Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#bevándorlók

MTI Világ

Nem fogad be több, hajón érkező menekültet Ausztrália

Ausztrália ezentúl az összes hajón érkező menekültet Pápua Új-Guineába irányítja, válaszul arra, hogy drámai mértékben megnövekedett az Indonéziából érkező menekültáradat - jelentette be pénteken Kevin Rudd kormányfő.

MTI Itthon

Taxizó koszovóiakra csaptak le az M1-esen

A készenléti rendőrség járőrei az M1-es autópályán, Bábolnánál, egy taxiban fogtak el négy koszóvói fiatalt, akik jogtalanul tartózkodtak Magyarországon - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

MTI Világ

ET-biztos: be kellene tiltani az Arany Hajnal pártot Görögországban

Görögországnak jogában áll betiltani a szélsőjobboldali Arany Hajnal pártot – mondta az Európa Tanács emberi jogi biztosa az AP hírügynökségnek adott interjúban. Nils Muiznieks szerint Görögországnak keményebb intézkedéseket kellene hoznia azért, hogy visszaszorítsa a rasszista erőszakot.

MTI Karrier

Havi 10 ezer bevándorló kéne Németországnak

A képzett munkaerő hiánya a német gazdaság legnagyobb problémája - mondta egy hétfői interjúban a német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) elnöke, aki szerint a problémát úgy lehet orvosolni, ha havi szinten 10 ezer képzett külföldi munkavállaló költözik az országba.

MTI Itthon

Nagyon megugrott a gyerekkorú illegális bevándorlók száma

Egyre több gyerek érkezik kísérő nélkül, illegálisan Magyarországra, és többségük néhány nap után el is tűnik a magyar gyermekvédelmi rendszerből a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) múlt évi adatai szerint.

MTI Itthon

Pakisztániakat fogtak el az M1-esen

Négy illegális pakisztáni bevándorlót fogtak el kedden az M1-es autópályán, az őket szállító szerb sofőr elismerte az embercsempészetet - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

MTI Világ

Obama egyedül is megreformálná a bevándorláspolitikát

A kongresszusnak tennie kell egy átfogó megközelítés elfogadása érdekében, amely végre rendezni fogja a 11 millió, iratokkal nem rendelkező bevándorló helyzetét" - hangoztatta beszédében az elnök. Ha ez elmarad, - mondta - akár ő maga is beterjeszt egy erről szóló tervezetet.

hvg.hu Itthon

Miskolcon kampányol Kanada a bevándorlók ellen

Rádiós és plakátkampányt indít Kanada Miskolcon, hogy felhívják a helyiek figyelmét a bevándorlási törvényük szigorítására – írja a Magyar Nemzet. Kriza Ákos miskolci polgármester nem érti, miért pont a borsodi megyeszékhelyen helyeznek el ilyen hirdetéseket – olvasható a minap.hu-n.

MTI Karrier

A bevándorlók kétharmada tud dolgozni Németországban

Németországban javul a bevándorlók munkaerő-piaci integrációja - mutatta ki egy hétfőn megjelent OECD-jelentés, amely szerint a bevándorlók ugyan nehezebben jutnak álláshoz, mint a Németországban született munkavállalók, de csaknem kétharmaduk dolgozik.

MTI Karrier

Óriásit ugrott a magyar bevándorlók száma Németországban

Németországba egyre több felsőfokú végzettségű bevándorló érkezik - derült ki a nürnbergi Munkaerőpiaci- és Foglalkozáskutatási Intézet hétfőn közzétett tanulmányából. 2005-ben a bevándorlók csupán 30 százalékának volt diplomája, öt évvel később ez az arány 44 százalékra nőtt.

1
139 140 141 142 143
146
„Nem én vagyok az előterjesztő” – ezzel próbálta lerázni magáról az ellehetetlenítési törvény kérdéseit Gulyás és Vitályos

„Nem én vagyok az előterjesztő” – ezzel próbálta lerázni magáról az ellehetetlenítési törvény kérdéseit Gulyás és Vitályos

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Több mint 16 ezer gyermekekről készült pornófelvételt találtak egy balatonfüredi férfinál

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Trump beiktatása óta nem látott csúcspontra jutott az ukrajnai háború és az eszkaláció veszélye

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

Kiderült, hogy Hugh Jackman házassága megcsalás miatt mehetett tönkre

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

Nagy hatótávolságú fegyverekről állapodott meg Ukrajna és Németország

FAZ: Új eszközöket fontolgat Orbán ellen az EU

FAZ: Új eszközöket fontolgat Orbán ellen az EU

Bélyeggel ünnepli a Magyar Posta Kovács Kati 60 éves pályafutását

Bélyeggel ünnepli a Magyar Posta Kovács Kati 60 éves pályafutását

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a  cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

zCast: Tudja, mennyivel nő károsgáz-kibocsátása, ha rákattint erre a cikkre? – itt a kellemetlen igazság a digitális karbonlábnyomról

A legenda tovább él: Angliában vallattuk a méregzsák új Mini JCW-ket

A legenda tovább él: Angliában vallattuk a méregzsák új Mini JCW-ket

A címlapról ajánljuk