Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tőzsde

Gazdaság

Esik a BUX

Esett a BUX kedden reggel, a mutató közel egy százalékkal hanyatlott. A legjobban az OTP zuhant, árfolyama öt százalékkal került lentebb.

Gazdaság

A medve volt az erősebb hétfőn délelőtt

Esett a BUX hétfőn délelőtt, a mutató egy százalékkal gyengült. Az euró ismét 300 fölött forgott, az OTP közel három százalékkal gyengült, a forgalom alacsony volt délelőtt.

MTI Gazdaság

New York - jövő heti kilátások

Remények és kétségek közepette várják a befektetők a további részleteket az új gazdaságélénkítő programcsomagról, elsősorban arról, hogy milyen támogatásban fognak részesülni a bankok.

MTI Gazdaság

Valami kis jóra számítanak a tőzsdék

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken némi javulással fejezik be a hetet, háromnapos veszteségsorozat után. A tavalyi utolsó negyedévről szóló, nap folyamán megjelenő GDP-adatok bizonyára nem sokat változtatnak az üzletmeneten, hiszen ezek a rossz hírek nem érik váratlanul a piacokat.

ecoline.hu Gazdaság

Nap végére összeszedte magát a BUX

A BUX a nap nagy részét a negatív tartományban töltötte, végül azonban minimális többlettel zárt. A vezető részvények közül a legjobban a Magyar Telekom szerepelt.

ecoline.hu Gazdaság

Nem elég a tőzsdének a 2800 milliárd

A 2000 milliárd dolláros bankmentő csomag sokkja után a 800 milliárdos gazdaságélénkítő csomag sem billentette ki pesszimizmusukból a világ tőzsdéit. A Wall Street alig mozdult, Tokió nagyot zuhant, Európa gyengén kezdhet csütörtökön.

Gazdaság

Pezsgett az OTP, zuhant a Richter

Gyengült a BUX szerdán, miután a Wall Streeten meredek eséssel zártak a részvényindexek. A BÉT-en az OTP kellemes meglepetést okozott, a Richter árfolyama viszont meredeken esett.

hvg.hu Gazdaság

Szalay-Berzeviczy: a világ összeomlik, mi pedig nagy bajban vagyunk

Magyarországot a spekulánsok támadják, igyekeznek a gazdaság törékenységét kihasználva, minél nagyobb profitra szert tenni. Eközben a jegybank és a kormány vért izzadva próbálja visszaverni a támadásokat, de az eredmény egyelőre alig látszik. Az ádáz piaci küzdelmekről, a bejelentett intézkedések várható hatásairól és hazánk esélyeiről Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Értéktőzsde volt elnökével beszélgettünk.

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Az USA ötszáz katonai kiképzőt vezényelt Tajvanra

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kiadta első negyedéves jelentését a 4iG

Kúria: Nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására

Kúria: Nem kényszeríthetik a háziorvosokat egyoldalúan meghatározott ügyeleti szerződések aláírására

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Soha nem született annyira kevés magyar gyerek, mint idén áprilisban

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

Már a giliszták is tele vannak mikroműanyaggal, és ez óriási bajt jelez

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

New York Times: Elon Musknak az eddig ismertnél jóval súlyosabb drogproblémái lehetnek

Fejlesztés a MÁV appjában: már vonat- és buszjegyet is lehet benne venni

Fejlesztés a MÁV appjában: már vonat- és buszjegyet is lehet benne venni

Ráeszmélt az orosz hírszerzés, hogy a testvéri szerbek lőszert szállítanak Ukrajnának, és nagyon kiakadt

Ráeszmélt az orosz hírszerzés, hogy a testvéri szerbek lőszert szállítanak Ukrajnának, és nagyon kiakadt

A címlapról ajánljuk