Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#munkaerőpiac

hvg.hu Vállalat + Vezető

A dolgozók 76 százaléka boldogtalan – ők a munkahelyi zombik

Bár a Walking Dead legutolsó szezonja befejeződött, de csüggedni nem kell, mert a zombik tulajdonképpen köztünk vannak. Egy felmérés szerint az amerikai munkavállalók 76 százaléka zombiként tengeti napjait a munkahelyén, és ez alapvetően a menedzsment hibája. Pedig ők, a zombiként dolgozó alkalmazottak a legköltségesebbek, hiszen úgy dolgoznak, hogy az nem növeli a hatékonyságot.

Unyatyinszki György Itthon

Itt a közmunkaprogram reformja – Mit akar az Együtt?

Százezer fő alá csökkentené az Együtt a közmunkások számát, amelyhez az államnak hat hónapra szóló munkanélküli biztosítást, illetve átképzési és mentorprogramot kellene indítania, for- és nonprofit cégekkel leszerződnie. Az átfogó tervek esetében még nem igazán látható, hogy részleteiben minderre pontosan honnan lenne forrás, de az Együtt szerint az elképzeléseiket a magyar valósághoz igazították, derült ki a reformot bemutató szerdai háttérbeszélgetésen.

MTI Gazdaság

Újra büntetnék a munkakerülést Oroszországban

Visszaállítanák a munkakerülés büntethetőségét Oroszországban – olvasható az Izvesztyija című orosz napilap hétfői számában. A vonatkozó orosz törvényekhez szentpétervári közgyűlési képviselők készítettek módosítási javaslatokat. Szerintük azt, aki több mint fél éve nem dolgozik, bár volna számára megfelelő munka, egy évig javító-nevelő munkára kell kötelezni.

Molnár Barbara Vállalat + Vezető

Lekezelő stílusban keresnek munkatársakat a cégek

Annyi munkával és felelősséggel járt volna az állás, mint egy középvezetői pozíció, mégis egy gyorséttermi lánc kezdőfizetését kínálták érte – ez már-már tipikus panasz az álláshirdetésekre jelentkezők részéről. De másban is úgy érzik, emberszámba sem nagyon veszik őket, pedig a leendő munkahely az állásinterjún mutatja meg magát annak, akitől később azt reméli, profitot termel neki. A kölcsönösség a munka világában is alapelv, ha a munkáltató nagyon jó embert akar egy pozícióra, akkor magát és a cégét is el kell tudni adnia a kiválasztottnak.

Mizsur András Gazdaság

Beszélj a gyengeségeidről – így segíthet egy álláskeresőnek a pszichológus

Lelkileg is bele lehet roppanni a munkanélküliségbe, nemcsak anyagilag kerülhet padlóra az ember. Azok közül, akik ilyen krízishelyzetben vannak, néhányan pusztán kíváncsiságból mennek pszichológushoz, de sokan súlyos depresszióval és önértékelési zavarokkal fordulnak szakemberhez. Mi bevállaltunk egy pszichológiai tanácsadást, hogy kiderítsük, miként tud segíteni az álláskeresésben.

MTI Gazdaság

Pénzt és energiát nem kímélve terelik a gyerekeket a szakiskolákba

Több jut ösztöndíjra, a szakközépiskolákból szakgimnázium lesz, a szakképzés után jöhet az érettségi is, csupa jó hír a nem gimnazisták számára. Meg persze a szakképzés az eddigieknél is jobban kiszolgálja majd a munkaerő-piaci igényeket, kárba nem vész egyetlen szakiskolás sem.

hvg.hu Gazdaság

Lehet, hogy feketén foglalkoztatja a cége, csak ön nem tud róla

Nem lesz meg a nyugdíjhoz szükséges ideje, vagy kevesebb lesz a nyugdíja, kevesebb táppénzt kap, ha lebetegszik, nem kap hitelt a banktól - ez lehet abból, ha cége nem jelenti be önt munkavállalóként vagy nem a teljes bérre. És mindez csak a problémák egy része. Hol tudja megnézni, hogy be van-e jelentve?

hvg.hu Gazdaság

Az álláskeresés a világ egyik legkeményebb melója

Csalódni fog, aki félvállról veszi az állásinterjúzást, a cégek ugyanis keményen próbára teszik a jelentkezőket. Úgy gondoltuk, megmutatjuk, hogy megy ez nekünk minden különösebb felkészülés nélkül, elmentünk tehát egy (majdnem igazi) állásinterjúra: Mohács! Már a kézfogásnál baj volt. Álláskereső sorozatunk második része.

hvg.hu Gazdaság

A motiváció a muszáj, aki nem jön el, nem kap segélyt

Munkanélküli, hivatalos nevén álláskereső lettem, hogy átmenjek azon, amelyen oly sokan az országban. A kötelező álláskeresési tréning helyszínén "Soha ne add fel - mert a célod most aktuális" felirat fogad. Van itt olyan, aki feketén dolgozik, van, aki csak az ápolási díj miatt jár ide, a papír kell, máskülönben ugrik a segély. Az öreg rókák már szendviccsel jönnek az ötórás tréningre, de sokan már az elején azt kérdezik, mikor lehet lelépni.

hvg.hu Gazdaság

Ez a grafikon a frászt hozza az amerikaiakra

Folyamatosan csökken a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban, ám még mindig van egy mutató, mely ijesztően magas. Ez pedig a tartósan munkanélküliek aránya. Magyarországon is magas ez a mutató.

hvg.hu Gazdaság

Ezt az adatot minden uniós ország megirigyelné

14 éves mélypontra zuhant az Egyesült Államokban az újonnan munkanélküli segélyért folyamodók száma. Az eurózóna országaiban mindeközben nem igazán muzsikálnak jól a munkaerőpiacok: 11 százalék felett van még mindig a munkanélküliek aránya.

MTI Gazdaság

Óriási tömeg élt közmunkából 2014-ben Magyarországon

364 ezren vettek részt tavaly november végéig a közfoglalkoztatási programban. 2013-ban és 2014-ben a közfoglalkoztatottak 11-13 százaléka tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon a közfoglalkoztatás befejezését követő 180. napig.

hvg.hu Vállalkozás

Az összes munkát elveszi az automatizálás?

A gőzgép megjelenése végleg leváltotta a lovakat a munka világában, emléküket csak a lóerő mint mértékegység jelzi. De vajon ugyanezt teszi-e a robotika és a minden területen hódító automatizálás az emberekkel is? A helyzet biztosan nem ilyen tragikus, de kétségtelen, hogy az Egyesült Államok elmúlt harminc éve a foglalkoztatás csökkenéséről szólt.

1
19 20 21 22 23
37
Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

„Ez egy lepkefing” – mondta Gulyás Gergely a hangfelvételre, amelyen a békementalitás végéről beszél a honvédelmi miniszter

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

10 év múlva nem lesz iPhone? Meglepő kijelentések a tárgyalóteremben

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Másfélszeres áron újította fel Mészáros Lőrinc a bicskei vasútállomást, kitalálja, mi volt az indok?

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Így szállta meg a NER a magyar igazságszolgáltatást – Laczó Adrienn a Fülkében

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Úgy néz ki, mint egy kávétermosz, és akkora is az új kínai drón, ami gránátokkal lepi meg az ellenséget

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

Elemzők szerint a magyar ipar még el sem érte a gödör alját

A címlapról ajánljuk