
MTI
Gazdaság
Trumpék blokkolták a Harvard Egyetem szövetségi támogatásait
Az amerikai kormány szerint az egyetem nem tartja be a törvényeket.
Megindult a Malév felszámolása. 40 napja van a hitelezőknek, hogy bejelentsék, mennyivel tartozik nekik a Malév.
Magyarország fennakadt a tagállamok költségvetési helyzetét vizsgáló új uniós eljáráson is. Nincs szankció, viszont egy okkal több arra, hogy újabb kiigazítások jöjjenek.
Az európai versenyjogra hivatkozva halasztották el a kormánypártok a "trafiktörvény" mai végszavazását, pedig a jogszabály inkább más uniós normát sérthet. Ha mégis elfogadnák, csak a kijelölt dohányboltokban lehet majd cigarettát kapni, hipermarketekben például nem.
A mostani világválság nem olyan, mint a 2000-es, amikor pár egymást követő negyedévben volt csak visszaesés. Ennek a válságnak az alapvető mozgatóereje a hitelek leépülése, amikor az adósok csak visszafizetnek, a hitelezők adósságokat írnak le, új hitelek kihelyezése pedig nemigen történik. A mostani 10-15 éves folyamat útját reálgazdasági áldozatok jelölik - mondta a hvg.hu-nak Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. elnöke, a tőzsde egykori első embere.
Az elmút napok forinterősödése is hiába, mert az olajár emelkedése miatt szerdástól várhatóan ismét felfelé veszik az irányt a hazai üzemanyagárak. A benzin literenként 3-4, a gázolaj pedig akár 5-6 forintot is drágulhat.
A jövő héten kezdődő tavaszi ülésszak első napján az Országgyűlés zárószavazhat a dohánykereskedelem radikális átalakításáról. A a Lázár János (Fidesz) által még decemberben benyújtott törvényjavaslat jogerőre emelkedésének visszasságairól írt a Népszabadság.
A Pest Megyei Fogyasztóvédelmi Közhasznú Egyesület szakmai igazgatója azt javasolja, hogy a Malév-jeggyel rendelkezők minden esetben írásban, ajánlott-térítvényes levélben küldjék el kártalanítási igényüket.
A Budapest Airport (BA) nem adott külön kedvezményeket egyetlen légitársaságnak sem: az új és a csúcsidőn kívüli járatokra szóló reptéri díjas kedvezmények paraméretei nyilvánosak, és minden társaság csak utólag veheti igénybe őket.
Helyeselte a magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetését az ÁSZ elnöke és a nyugdíjbiztosító főigazgatója egy csütörtöki konferencián. A nyugdíjrendszer jövőjével kapcsolatos konkrét tervekről azonban kevés szó esett.
Orbán Viktor, a magyar politika és a válságadók az idei fő témája az Európai Bizottság és az Európai Bíróság által támogatott legrangosabb európai jogi versenynek. A kitalált jogesetben kormányfőnk a Dűne gonosz klánjának populista, karizmatikus sarja, aki különadókkal bünteti meg a külföldi vállalatokat, amiért hatalmas nyereségre tettek szert az adófizetők és a fogyasztók számlájára.
A 2012-es költségvetés nagyon ambiciózus, a kiigazításnak fenntarthatónak kell lennie, a különadók problémáját meg kell oldani, az üzleti szerződéseket pedig tiszteletben kell tartani - mondta Iryna Ivaschenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti irodájának vezetője egy budapesti konferencián.
A Wizz Air Holding éves jelentésében, amit a Ryanair osztott ki egy budapesti sajtótájékoztatón, az áll, hogy a volt pénzügyminiszter tavaly áprilisban csatlakozott a Wizz Air igazgatóságához.
A kormány által elkülönített kétmilliárd elenyésző összeg az utasok kártalanítására. A vonatkozó kormányrendelet több fontos kérdést nyitva hagy. Az utazási irodáknak nincs fizetési kötelezettségük, viszont érdekük, hogy a repülőutakat átfoglalják - ezek a nem túl megnyugtató hírek hangzottak el egy mai délelőtti sajtótájékoztatón, melyet fogyasztóvédők tartottak.
A finn mobiltelefongyártó ma hivatalos közleményben jelentette be, hogy komáromi dolgozóinak több mint felét elbocsátja. A hír, hogy a gyártás Kínába települ, a dolgozókat nem lepte meg. A cégnek az utóbbi években globálisan egyre kevésbé ment jól, és Komáromon már biztosan nem lendít a Nokia és a Microsoft érdekházassága.
Az uniós trendekkel való összhangot hiányolják a leginkább a kormányzati energiastratégiából a szelesek, akik azt állítják, hogy egy forint állami támogatás nélkül néhány éven belül meghatszorozhatnák a működő szélenergia-kapacitást.
A kormány hétfőn megállapodott a versenyszférán belüli bérkompenzációról a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel. A kérdést Matolcsyék úgy kezelik, mintha a közszférában az ügy már le lenne tudva. Pedig a februári fizetések kézhezvételével a jogszabály alá eső közalkalkalmazottak sem egyformán örülhettek. Anomáliák a bérkompenzáció megvalósításában.
2011-ben az Életút és a Honvéd magánnyugdíjpénztár tudta a leginkább gyarapítani tagjai pénzét. Az önkéntes nyugdíjkasszáknál az eddigi adatok szerint a Pannónia, az MKB és a Honvéd viszi a prímet, de csak egy-egy portfólióval – írja az azenpenzem.hu.
A Lufthansa a Malév leállása miatt a csoporthoz tartozó légitársaságokkal közösen járatindításokról, - sűrítésekről...
Elképzelhető, hogy eltaktikázta magát a kormány a vagyonfelügyelő kirendelésével. Miközben Európában sorra a csőd szélére jutnak légitársaságok, a csődvédelmi moratórium bejelentése felgyorsította a Malév bukását. Igaz, csak rossz és rosszabb megoldások voltak. Az utolsó pillanatban az is szóba került, hogy esetleg a volt orosz tulajdonos fejlesztési bank (VEB) finanszírozza tovább a céget, de úgy tűnik, az események ezen is túlszaladtak.
Több százan gyűltek össze a Ferenciek terén, hogy a gyülekezési jog korlátozása és az arcfelismerő rendszerek alkalmazása ellen tiltakozzanak.
A nemzetbiztonsági vezetőket is meglepte a védelmi miniszter.
Az amerikai elnök közölte: a kanadai miniszterelnök nem tud neki olyat mondani, hogy visszavonja a vámokat.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.