelyzet-közeli állapot van, eljöhet az a pillanat, amikor szelektálni kell a betegek között, hogy ki kerüljön lélegeztetőgépre – mondta a hvg.hu-nak adott interjúban Svéd Tamás intenzív terápiás szakorvos. A Magyar Orvosi Kamara titkára szerint a magyar egészségügyi rendszerben tartósan 1000 koronavírusos beteg lélegeztetésére van kapacitás, amit mindjárt el fogjuk érni. A végét pedig még nem látják.

hvg.hu Itthon

MOK: Kaotikus az egészségügyi dolgozók oltása

A Magyar Orvosi Kamara titkára szerint az oltásra jelentkezés rendkívül nehéz, a megadott telefonszámok gyakran elérhetetlenek és az online időpontkérés is csak helyenként működik.

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

Szijjártó szerint a siker receptje az, hogy „a jövőben is legyünk Donald Trump”

Szijjártó szerint a siker receptje az, hogy „a jövőben is legyünk Donald Trump”

Kiváló évük volt tavaly a befektetési alapoknak

Kiváló évük volt tavaly a befektetési alapoknak

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

Megindokolta az USA, miért került le Rogán a szankciós listáról

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

„Valamiért az MNB alapítvány ügyeinek szakértőjeként nyilatkozik” – visszaszólt Matolcsy Ádámnak az Állami Számvevőszék

Bezárja két német üzemét, részben Miskolcra hozná az ottani termelést a Bosch

Bezárja két német üzemét, részben Miskolcra hozná az ottani termelést a Bosch

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Áttörés: elkészült az első tabletta, amely olyan hatékony, mint a mindenkit lefogyasztó csodainjekció

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

Jól jártak a floridai rendőrök: járőrkocsi lett egy elkobzott izomautóból  

Jól jártak a floridai rendőrök: járőrkocsi lett egy elkobzott izomautóból  

A címlapról ajánljuk