Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#fúziós reaktor

MTI / hvg.hu Tech

2050 után kifordulhat a sarkából a világ, ha bekapcsolják a termonukleáris erőművet

A franciaországi Cadarache-ban épül a világ első kísérleti fúziós erőműve, az ITER (International Thermonuclear Experimental Reactor). Az építkezés jelenleg körülbelül 60 százalékos készültségű, a nemzetközi projekt résztvevői magyar közreműködéssel azon dolgoznak, hogy energiát lehessen előállítani a Nap energiatermelését modellező technológiával. Erre a fizikusok szerint a század második felében kerülhet sor.

MTI Instant tudomány

Magyar kamerák veszik a németországi fúziós reaktort

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Wigner Fizikai Kutatóközpontja fejleszti azt az intelligens kamerarendszert, amely a nyártól Németországban üzembe lépő Wendelstein 7-X elnevezésű kísérleti fúziós reaktor működését fogja felügyelni - közölte az intézmény.

MTI Tech

Mégis megépülhet az ITER fúziós reaktor

Az emberiségnek talán nem volt még nagyobb vállalkozása, mint az, amely siker esetén korlátlan tiszta energiaforráshoz juttatná a bolygót, forradalmasítva ezzel az egész földi életet. Megszűnnének a ma még fenyegetőnek látszó energiagondok, a föld légkörének égéstermékekkel való szennyezése a múlt ködébe veszne, és nem lenne többé a tengerek és tengerpartok élővilágát súlyosan veszélyeztető tartályhajó-baleset.

1 2
Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Megszületett Elon Musk 14. gyereke

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

Szédítően szép helyeken vannak meglehetősen rosszul – itt vannak a gazdaggyűlölő filmek, és az emberek imádják

Lengyel Tamás Muri Enikőnek: Ha durván viselkedik a hatalom, azzal jóváhagyja, hogy az emberek is így tegyenek

Lengyel Tamás Muri Enikőnek: Ha durván viselkedik a hatalom, azzal jóváhagyja, hogy az emberek is így tegyenek

Több városban is hasonló indokokkal zárnak be önkormányzati óvodákat

Több városban is hasonló indokokkal zárnak be önkormányzati óvodákat

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

A címlapról ajánljuk