Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#prostítúció

Czeglédi Fanni Élet+Stílus

Szilvit ötezer forintért vették a gazdái. A férje adta el

Az emberből nagyon könnyen áru lesz ott, ahol reménytelenség és kiszolgáltatottság van. A tanyavilágban egy tízezres településen akár 50-100 embert is rabszolgasorba vetnek. Világszerte pedig évente tízmilliók esnek áldozatul a modern kori rabszolgaságnak – legnagyobb számban nők és gyerekek. De Coll Ágnesnek és csapatának a Baptista Szeretetszolgálatnál sok embert sikerült már kimenekíteni és rehabilitálni, de még így is megdöbbentő számokról mesél.

Lengyel Miklós Vállalkozás

Nyugalmazott nyomozó volt a bordélyok királya New Yorkban

Negyedóra 40 dollárba került, egy óra 160-ba. Mindent teljesen nyíltan csináltak. Amikor a lakók feljelentették őket, akkor a rendőrök lecsaptak, de nem találtak semmit. Az üzlet folyt tovább egy másik sarkon Queensben és Brooklynban. Dollármilliókat hoztak a bordélyházak – állapították meg a New York Times oknyomozó riporterei, akik a rendőrség előtt jártak.

1
6 7 8 9 10
22
Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

Ukrajna egyik fegyverszállítójának adja a Dunaferr hengerművét a kormány?

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

A fideszes családpolitika elemei megjelenhetnek Trump népesedési programjában

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Semmi máshoz nem hasonlító, eddig sosem látott bolygó jöhetett létre a Földtől nem is olyan messze

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Gyanús tranzakciók, sürgős csomagátvétel: ezek a leggyakoribb banki csalások

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Amerikai alelnök: Semmi közünk India és Pakisztán konfliktusához

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Szókirakó játékokkal szokott lazítani az új pápa

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

Egyre közelebb a bűvös határidő: Ön már mindent tud a külföldi befektetések bevallásáról?

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

A kormány visszaüt: importtilalom a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

A címlapról ajánljuk