Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#túlóratórvény

hvg.hu Itthon

Az Ügyészségtől a Nyugati téri felüljáróhoz vonultak a tüntetők

Szerda este 6 órára hívtak össze demonstrációt az Ügyészség épülete elé. A több száz fősre duzzadó tömeg előtt felszólaló politikusok arról beszéltek: a hatalom szintet lépett azzal, hogy a politikusverő biztonságiak helyett az ártatlan képviselők felelősségét vizsgálja. A tüntetés vége után a résztvevők a Bajcsy-Zsilinszky úti felüljáróra vonultak, a rendőrök egy darabig hagyták, majd igazoltatták, és lekísérték őket.

hvg.hu Itthon

Miskolc is nemet mond a nagyobb túlórakeretre

Nincs sok értelme Miskolc polgármestere szerint az ellenzéki kezdeményezésre összehívott rendkívüli közgyűlésnek a túlóratörvény ellen, mert a város és cégeinek alkalmazottainak nem kell többet túlórázniuk, mint tavaly, és a 250 órás keretet akkor sem merítették ki.

T. R. Itthon

Mi értelme van ennek az egésznek?

Nagy Blanka, Bayer Zsolt, MTVA-ban eltöltött éjszaka, elmaradt blokád, márciusra belengetett sztrájk. Ez a hvg.hu heti belpolitikai összefoglalója.

Windisch Judit Itthon

Budapest helyett a Lánchidat blokkolták és Bayer Zsolt "bajszát" rángatták a tüntetők

Budapest mellett több vidéki és külföldi városban is tüntettek a túlóratörvény ellen, azonban a korábban beígért országos blokád elmaradt. Budapesten néhány ezer embert mozgatott meg az akció, a várost nem, a Lánchidat blokkolták két órára a tüntetők, de az is a rendőrök aktív közreműködésével sikerült. A fővárosi tüntetés az V. kerületi rendőr-kapitányság előtt ért véget, ahol az egyik tüntető szabadon bocsátását követelték kitartóan. A következő tüntetést február 11-ére hirdették meg.

1 2 3 4 5 6 7
22
A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A kereskedők üzentek a kormánynak: az árrésstop kiterjesztése sok vállalkozás végét jelentheti

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

A MÁV vezére bejelentette: az utasoknak tetszik, hogy tisztábbak a vonatok

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Amerikai bíborosok árulták el, hogyan döntött XIV. Leó mellett a konklávé

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Újabb influenszertripet szervezett a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Gossip Girl sztárját is elhozták Budapestre

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Egy ukrán teniszezőnő kezet fogott orosz ellenfelével

Trump szerint újraindultak az amerikai-kínai kapcsolatok a genfi találkozó után

Trump szerint újraindultak az amerikai-kínai kapcsolatok a genfi találkozó után

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

„Világítótorony a sötét éjszakákban” – mondta az egyházról XIV. Leó pápa első miséjén

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Orosz nem a tűzszünetre és az újabb nyugati szankciókra

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő  széljobbos elnökjelöltet

Egységfront építésével próbálják megállítani Romániában a magyarellenes Orbán-követő széljobbos elnökjelöltet

A címlapról ajánljuk