Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Várga Mihály

MTI Gazdaság

Azonnal lemondatná Varga Mihályt az MSZP

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azonnali lemondását követeli az MSZP. Az ellenzéki párt értékelése szerint a Fidesz ahelyett, hogy megoldotta volna a devizahitelesek problémáját, egy újabbal tetézte azt.

MTI Gazdaság

Varga Mihály megtartja Vida Ildikót

Nem menti fel tisztségéből Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét Varga Mihály – a nemzetgazdasági miniszter ezt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában jelentette ki hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

És akkor majd főhet a kormány feje más miatt is

Tényleg visszavonta a kormány az internet adót. Tovább hergelik ugyan a norvégokat, és előrántottak kétmilliárd eurót Brüsszel számára a szivarzsebből, de kénytelen-kelletlen, továbbra is deffenzívában maradt a vasárnapi boltbezárások és a NAV vezetőjének korrupciós gyanúja miatt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

M. László Ferenc Itthon

A netadó után a reklámadóból is kihátrálhat a kormány

Nem ért célt a reklámadóval a kormány: az RTL nem hátrált és Brüsszel segítségét kérte, a kormánykritikus híradója pedig egyre népszerűbb. A Google és a Facebook tesz a magyar törvényekre, viszont a magyar ügyfeleik belefulladnak a papírmunkába. Ráadásul felgyorsult a reklámok áramlása a két multinacionális óriás felé, aminek a hazai médiacégek isszák meg a levét. Már a kabinet is felismerte, hogy elrontotta a törvényt, ezért a hvg.hu információi szerint vissza akar táncolni a reklámadóból. Jövőre a korábban tervezettnél egyébként is kevesebb pénzre számít a médiaadóból.

hvg.hu Itthon

Pont a kedvenc kérdésünkre nem válaszolt Varga Mihály – videó

Varga Mihály azt mondja, neki csak kedden szólt a kitiltásról a NAV-elnök, és azt tanácsolja Vida Ildikónak, hogy forduljon az amerikaiakhoz, hogy megtudja, mivel gyanúsítják. Arra a kérdésre nem tudott már válaszolni, hogy milyen következményei lesznek annak, hogy a NAV-elnök nem számolt be korábban az érintettségéről, miközben a miniszter szerint megállapodtak, hogy szólni fog.

Szabó M. István Gazdaság

A kormánynak technológiafóbiája van

Ha egy orvos egy daganatról készült felvételeket nézegeti, összehasonlítja más képekkel, simán elintézheti a kórház egész éves költségvetését, ha a netadó terhelné az adatforgalmat. A kormányzatnak technofóbiája van, és miközben szóban minden támogatást megígértek már Brüsszelnek és a telekommunikációs iparágnak a digitális Magyarország mihamarabbi elősegítése érdekében, a tettek nem errefelé mutatnak. A vállalhatatlan netadóról és az évente hiányzó tízezer képzett informatikusról is nyilatkozott a hvg.hu-nak Laufer Tamás, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) elnöke.

hvg.hu Gazdaság

És akkor majd tömegével indulnak Nyugatra a szegényjáratok

Elbukó internetadó, magára sokkal többet, a legelesettebbekre lényegesen, kevesebbet költő állam, megszűnő vasárnapi bolti nyitvatartás, bekúszó dugódíj, felfüggesztett hűtő- és kazánpályázat és vállalkozni nem igazán jó Magyarországon. Demján Sándor pedig csúnyán kifakadt. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Gazdaság

Varga előállt a költségvetéssel

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter átnyújtotta Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének a 2015-ös költségvetés tervezetét. A kormány 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és 2,4 százalékos deficittel számol jövőre. Marad a családi adókedvezmény, növelik a rendvédelmi dolgozók bérét, több pénzt szánnak a háziorvosoknak. Több pénzt szánnak közmunkára, egészségügyre, az önkormányzatok pedig adósság nélkül indíthatják az évet. Az internetadóval kapcsolatban Varga elmondta, hogy minden javaslatot tárgyalni fognak a kormányülésen, a képviselők ugyanis számtalan módosítást nyújtottak be ehhez.

hvg.hu Gazdaság

Jövőre sem emelik a köztisztviselők illetményét

Tállai András NGM-államtitkár egy írásbeli kérdésre adott válaszából az derül ki, hogy a kormány nem tervezi az illetményalap növelését, szerintük az eddigi intézkedésekkel így is eléggé segítették a köztisztviselőket.

hvg.hu Gazdaság

Internetadó: Varga fejjel rohan a falnak

Az internetes iparág nagy halai berágtak a netadó miatt. Tegnap – miután a témában minden kormányzati ígéret ellenére sem kezdődtek meg a szakmai egyeztetések – meg is írták Varga Mihály gazdasági miniszternek: szakmailag, gazdaságilag és társadalmilag is az az egyetlen helyes út, ha a kormány ezt az egészet visszavonja.

1
45 46 47 48 49
81
Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

Kezelhető lesz az Alzheimer-kór altatógázzal?

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Moszkvában landolt egy amerikai repülőgép, azonnal beindultak a találgatások

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Karácsony a szolidaritási hozzájárulásról: Indítjuk a kártérítési pert

Rákosdubaj arab beruházója „működésük megkezdéséről” ír

Rákosdubaj arab beruházója „működésük megkezdéséről” ír

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Kórházban hagyott csecsemők elhelyezése miatt kért segítséget az Országos Kórházi Főigazgatóság

Thomas Friedman: Trumpnál ostobább és veszélyesebb közel-keleti békejavaslatot még egyetlen amerikai elnök sem terjesztett elő

Thomas Friedman: Trumpnál ostobább és veszélyesebb közel-keleti békejavaslatot még egyetlen amerikai elnök sem terjesztett elő

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Műmosoly, gyász, bundabugyi – megnéztük a Bridget Jones 4. részét

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

Kitiltottak az Ovális Irodából egy hírügynökséget, mert Mexikói-öbölnek hívják az Amerikai-öblöt

A Hamász szabadon enged három túszt segélyekért cserébe

A Hamász szabadon enged három túszt segélyekért cserébe

A címlapról ajánljuk