Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#pártpreferenciák

hvg.hu Itthon

Augusztusban rekordot döntött a Fidesz támogatottsága

A járvány előtti helyzethez képest egyetlen szavazót sem vesztett a Fidesz, a Jobbik és a Momentum fej-fej mellett küzd a harmadik helyért – derült ki a Závecz Research novemberi pártpreferenciáiból. Kiderült az is, egy-egy ellen harc mozgósítja a választókat, a közös ellenzéki lista miatt viszont lehetnek lemorzsolódók.

hvg.hu Itthon

Tartja jelentős előnyét a Fidesz

Viszonylag stabilak maradtak a pártpreferenciák, trendek nem látszanak, csak eseti, 1-2 százalékpontos változások – írja friss kutatásában a ZRI Závecz Research Intézet, amelyet a március első felében felvett adatok alapján állított össze.

Hann Endre, Lakatos Zsuzsa hvg360

Jelentős népszerűségvesztést hozott a Fidesznek a Mikulás

A december 6-a előtti napokban készült Medián-felmérés szerint az embereknek mintha mostanra esett volna le a tantusz: már jóval kevesebben gondolják, hogy az októberi önkormányzati választás egyértelmű nyertese a Fidesz, amint azt a kormánypárt igyekezett sulykolni.

1 2 3 4 5 6
Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Hárommilliárd forintos nyereséget ért el a plakátcég, amely már Simicska és Mészáros tulajdonában is volt

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

Leszállította a Honvédségnek az első három gyakorlógépet a már Habony Árpád résztulajdonában álló cseh gyár

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Három év letöltendőt kapott Töröcskei István

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Ilyen könnyű lesz átköltözni Spotifyból Apple Musicba

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Mészáros Lőrinc a ZÁÉV-ből is felvett 13 milliárd forint osztalékot

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Három hónap alatt több mint 3500 büntetőeljárást indított a rendőrség az új drogellenes hadjárata keretében

Három hónap alatt több mint 3500 büntetőeljárást indított a rendőrség az új drogellenes hadjárata keretében

A címlapról ajánljuk