2017 03. lapszám

2017-3





10 könyv, amelyből még idén film lesz
 

10 könyv, amelyből még idén film lesz

Egyre kevésbé hagyatkoznak a könyvadaptációkra a nagy filmesek, de ha már az irodalomhoz nyúlnak, akkor a legizgalmasabb sztorikat veszik elő. Ben Affleck a húszas évek gengsztervilágában, Tom Hanks pedig a világuralomra törő tech-óriások ügyleteiben mártózik meg; Kate Winslet repülőszerencsétlenség túlélőjeként, Natalie Portman biológus-felderítőként küzd meg az ismeretlennel; de Stephen King és Agatha Christie főművei is a nagyvászonra költöznek.




Andor László: Rekviem a kereskedelemért
 

Andor László: Rekviem a kereskedelemért

Minden jel arra mutat, hogy a globalizáció miatti aggodalmak nyomán befelé fordulóbb világgazdaságra kell készülnünk, és felértékelődnek a "kisebb piacok", mint például az Európai Unióé. Andor László közgazdász, volt EU-biztos írása.





És akkor megmondanák nekünk, mit ne lájkoljunk
 

És akkor megmondanák nekünk, mit ne lájkoljunk

Gyanúsított lett Horváth Andrásból, inog az Alexandra könyvbirodalom, óriási osztrák-magyar meccs megy a fuvarosoknál. Antall József fia szintet lépett, meg akarja mondani, mit ne lájkoljanak a Facebookon a beosztottai. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.




A filmzenék aranykoráról érdemes beszélni – indul a Sound & Vision
 

A filmzenék aranykoráról érdemes beszélni – indul a Sound & Vision

Sound & Vision címmel cikksorozatot indítunk, amelyben a film és a zene kapcsolatát vesézzük ki: a legjobb filmzenékről, zenés filmekről, színésznek állt zenészekről és hasonlókról lesz szó. Most elmondjuk, miért is olyan fontos és aktuális ez, és hogy mi lesz a vasárnapi első részben.




Harminc alatt azt sem tudjuk, mi az a takarékoskodás, mégis félre kéne tenni
 

Harminc alatt azt sem tudjuk, mi az a takarékoskodás, mégis félre kéne tenni

A felnőttkor kapujában az ember mindenre gondol, csak egy dologra nem: arra, hogy a kiszámíthatóbb jövőjéért félretegyen. Hiába kerül egyre gyakrabban a figyelem középpontjába, a fiatalok – talán érthető módon – nem hogy a nyugdíjas évekre, de még a középtávú céljaikhoz sem takarékoskodnak eleget. Elmondjuk, miért kellene mégis.




Ezért nem mernek a nők fizetésemelést kérni
 

Ezért nem mernek a nők fizetésemelést kérni

A nők nyolcszor nagyobb valószínűséggel fogadják el alkudozás nélkül a felkínált munkabért, mint a férfiak. Egy kutatás szerint a nemek közti béregyenlőtlenségek részben egy meglepő okra vezethetőek vissza.





 

"Füstölő, kigyulladt metró jár a munkánkért?"

A 3-as metró felújításának csúszása, valamint a budapesti olimpia terve miatt tüntettek péntek délután a Nyugatinál. Az MSZP szervezte tüntetésen Horváth Csaba felhívta a figyelmet: a fővárosiak naponta 20 milliárd forintot fizetnek be az államkasszába.














A milliárdos elnök - az ingatlanos biznisztől a Fehér Házig
 

A milliárdos elnök - az ingatlanos biznisztől a Fehér Házig

Donald Trump neve évtizedekig egyet jelentett a sikeres üzletemberrel, az eszméletlen mennyiségű pénzzel, a fényűzéssel és a luxussal. Ingatlanfejlesztésekből, hotelekből, kaszinókból, médiavállalkozásaiból milliárdos értékű cégbirodalmat hozott össze, kapott csillagot Hollywoodban, majd gondolt egyet, jelöltette magát, és meg is választották az Egyesült Államok elnökévé. Több mint ötven év után ő lesz az első, aki úgy ugrik fejest az elnökségbe, hogy előtte semmilyen politikai tisztséget nem viselt.





Ki mondta, hogy a rasszizmusról nem készülhet feelgood mozi?
 

Ki mondta, hogy a rasszizmusról nem készülhet feelgood mozi?

A legjobb pillanatban érkezett A számolás joga, amikor már azt gondolnánk, hogy kifogytunk a hihetetlen igaz történetekből. A film a nagyon fehér, nagyon férfias NASA történetének egyik kulcsmomentumát mutatja be: azt, amikor három fekete nőnek hála először repülhette körbe a Földet egy amerikai. Kit érdekel az Oscar-csali, amikor ekkora moziélményt nyújt?





Vágtat a magyar lakáspiac, soha nem kerültek még ennyibe a lakások
 

Vágtat a magyar lakáspiac, soha nem kerültek még ennyibe a lakások

Soha nem voltak ilyen mgasan a magyar lakások árai. Az Eurostat legfrissebb statisztikája szerint a magyar lakások drágultak legnagyobb arányban a 29 vizsgált európai ország közül. Tavaly a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva 11,6 százalékos volt az értéknövekedés, ami messze meghaladja az EU egészén mért 4,3 százalékos átlagot.






Az elmúlt nyolc év, amely során Obama történelmet írt
 

Az elmúlt nyolc év, amely során Obama történelmet írt

''Amerika szinte minden tekintetben jobb és erősebb hely lett'' - ezzel búcsúzott az elnökségtől Barack Obama, aki első afroamerikaiként ülhetett be az elnöki székbe, ezzel történelmet írva. Egészségbiztosításhoz juttatott több millió embert, elnöksége alatt végeztek Oszáma bin Ladennek, és befejezte az elődje által kezdett iraki háborút.




Nem rúghatja csak úgy ki az olimpiaellenes lájkolókat Antall József fia
 

Nem rúghatja csak úgy ki az olimpiaellenes lájkolókat Antall József fia

Facebook-posztban figyelmeztette dolgozóit az Antall József Tudásközpont vezetője, hogy ha olimpiaellenes tartalmakat posztolnak vagy lájkolnak, könnyen az utcán találhatják magukat. Megkérdeztünk egy jogászt, aki szerint ennél azért nyomósabb okkal kell előállnia Antall József fiának a felmondás indoklásában.



Egyre tisztább a magyar cégvilág, de sokan maguk zárják be a boltot
 

Egyre tisztább a magyar cégvilág, de sokan maguk zárják be a boltot

A csődök és felszámolások száma nagyjából 20 százalékkal esett vissza, míg a kényszertörlések száma több mint 25 százalékkal mérséklődött 2016-ban. Ezzel szemben a végelszámolások száma közel 10 százalékos emelkedést mutatott. A magyar gazdaság bedőlési indexe a tavalyi évben tovább javult; 0,3 százalékpontos csökkenést követően megközelíti a másfél százalékot.



Visszaperli saját dalait a Sonytól Paul McCartney
 

Visszaperli saját dalait a Sonytól Paul McCartney

Akárhányszor a Hey Jude-ot éneklem a színpadon, mindig az jár a fejemben: ezért nekem valakinek fizetnem kell, pedig ez az én dalom! Mindezt Paul McCartney fejtegette már egy ideje, most pedig egy New York-i bírósághoz fordult, hogy visszaszerezze legendás számait, melyeknek a szerzői jogát még 1970-ben veszítette el.


HVG: Kilövési engedély
 

HVG: Kilövési engedély

Miért tarthat valójában Orbán Viktor a civilektől? Mit lesett el olyanoktól, mint Putyin vagy Erdogan? Mi a célja Lázár Jánosnak, aki - a vadászszenvedélyét is kihasználva - mind szorosabb kapcsolatot alakít ki főnemesekkel? Honnan ömlik a pénz egy új, kormányközelinek látszó márkacsaládba, amelyben Mészáros Lőrincet is felfedezzük? A válaszokat a HVG hetilap e heti számában találja. Dobszay János szubjektív lapajánlója.


Ittas vezetéssel bukhatott le egy magyar diplomata
 

Ittas vezetéssel bukhatott le egy magyar diplomata

Ittas diplomatákkal volt tele az a Suzuki terepjáró, amelyet ungvári rendőrök állítottak meg - jelentette egy ukrán híroldal. A sofőrülésen Szabó János konzul ült a hírek szerint. A magyar külügy még nem kapott hivatalos értesítést az esetről.







Nem érti az adóbevallást? Csak szóljon, jön a NAV és megcsinálja!
 

Nem érti az adóbevallást? Csak szóljon, jön a NAV és megcsinálja!

Idén már a NAV elkészíti az adózók többségének a személyijövedelemadó-bevallás tervezetét. Ugyanakkor továbbra is kérhető az szja-elszámolás a munkahelyeken. Ha a munkáltató vállalja annak elkészítését, akkor ez a dokumentum megfelel a tavalyi jövedelmekről szóló szja-bevallásnak.



Százezreket nyerhet egy lakásvásárláson, mutatjuk, hogyan
 

Százezreket nyerhet egy lakásvásárláson, mutatjuk, hogyan

A bankszámlák költségei között jelentősek a különbségek, egy-egy 15-25 millió forintos összegnél – például lakásvásárlásnál – 10-100 ezer forintot is meg lehet spórolni. A készpénzes fizetés pedig végképp nagyon drága műfaj milliós tételeknél.



Havi 83 ezer: a lakáscafetériát ajánlgatja a kormány
 

Havi 83 ezer: a lakáscafetériát ajánlgatja a kormány

Nagyon kedvező lehetőség a köztehermentesen adható lakáscafetéria, a munkáltató ezzel a legolcsóbban tudja premizálni a munkavállalót – mondta Izer Norbert, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adószabályozásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára a köztévében.


NOlimpia: Csapataink készen állnak! – Videó, fotók
 

NOlimpia: Csapataink készen állnak! – Videó, fotók

Csütörtökön elstartolt az egy éve alakult Momentum Mozgalom aláírásgyűjtése ahhoz a népszavazáshoz, amelyben – reményeik szerint – a budapestiek eldönthetik, akarják-e, hogy több ezer milliárd forintért nyári olimpiát rendezzen a kormány Magyarországon. 30 nap alatt 138 ezer budapesti aláírást kell begyűjteniük. Az íveket a város 25 pontján lehet aláírni.


Mellár Tamás: a megszerzett vagyonokat nem lehet visszaperelni, de...
 

Mellár Tamás: a megszerzett vagyonokat nem lehet visszaperelni, de...

Nincs esély 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre, mondta Csaba László akadémikus, Mellár Tamás egyetemi tanár pedig a gazdaság gyenge növekedési képességét elemezte, népes hallgatóság előtt. A padsorokban feltűnt Sólyom László korábbi köztársasági elnök és Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere.


Van pénze befektetni? Csak Trumpra figyeljen!
 

Van pénze befektetni? Csak Trumpra figyeljen!

A tavalyi sokkhatások után idén egyre pozitívabb hírek érkeznek, globális és hazai szinten is gyorsuló növekedés várható. A világgazdaság kedvező növekedési kilátásai mellett a legnagyobb kockázatot ezért most a nemzetközi politika jelenti, hiszen az új amerikai elnök gazdaságpolitikája és az Európában közeledő választások bőven okozhatnak izgalmakat – hívja fel a befektetők figyelmét a K&H.





Vitatott a szlovák állam megítélése?
 

Vitatott a szlovák állam megítélése?

A szlovákiai szakma egyelőre nem reflektál a pozsonyi Nemzeti Galéria nagyszabású vállalkozására, az Álom × Valóság / Művészet & Propaganda című kiállításra, amely az 1939 és 1945 közötti Tiso-féle háborús szlovák állam vizuális kultúráját kívánja bemutatni. Hosszú évek után valósult meg ez a tárlat, amely azonban a várakozásokkal ellentétben nem a korszak képzőművészetére, hanem az állami propagandára fókuszál. A kurátorcsapat, Katarína Bajcurová, Petra Hanáková és Bohunka Koklesová, valamint a katalógus előszavát jegyző Alexandra Kusá főigazgató az intézmény 2012-ben bevállalt sorela/szocreál kiállításával von párhuzamot. Kusá szerint az ötvenes évekről szóló tárlatot sokan nem értették meg, mert képtelenek voltak különbséget tenni a művészeti és műtörténeti koncepciók között, a közönség egy része pedig még mindig értékítéletet, moralizálást, saját igazsága igazolását várja el az ilyen kiállításoktól. A kurátorok is kifejtik, hogy a valódi művészet és a gyűlöletkeltő propagandaalkotások egymás mellett léteztek a korban, s ez készteti az előszó szerzőjét is arra, hogy a szlovák állam kapcsán leírja: „még mindig nyitott és sok tekintetben traumatizáló téma.”


Kamu bankot füleltek le, még egy ügyfele se volt
 

Kamu bankot füleltek le, még egy ügyfele se volt

Senkit nem ért kár a König Bank Zrt. jogosulatlan tevékenysége miatt, a cég ugyanis a jegybanki vizsgálatig egyetlen ügyféllel se tudott üzleti kapcsolatot létesíteni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely év végén zárta le a társaság miatt nyáron indított vizsgálatát.








Magyar neje mellett marokkói nőt is elvett egy szír bigámista
 

Magyar neje mellett marokkói nőt is elvett egy szír bigámista

Bigámia és könnyű testi sértés miatt emeltek vádat Nagykanizsán egy csaknem húsz éve Magyarországon élő és állampolgársággal rendelkező szír férfi ellen, aki magyar felesége mellett egy marokkói nőt is elvett, de miután őt vissza akarta küldeni hazájába, a veszekedésük bántalmazássá fajult.


Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek
 

Katonai képzést indítanak Simicskóék – gyerekeknek

Egy budapesti és egy szekszárdi iskolában indítják el ősszel a "honvédelmi kadétképzést". A minisztérium szerint "a fiatalság honvédelmi nevelése olyan közös cél, melynek érdekében a tanároknak, a diákoknak és a katonáknak össze kell fogniuk". A képzésen emelt szintű fizikai felkészítésben, önvédelmi képzésben, lövészetoktatásban vehetnek részt a gyerekek.





 

"Ennek a rendszernek egyszer vége lesz, ez biztos"

A semmiből robbant be a közéletbe a budapesti olimpia ellen beadott népszavazási kezdeményezésével a Momentum Mozgalom. A főként húszas és harmincas éveikben járó egyetemistákat és pályakezdőket tömörítő szervezet csütörtökön kezdi meg az aláírásgyűjtést, de távlati céljuk a párttá alakulás, meg az Orbán-rendszer leváltása.




Fordulat a Samsungnál: kiengedték a cég vezetőjét
 

Fordulat a Samsungnál: kiengedték a cég vezetőjét

Elutasította egy dél-koreai bíróság csütörtökön a Samsung-csoport vezetőjének letartóztatását a Pak Gun Hje államfővel kapcsolatos korrupciós eljárásban. A konglomerátum részvényei erősödtek a döntés nyomán.


Hosszú Katinka mégis meggondolhatja magát?
 

Hosszú Katinka mégis meggondolhatja magát?

Hosszú Katinka akár mégis a budapesti vizes vébé arca lehet, bár korábban nemet mondott Gyárfás Tamás akkori úszószövetségi elnöknek. Az új elnökkel, Bienerth Gusztávval azonban már újra szóba került az ötlet.





Óriáspókpara az érdi CBA-ban
 

Óriáspókpara az érdi CBA-ban

Halált okozó csípésű mérges óriáspókot láttak egy érdi CBA-ban - járta be a közösségi médiát a hír. A CBA szerint az állat már biztosan halott, az állatbefogó szerint nem is az emlegetett banánpókot láthatták. A pók vagy hullája viszont azóta sincs meg, sőt állítólag a napokban is látták élve.



Nem is Erdogan főellensége állhat a török puccs mögött
 

Nem is Erdogan főellensége állhat a török puccs mögött

A török kormány állításaival ellentétben nem az amerikai száműzetésben élő Fethullah Gülen hitszónok állt a tavaly júliusi törökországi puccskísérlet mögött, a tisztogatásokat pedig már jóval a történtek előtt eltervezte az ankarai vezetés - áll az Európai Unió hírszerzési elemző központjának (INTCEN) jelentésében, amely szerdán kiszivárgott a sajtóban.







Abszurd trend: a sör után a spanglit is elővették a jógások
 

Abszurd trend: a sör után a spanglit is elővették a jógások

Mióta legalizálták a marihuánát Kaliforniában, egy jógatanár úgy gondolta, hogy feldobja az óráit azzal, hogy sodornak egyet a torna előtt. Foglalkozásain azóta megduplázódott a létszám. Mások sörrel próbálják elősegíteni a teljes átszellemülést.









Négy hónapos képzés után nettó 220-at ígérnek
 

Négy hónapos képzés után nettó 220-at ígérnek

A másfél éve alakult programozó iskola diákjai nagyrészt pályaelhagyó diplomások, akiknek nincs programozói előképzettsége, mégis a négy hónapos képzés sikeres elvégzése után azt ígérik, hogy garantáltan álláshoz jutnak, méghozzá szép kezdő fizetéssel. Igaz, a képzés ára sem csekély.



Colleen Bell: Sorost
 

Colleen Bell: Sorost "mindenféle aljas mesterkedéssel vádolják"

A leköszönő amerikai nagykövet sem itthon, sem az Egyesült Államokban nem tapasztalta, hogy Soros György ádáz világrend-megváltoztató terveket szőne. Egyesek azt mondták neki, talán azért festik le ennyire fontosnak Sorost, hogy ráaggathassanak minden rosszat, ami csak létezhet Magyarországon – mondta Colleen Bell.


Kiürítették a római metrót, háromszor is rengett a föld
 

Kiürítették a római metrót, háromszor is rengett a föld

Egy órán belül három közepes erejű földrengés rázta meg szerdán Olaszország középső részét. A földmozgásokat érezni lehetett Rómában is, illetve abban a térségben, ahol tavaly több száz halálos áldozatot követelő rengések sorozata történt.



Ez mentheti meg a Földet a közelgő katasztrófától
 

Ez mentheti meg a Földet a közelgő katasztrófától

Ha csak az éghajlat-változási egyezményeken vitatkozó kormányokra várunk, akkor nehezen lesz elkerülhető a klímakataklizma. Ezt felismerve néhány felelős nagyvállalat önként teljesítette vállalásait: drasztikusan csökkentették szén-dioxid-kibocsátásukat.




Megizzasztják a bankokat a fintech cégek, de ez a javukra válik
 

Megizzasztják a bankokat a fintech cégek, de ez a javukra válik

A pénzküldést megreformáló TransferWise egyik alapítója szerint a bankok évtizedeken keresztül túl magas költségekkel terhelték az ügyfeleket, de a fintech cégek most felforgatják a pénzügyi szektort. Egy szakértő szerint azonban ez a változás ugyanúgy a bankok malmára is hajthatja a vizet. Pay It Forward sorozatunk következő része.



Kiskorú társukat kínozták a kamaszok egy zalai intézetben
 

Kiskorú társukat kínozták a kamaszok egy zalai intézetben

A 14 év alatti fiú a "gyermekotthonban" együtt nevelkedett idősebb, büntetett előéletű társaival, akik rendszeresen verték, kínozták. Egy alkalommal eszméletlenre verték, majd felakasztották egy törülközőre, mert nem volt hajlandó segíteni nekik a szökésben. Az ügyészség vádat emelt.


Földöntúli fényjelenséget fotóztak Finnországban
 

Földöntúli fényjelenséget fotóztak Finnországban

A finnországi Vaasánál a tengerparton ritka szép halojelenséget fotóztak vasárnap. A jelenség földöntúli, de a magyarázat egyszerű fizika: a halojelenséget a levegőben lebegő légkristályok okozzák, amelyek visszaverik vagy megtörik a Nap (vagy adott esetben a Hold) fényét.




Eladták a Camponát és a Pólust
 

Eladták a Camponát és a Pólust

Megvásárolja a luxemburgi székhelyű CPI Property Group a budapesti Pólus és Campona bevásárlóközpontot, egy Andrássy úti irodaházat és két vidéki Interspar épületét is. Az ügylet egy regionális tranzakció része.



Pártot alapítottak a nyugdíjasok
 

Pártot alapítottak a nyugdíjasok

Idős Demokraták Szövetsége néven új párt alakult. Indulnának a 2018-as választáson, de nem szövetkeznek semmilyen létező párttal – mondta az alapító.


Itt a bejelentés a Balettintézetről – látványterv
 

Itt a bejelentés a Balettintézetről – látványterv

Három év múlva, 2020-ban nyílhat meg a hosszú évekkel ezelőtt beharangozott luxushotel a Balettintézetben. Az egykori Dreschler-palotában W Budapest néven nyitja meg szállodáját a Marriott csoporthoz tartozó W Hotels Wordwide.




Varga Mihálynak Kínában megmutatták a jövőt
 

Varga Mihálynak Kínában megmutatták a jövőt

A Huawei főhadiszállásán, a dél-kínai Shenzenben megmutatták a nemzetgazdasági miniszternek, milyen az okosváros, mire jó az 5G és milyen lesz az informatikai közeljövő. Egyúttal érdeklődtek aziránt is, hogy az olyan magyarországi beruházásokban, mint a zalaegerszegi önvezető autós tesztpálya, infokommunikációs oldalról beszállhatnak-e.









Hű szövetségese bírálta keményen az Orbán-kormányt
 

Hű szövetségese bírálta keményen az Orbán-kormányt

Hosszú vita előzte meg a Professzorok Batthyány Körének legfrissebb éves értékelését, amelyet végül nagy többséggel fogadtak el Orbán Viktor régi szövetségesei. A törvénykezést, az egészségügyet, az oktatást és a gazdaságot érintő komoly bírálataikat konstruktív kritikának szánják.


Újabb baloldali bukás felé: a gondosan eltervezett káosz
 

Újabb baloldali bukás felé: a gondosan eltervezett káosz

„Szavazzatok ránk, hogy legyen állásunk” – nagyjából ezzel az üzenettel tudják a baloldali politikusok megörvendeztetni fogyatkozó számú híveiket. Nyíltan persze nem hangoztatják, már csak azért sem, mert nem érnek rá a szavazókkal kommunikálni, újabb és újabb belső egyeztetések kötik le az energiáikat. Ma például az MSZP elnöksége tárgyal a miniszterelnök-jelöltről, azaz Botka Lászlóról.











Tévedésből menekültábort bombáztak, ötvenen meghaltak
 

Tévedésből menekültábort bombáztak, ötvenen meghaltak

Ötvenen életüket vesztették és 120 megsebesültek, köztük segélymunkások, miután a nigériai légierő harci gépe kedden tévedésből Boko Haram harcosok helyett menekültekre és segélymunkásokra mért légicsapást - közölte egy nigériai állami hivatalnok.




A nagy hidegben kijön, hogy sokat fogyasztanak a magyar lakások
 

A nagy hidegben kijön, hogy sokat fogyasztanak a magyar lakások

A mostani extrém hidegben megugrott a lakások energiafogyasztása, de a magyar lakásoknak csak kevesebb mint 20 százaléka számít korszerűnek vagy annál jobbnak. A lakások több mint fele átlagos vagy annál rosszabb minősítésű, a legrosszabb kategóriába tartozó lakások aránya pedig 6 százalékos volt a múlt évben.




Újra Magyarországra jön a The Offspring
 

Újra Magyarországra jön a The Offspring

A kaliforniai pop-punk szcéna ikonikus zenekara a székesfehérvári Fezen Fesztiválon lép fel augusztusban. Jelenleg a tizedik lemezükön dolgoznak, valószínűleg már erről is kapunk pár dalt.



Újabb rejtélyes levelet kaptak Matyi Dezső hitelezői
 

Újabb rejtélyes levelet kaptak Matyi Dezső hitelezői

Kedden reggel több érintett könyvkiadó és viszonteladó is meglepő levelet talált az e-mail-fiókjában. Jelentkezett náluk Ihász Péter, aki annak a cégnek a vezetője, amely hétfőn kirobbantotta a botrányt, amely Matyi Dezső könyvbirodalmának végét vetítheti előre. A levélben Ihász vállalta, hogy kifizetik a tartozásukat. Kár, hogy kamu az egész.











Kvíz: Jim Carrey 55 éves, mennyire ismeri a filmjeit?
 

Kvíz: Jim Carrey 55 éves, mennyire ismeri a filmjeit?

Jim Carrey mindenkit megoszt: egyesek tehetségtelen idiótának tartják, akiket idegesít a mimikája, mások szerint csak hamar elkönyvelték egysíkú színésznek, és valójában egy sokoldalú tehetség, aki drámákban is megállja helyét. Akárhogy is van, Jim Carrey 55. születésnapja alkalmából érdemes átismételni a színész rendkívül színes pályáját.



Megdőlt a nézőszámrekord a Katonában
 

Megdőlt a nézőszámrekord a Katonában

Soha ennyi néző nem járt még a Katona József Színházban, ahol a tavalyi 122 ezres nézőszám az elmúlt öt évben 50 százalékos, de 2015-höz képest is majdnem 10 százalékos növekedést jelez.


















Demszky szerint nyilvánossá kell tenni a 4-es metró korrupciós jelentését
 

Demszky szerint nyilvánossá kell tenni a 4-es metró korrupciós jelentését

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2012 februárja és 2016 novembere között folytatott nyomozást a 4-es metró ügyében. A beruházás szerződéseinek összköltsége 452 milliárd 554 millió 224 ezer forint volt, az OLAF szerint a korrupcióval és szabálytalansággal érintett szerződések összege ebből 272 milliárd 823 millió 488 ezer 215 forintot tett ki.


Letartóztatta az FBI az orlandói merénylő özvegyét
 

Letartóztatta az FBI az orlandói merénylő özvegyét

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) letartóztatta annak az Omar Mateennek az özvegyét, aki tavaly nyáron az egyik orlandói melegbárban tömegmészárlást követett el. Az FBI közlése szerint a nőnek köze volt a mészárláshoz.











Aláírásgyűjtésbe kezdtek a kirúgott szakszervezetisek miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozói
 

Aláírásgyűjtésbe kezdtek a kirúgott szakszervezetisek miatt a Fővárosi Közterület-fenntartó dolgozói

Múlt hét pénteken azonnali hatállyal megszüntették a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél működő szakszervezet titkárának, valamint a három szakszervezeti koordinátornak a munkaviszonyát. Király András, az egyik érintett szerint azért küldték el őt, mert korábban a Hír Tv-nek is beszélt a szakszervezet és a vállalat közötti egyeztetésekről.