Áldozata nyakából tépte le az ékszert, hét és fél évet kapott
A 26 éves elkövető a nyáron jött ki a börtönből, de pénz kellett neki, amit késsel szerzett meg.
A 26 éves elkövető a nyáron jött ki a börtönből, de pénz kellett neki, amit késsel szerzett meg.
Két éve úgy döntött a Magyar Nemzeti Bank, hogy vesz 28,5 tonna aranyat. Jelen állás szerint 460 millió dollárt hozott eddig a befektetés.
Amióta létezik bitcoin, azóta számos párhuzamot állítottak az arany és a kriptopénz között - nem véletlenül. Most a Bloomberg merült el a kérdéskörben.
Márciusban arról számolt be a BÁV Zrt., hogy elkapkodták a teljes aranykészletét, és a kereslet azóta sem hagyott alább.
A bajor gyártó munkatársai ezúttal nagyon óvatosan nyúltak hozzá a sportautó külsejéhez és belsejéhez.
A világ egyik legnagyobb ékszercége 2025-re karbonsemlegessé szeretne válni. Az ékszereik 70 százaléka már most is újrahasznosított aranyból és ezüstből készül.
140 milliárdos nyeresége volt aranybefektetésen a jegybanknak, de mégsem adott el belőle. Hogyan lehetséges ez? Elmagyarázzuk.
Jelentősen megugrott a kereslet a befektetési aranytömbök iránt a válsághelyzet kihirdetése óta. Annyira, hogy alig több mint egy hét alatt elfogyott a BÁV teljes készlete.
Miért zuhant be a nemesfém ára?
Pénteken öt százalékkal esett az aranyárfolyam a tőzsdéken, ekkora árcsökkenés pedig 2013 óta nem volt egyetlen nap alatt. Márpedig elvileg emelkednie kellene az árfolyamnak.
A palládium ára történelmi rekordot döntött, az olaj május óta nem volt ennyire drága.
Ennek a kulcsnak az árából akár egy nagyon drága luxusautó vagy sportkocsi is kijönne.
Nem magát az aranytömböt hamisítják, mert azzal nagyon gyorsan le lehetne bukni, hanem a logót. A négy nagy svájci finomító logója önmagában is aranyat ér, mert ezt látva az ellenőrző hatóságok nem érdeklődnek: honnan is érkezett a nemesfém, amelynek ára jó magasan van azóta, hogy megsűrűsödtek a felhők a globális gazdaság fölött.
Elsősorban a jegybanki aranykészletek növelésének köszönhetően három éve a legmagasabbra, 2181,7 tonnára nőtt az arany kereslete az első fél évben.
Megtilthatják nekik azt is, hogy arany és gyémánt legyen náluk, meg kell válniuk a szolgálatba lépés előtt a 10 ezer forintot meghaladó készpénztől is.
A Jupiter és a Mars pályája között található Psyché 16 nevű aszteroida különlegessége, hogy fémből – többek között aranyból és platinából – van. Egyelőre sok a kérdőjel körülötte.
Lélektani határokat ostromol az aranyár. Az elmúlt egy év legnagyobb aranyvásárlói azok az államok voltak, amelyeket amerikai szankciók fenyegettek, de nem mindent magyaráznak meg az egyes országok nemzeti bankjainak döntései.
A The Wall Street Journal szerint a dél-amerikai ország aranykészletéből 7,4 tonna már Afrikába került.
Kivonja környezetéből az aranyat egy gomba, amelyre Ausztrália nyugati részén bukkantak rá az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) munkatársai, akik szerint a jelenség segíthet az új aranylelőhelyek feltárásában.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világkörüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne.
Kést szorított a rabló egy fiatal nő torkához, a túszdráma három órán át tartott.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.