Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#regény

Balla István Kult

„Nem elég akarni a szabadságot, sokszor mázli is kell, hogy megtaláljuk” – interjú Bereményi Gézával

Úgy volt, hogy a Magyar Copperfield kéziratának leadása után újra rendezői székbe ül, de igazából megkönnyebbült, hogy nem tartottak igényt se a Kádárról se a Petőfiről szóló sorozatára, mert rájött, ő most már csak írással szeretne foglalkozni. Életregényéből kiderül, hogy sok, a filmjeiből és Cseh Tamásnak írt dalaiból ismerős jelenet valóban megtörtént. Interjú Bereményi Gézával, akinek könyve kapta idén a Libri irodalmi díjat.

Németh Róbert Élet+Stílus

Halász Rita: A közbeszédnek jót tenne az árnyaltság és az empátia

„Teljesen új helyzet számomra. Folyamatosan tanulom. Decemberben már a második kiadás jelent meg” – meséli tavaly ősszel megjelent bemutatkozó regényéről és annak következményeiről Halász Rita író. A könyv nagyot szólt és nem csak az elsőkönyves kínálatban aratott sikert. A Mély levegő számos fontos kérdést vet fel és tárgyal – párkapcsolati bántalmazást, traumafeldolgozást, társadalmi polarizációt. A szerzővel beszélgettünk.

HVG360 hvg360

Háy János: A cégvezető - Mindent szabad, amit nem tilos

Sodró lendületű, egyik történetet a másikba öltő regény, amely sok mindent feltár az elmúlt harminc-negyven évből: a dolgozókat kisemmiző privatizációtól „az elkövéredett, vastagnyakú vágómarhákhoz” hasonlatossá vált politikusokig.

HVG hvg360

„Nagy szerző nagy szerelmes könyve”

Meleg férfiak kapcsolatairól szól Nádasdy Ádám szelíd humorral és finom iróniával megírt műve, a Szakállas Neptun, melyből megtudhatunk egyet s mást a nyunyóka szóról is.

1
5 6 7 8 9
14
24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

24.hu: Egy évet is csúszhat a cellagyártás indulása a debreceni CATL-akkugyárnál

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

VSquare: Orbánék már komolyan tartanak attól, hogy az EU-ban megvonhatják Magyarország szavazati jogát

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Marabu Féknyúz: Luxizás

Marabu Féknyúz: Luxizás

Újításra készül a Magyar Falu programban az Agrárminisztérium

Újításra készül a Magyar Falu programban az Agrárminisztérium

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

Hamarosan sokkal könnyebb lehet iPhone-ról Androidra költözni

A címlapról ajánljuk